Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium immár negyedszer nyert el bázisintézmény címet, igazgatója, Papp Tibor pedig a köznevelési igazgatóképzésben végzett gyakorlatvezetői feladataiért részesült elismerésben.
A szakmai elismeréseket az augusztus 31-én megtartott Vas Vármegyei Szakmai Tanévnyitó Konferencián adták át, amelyet országos konferenciasorozata keretében idén is az ELTE Savaria Központban tartott meg az Oktatási Hivatal. A rendezvényen megjelent vezetők és szakemberek az új oktatásirányítás alapjaival és a köznevelés jövőképével is megismerkedhettek, emellett szó esett az új tanév legfontosabb feladatairól is.
A résztvevőket a házigazda nevében Lenkai Nóra rektori biztos köszöntötte, megköszönve a köznevelésben dolgozók kitartó, elkötelezett és felelősségteljes munkáját. A felsőoktatás és a köznevelési intézmények együttműködésének jelentőségét hangsúlyozva kitért arra is, hogy az ELTE szombathelyi hallgatói ennek révén sajátíthatják el a gyakorlati szakmai ismereteket.
Elsőként Sipos Imre, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium helyettes államtitkára tartott előadást. Mint mondta, a feladatuk, hogy megteremtsék az intézmények és a pedagógusok munkájához szükséges kereteket, szakmai támogatást és kiszámítható környezetet, a mindennapi munkát és annak tartalmát azonban maguk a pedagógusok és az iskolák töltik meg. Az új rendszer középpontjában a tanulók aktivitása és kreativitása áll, nagy hangsúlyt kap a kritikus gondolkodás, az együttműködés és a kommunikáció fejlesztése és folytatódik a szövegértés és az alapkompetenciák fejlesztése. További cél, hogy minden iskolában megfelelő szakmai támogatást és kiszámítható, bizalomra épülő környezetet kapjanak a pedagógusok. Az előadó szerint mindez azt szolgálja, hogy a magyar iskolákban öröm legyen tanulni és tanítani is. A helyettes államtitkár a jelen lévők kérdéseire is válaszolt.
Majd Kóródi Bence, az Oktatási Hivatal tartalomfejlesztési és tankönyvkiadási elnökhelyettese a gyermek- és pedagógusközpontú oktatásban alkalmazható módszertani lehetőségekről és eszközökről beszélt.
A szakmai programot követően a konferencián elismerték a vármegye kiemelkedő iskoláit. Az Oktatási Hivatal 2017 óta negyedik alkalommal hirdette meg a bázisintézményi pályázatot, amelyen idén hét intézmény szerepelt sikeresen. Közöttük van az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium is, amely így 2017-től folyamatosan, immár negyedszer, 2026 és 2029 között tovább viselheti az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet. Az oklevelet Papp Tibor igazgató vette át. A bázisintézményi cím olyan kiemelkedő szakmai színvonalon működő nevelési-oktatási intézményeket illet meg, amelyek példaértékű és eredményes pedagógiai gyakorlattal, valamint módszertani kultúrával rendelkeznek.
Papp Tibor munkáját külön is elismerték: az elmúlt tanévben a köznevelési igazgatóképzésben végzett gyakorlatvezetői feladataiért oklevelet vehetett át. Egyúttal felkérték, hogy a 2026 szeptemberétől 2027 májusáig tartó időszakban is folytassa ezt a munkát Vas vármegyében.
Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós