NTP-HHTDK-19-0037 pályázat

NTP-HHTDK-19-0037 pályázat

                                                                                 

 

NTP-HHTDK-19-0037 pályázat

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című pályázati projekt a 2019/2020-as tanévben biztosított forrásokat a hallgatók és középiskolás diákok tehetséggondozásához.

A program lényege, hogy megfelelő oktatói/kutatói háttér biztosításával növeljük a tudományos diákköri munkában résztvevő tehetséges diákok számát, megteremtsük a hallgatók és középiskolás diákok alkotási, kutatási feltételeit. Az eredményeik disszeminálását hazai és nemzetközi konferenciákon, és tudományos publikációk formájában valósítottuk meg.

TDK orientációs napon népszerűsítettük a tudományos diákköri mozgalmat hallgatók és középiskolás diákok között. A BDPK tíz hallgatója és két középiskolás diák vett rész a helyi TDK konferencián, magas színvonalú kutató és alkotó munkáikat mutatták be. A hallgatóink hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon vettek részt Lengyelországban és Írországban. Tudományos eredményeiket angol (2db) és magyar (3) nyelvű lektorált folyóiratokban jelentethették meg, művészeti alkotásaikat kiállításokon mutathatják be.