Közreműködők

Közreműködők

Előadók

Prof. Dr. Bodor Péter
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Bodor Péter kutatási érdeklődése a mikroszociológia és a szociálpszichológia területén elhelyezkedő témákra irányul, így az identitás, az emlékezés és érzelem témáira. E mellett foglalkoztatja a társadalomtudományi ismeretszerzés módja, különösen a kvalitatív kutatás elméleti és gyakorlati kérdései


Prof. Dr. Dávid Lóránt Dénes
Neumann János Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Dávid Lóránt Dénes 1968-ban született, történelem, földrajz, európai tanulmányok és földrajz-angol szakfordító szakokon végzett. Miután 2001-ben megszerezte PhD fokozatát a Debreceni Egyetemen (földtudományok, földrajz), 3 tudományágban (gazdálkodás- és szervezéstudományok, környezettudományok és regionális tudományok) szerzett habilitációs címet. Kiterjedt kutatásai során számos rangos folyóiratcikket, tanulmányt és könyvet jelentetett meg. Jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Neumann János Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora (ELTE: docense) Magyarországon. Sikeres nemzetközi szakmai együttműködési hálózatokat épített ki, vendégprofesszorként oktatott számos egyetemen Európában és a tengerentúlon, valamint aktívan részt vett Magyarország tengerentúli, európai és keleti kutatási kapcsolatainak építésében. A European Academy of Arts and Sciences rendes tagja 2018 óta. Kutatási területei: turizmus, környezetvédelem, regionális tudományok, fenntartható fejlődés, multi-, transz- és interdiszciplináris területek.


Dr. Gébert Judit
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Gébert Judit ökológiai közgazdász, filozófus. Jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója. Fő kutatási területe az emberi jóllét közgazdaságtani és filozófiai megközelítései, valamint a környezeti igazságossággal kapcsolatos problémák. 


Dr. Gyurácz József
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vas vármegyei Csoportjának elnöke, madárökológiai kutatásaiért és természetvédelmi tevékenységéért Pro Natura Díjban részesült.


Dr. Ható Zoltán
Pannon Egyetem

Informatikus vegyészként végzett a Pannon Egyetemen, később kémia tudományágban doktori fokozatot szerzett ugyanitt. A Komplex Molekuláris Rendszerek Kutatócsoport (PE) tagjaként főleg molekuláris szimulációkkal foglalkozik. A tudományos munkában is használja az adatvizualizációt és a képszerkesztést, de a Tudomány a Kocsmában rendezvénysorozat plakátjainak készítése során vagy a Pannon Egyetem Egyetemünk című újságjának tördelőszerkesztői munkáiban is hasznosnak bizonyulnak ezek a képességek.


Dr. Hollósy Zsolt
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Georgikon Campus
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Hollósy Zsolt egyetemi docens a MATE AGI Georgikon Campuson, illetve az ELTE Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékén. Agrármérnökként, majd közgazdászként diplomázott. Tudományos (PhD) fokozatot 2000-ben szerzett közgazdaságtudományban. Vállalatökonómiához kapcsolódó tárgyakat oktat. Kutatási területei: beruházás-gazdaságosság, vertikális integráció, megújuló energiatermelés gazdasági és környezeti vonatkozásai.


Dr. Kasza Gyula
Állatorvostudományi Egyetem, Élelmiszerhigiéniai Tanszék

Kasza Gyula az Állatorvostudományi Egyetem Élelmiszerhigiéniai Tanszékének egyetemi docense, az Élelmiszergazdaságtudományi Kutatócsoport vezetője. Tanít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen. Kollégáival 2016-ban alapította a Maradék nélkül programot, amelynek jelenleg is vezetője.

Főbb kutatási területei: élelmiszerbiztonság, élelmiszerpazarlás-csökkentés, kockázatkommunikáció, fogyasztói kutatások


Dr. Kaszás Nikoletta
Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ

A Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ oktatója, főigazgatója. Közgazdász turizmus-vendéglátás szakon, és okleveles közgazdász vezetés-szervezés szakon. Egyetemi tanulmányai során két alkalommal köztársasági ösztöndíjat nyert, 2010-ben a Magyar Turizmus Zrt. által kiírt „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” felhíváson 2. helyezett lett. Kutatási területe elsősorban a projektmenedzsment, különös tekintettel a pályázati projektekre, valamint a fenntartható projektmenedzsmentre. Ezen kívül kutatási témái között kiemelten foglalkozik a turizmus, turizmusmarketing, valamint a desztinációmenedzsment kérdéseivel.


Dr. Keller Krisztina
Budapesti Corvinus Egyetem

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetem (Fenntartható Fejlődés Intézet) Turizmus Tanszékének egyetemi docense, a turizmus-vendéglátás alapszak szakfelelőse. Korábban a Pannon Egyetemen oktatott, kutatási területei a turizmusbiztonság, az okos turizmus és rendezvények. A Turizmusmarketing című kötet társszerzője, több mint 30 hazai és nemzetközi pályázati projektben vett részt projektmenedzserként vagy kutatóként.

