Kedves Olvasó!

A számok makacs dolgok. Nem lehet alkudni. Olyanok, mint az évek – sorjáznak egymás után. Nem lehet megállítani, csak megélni. Jól vagy rosszul. Döntően rajtunk múlik, meg a körülményeken. 

A jubileumra készülve gondolatban kísérjük végig szeretett intézményünk évtizedeit a kezdetektől napjainkig.

A II. világháború után – mint szinte minden – az oktatás is gyökeresen megváltozott. Az iskolák államosítása után a pedagógusképzés reformja is elkerülhetetlen volt. Az addigi középfokú tanítóképzés felsőfokúvá válása Szombathelynek is kedvezett: 1959. szeptemberében a volt Faludy Gimnázium épületében nyílt meg a Felsőfokú Tanítóképző Intézet. Kőszeg, Pápa és Zalaegerszeg tekinthető az intézmény elődjének. Heroikus küzdelem folyt az épület (korábban katonai kórház), és az oktatáshoz szükséges felszerelés megszerzéséért, a tanári kar és az első évfolyam hallgatóinak megszervezéséért. Vas, Zala és részben Veszprém megye tanítói utánpótlását kellett megtervezni évtizedekre. 

Hat évtized távlatából kell felidézni a kezdeti lépéseket, s ez már keveseknek adatott meg. Kollegáim közül Horváth Margit fiatal tanárként, Horváth Rezsőné Kati elsős képzősként, Károly Frigyes gyakorló iskolai elsős nebulóként teheti ezt meg. 

A Palkó István, majd Szalay László vezette intézmény rendkívül gyorsan beépült a város mindennapjaiba, a város befogadta a Képzőt. Fantasztikus teljesítmény volt a népművelő-könyvtáros képzés elindítása (1962). Bővülő oktatási profilt, sok-sok hallgatót, országos ismertséget hozott az intézménynek. Az intézmény sikeres működése és a helyi összefogás tette lehetővé, hogy 1971-ben megkezdődhetett az általános iskolai tanárok képzése Szombathelyen – a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatán (matematika-ének, matematika-orosz és matematika-testnevelés szakpárokon). A tanító, tanár és közművelődési szakemberképzés együttes jelenléte kényszerítette ki az országban kialakult területi egyenlőtlenség korrigálását a Szombathelyi Tanárképző Főiskola megalapításával (1974). 

A Főiskola a következő negyedszázadban töretlenül fejlődött minőségi, mennyiségi és infrastrukturális vonatkozásaiban. Új gyakorló iskola, kollégium emelte a hallgatói ellátás és felkészülés szintjét. A szakok, szakpárok bővülésének további lendületet adott a természettudományi szakoknak otthont adó C épület felépítése (1983-85). Különleges szombathelyi sajátosság a tanárszakok és a közművelődési tanulmányok együttes felvétele, a tanítószak és egyes tanárszakok szakpáros tanulása. Intézményünk élenjárt a modern oktatástechnológia alkalmazásában és a hallgatók gyakorlati képzésének magasszintű megvalósításában.

A Tanárképző Főiskola 1985-ben felvette Berzsenyi Dániel nevét.  Óriási segítséget jelentett a Berzsenyi téri épület átvétele, mely a bölcsész és a nyelvi képzés otthona lett. Szükség is volt az oktatási terület növelésére, mert a hallgatói létszám 5 ezer fölé emelkedett. A rendszerváltás után egyre merészebb terveket szövögetett az intézmény: az intézeti rendszer kialakítása, irányt venni az egyetemi szakok, esetleg az egyetemi státus felé. Az Egyetemi Sportcsarnok felépülése, a Berzsenyi téri épület átépítése és bővítése erősítette ezt a szándékot. Az ezredfordulóhoz közeledve nagy lendületet vett az oktatói minőségre törekvés, a karok megszervezésének szándéka, az egyetemi szakok akkreditálása. Az ezredforduló után e célok sorra teljesültek. Felépült az intézmény udvarán a Könyvtárnak is helyet adó Forrásközpont.

Az oktatáspolitika célkeresztjébe a nagyegyetemi modell került, mely a sokkarú egyetemek kialakítását, a szakegyetemek és főiskolák betagozódását célozta meg. A Berzsenyi Dániel Főiskola sem mentesült az összevonás hatása alól: a soproni, győri és mosonmagyaróvári intézményrészekkel egyesülve a Nyugat-magyarországi Egyetem alkotóelemévé vált Savaria Egyetemi Központ néven (2008). Ma már látjuk, hogy az összevonási elképzelések több helyen nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, melyet a demográfiai alakulás és az egyetemi belső együttműködés gyengesége is okozott. A szombathelyi tanárképzést súlyosan érintette a bolognai rendszer teljesen elhibázott rendje, melynek eredményeként egy évtized alatt alig bocsájtott ki az intézmény új tanárokat, egyes szakok elnéptelenedtek. Igazi fejlesztést csak a duális rendszerű gépészmérnökképzés jelentett – a nagy gazdasági szereplők és a város jelentős támogatásával. Minőségben és létszámban jól működtek ez időben a sporttudományi képzések.

Az elmúlt néhány évben a kormányzat átértékelte az intézményi integrációkat és változásokra szánta el magát. Ennek eredménye lett az NYME megszüntetése. A szombathelyi intézmény – korábbi hallgatói létszámának negyedére fogyva – nagyon nehéz helyzetbe került. Hosszas vívódás után az ország legnevesebb egyeteméhez, az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatlakozás mellett döntöttünk (2017). A kezdeti integrációs útkeresést részben megkönnyítette a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ létrehozása, de a kari jogosítványok erős érvényesítése és a szombathelyi lét gyakran disszonáns felhangokkal valósul meg. Mindig és most is hangsúlyozzuk, hogy mi (oktatók, munkatársak és hallgatók) Szombathelyen élünk, a város felavatott polgárai vagyunk, élvezzük Szombathely városának befogadó, segítő támogatását - egyben szolgáljuk a város érdekeit kulturális, művészeti, sportbeli és tudományos területen.

Közös, nagy erőfeszítéseket kell tennünk a szombathelyi felsőoktatás fejlesztéséért, a tanító-, a tanárképzés, a duális gépészmérnökképzés, a sporttudományi képzés, a gazdasági és informatikai képzés erejének növeléséért és új irányként a turizmus-vendéglátás képzés meghonosításáért. 

A 2019-2020. tanév rendezvényei lehetőséget adnak az intézmény korábbi és mai tanárainak, munkatársainak és hallgatóinak, hogy felidézzék mindazokat a kedves eseményeket, erőfeszítéseket, barátságokat, melyek munkájukhoz, hallgatói életükhöz kötik őket. Az ELTE-hez való csatlakozás komoly fejlődési lehetőségeket, minőségi többletet hordoz magában, mellyel élni kell.

Dr. Gál László
professor emeritus,
címzetes főigazgató