E-mail-cím: krisztina.keller@uni-corvinus.hu


Dr. Kovács László
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszékének tanszékvezetője. Az elmúlt két évtizedben számos nyugat-európai és magyar egyetemen és kutatóintézetben oktatott, illetve kutatott; emellett több hazai és nemzetközi kutatási és innovációs projekt vezetője és résztvevője.

Elsődleges kutatási területe a márkázás, a márkák nevei, azok kognitív reprezentációja, a márkaasszociációk, illetve a mentális lexikon – „agyi szótár” – felépítése, különösen annak hálózatos szerveződése. Több, mint 170 hazai és nemzetközi publikációja jelent meg angol, német és magyar nyelven. Két monográfiát írt Fogalmi rendszerek és lexikai hálózatok a mentális lexikonban, illetve Márka és márkanév címmel.

E-mail-cím: klaszlo1@gmail.com; kovacs.laszlo@sek.elte.hu


Dr. Németh Kornél
Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ

Kutatásai fókuszában a fenntarthatóság széles körű értelmezése, a körforgásos gazdaság, az ökoinnováció áll, különös tekintettel a vidéki régiókra, városokra, a kisebb települések szerepére, napjaink kihívásaira adott válaszokra összpontosítva. Munkáiban feltárja a társadalmi, gazdasági és környezeti tényezők komplex kapcsolatát, szem előtt tartva a helyi érdekeket és értékeket.


Pató Gáborné Dr. Szűcs Beáta
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Pató Gáborné Szűcs Beáta, egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Karán. Az MTA VEAB Logisztikai Munkabizottságának elnöke, az MTA Logisztikai Osztályközi Állandó Bizottság tagja. A Leader's Habits Nemzetközi Kutatói Hálózat, „Emberi Erőforrás Menedzsment – Emberi Értékek” kutatócsoport vezetője. A HSZOSZ elnökségi tagja, a VMKIK Humán Klubjának elnöke. Több éves versenyszférás munkatapasztalata mellett, több mint két évtizedes egyetemi oktatói-kutatói tapasztalattal rendelkezik. Szakterülete a kompetenciamenedzsment, a vezetés-szervezés, az emberi erőforrás menedzsment, és a munkaköri leírások, valamint az ellátási lánc menedzsment és a logisztika.


Dr. Pintér Dániel Gergő
BioTechUSA-cégcsoport

Az elmúlt tizenöt évben kommunikációs vezetői feladatokat látott el nagyvállalatok megbízásából, illetve Account Director-ként dolgozott nemzetközi márkák fejlesztésén. Nyolc évig vezette az MTA SZTAKI kommunikációját, jelenleg pedig a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR osztályát vezeti öt márkára kiterjedően, mellette pedig a Media 2.0 Communications alapító-ügyvezetőjeként dolgozik. Szívügye a szakmafejlesztés: az Alapítvány a Public Relations Fejlesztéséért kurátoraként rendszeresen publikál tudományos és szakmai folyóiratokba, előadóként konferenciák és üzleti események vendége, felkért szakértőként pedig gyakran nyilatkozik a médiában. Magyarországon az elsők között szerzett PhD. fokozatot a kríziskommunikáció területén az ELTE BTK-n. Dániel Gergő Pintér, Ph.D. | LinkedIn


Szabó Richárd
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.

21 éve dolgozom a MÁV-csoportban. Alapvégzettségemet tekintve vasútgépészmérnök vagyok, és ezen a területen is kezdtem a pályafutásomat. A járműkarbantartás mellett energetikus is voltam és a sors fintora, hogy 15 évvel később, közgazdászként, energiairányítási auditor lettem. 15 éve oktatok logisztikát közép és felsőfokú oktatási intézményekben, illetve szakmai vizsgáztatási tevékenységet is végzek.


Székely Klára
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Intézet Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszék

Székely Klára 1984 óta dolgozik a jogelőd intézmények, valamint az ELTE szervezeti keretei között. Társadalomtudományi, neveléstudományi, egészségtudományi, gazdaságtudományi végzettségekkel rendelkezik. Fő oktatási területei: kommunikáció, politológia, marketing. Fő kutatási területei: interperszonális kommunikáció, szervezeti kommunikáció, politikai marketing, turizmusmarketing, vallási turizmus. Publikáció ezekben a témákban jelentek meg.


Szőke Viktória
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Közgazdász és geográfus, a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskola doktorjelöltje. Korábban a versenyszférában dolgozott (bankszektor, mezőgazdaság), jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének tanársegédje. Kutatásiban egyrészt a települések közötti kapcsolatrendszereket vizsgálja, különös tekintettel a mezőgazdasági hálózatrendszerekre, másrészt a telephelyválasztás gazdaságföldrajzi kérdéseivel foglalkozik.

E-mail-cím: szoke.viktoria@sek.elte.hu


Dr. Ziegler Zsolt
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar

Ziegler Zsolt 2004-ben a Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Karán, filozófia szakán kezdte tanulmányait. Ezt követően “visiting student” volt a Torontói Egyetemen, majd a Central European University-n egyéves MA filozófia programot végzett el. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Filozófia és Tudománytörténet doktori iskolájában szerezte Phd. fokozatát. Fő kutatási területe a döntéselméletek és a heurisztikák. Jelenleg a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék és a ELTE Savaria Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszék adjunktusa.