Évről évre egyre magasabb a felvett hallgatók száma az ELTE szombathelyi campusán. A Savaria Egyetemi Központban 2026 szeptemberében az általános felvételi eljárás eredményei szerint a tavalyinál közel 9 százalékkal több, összesen 1050 új hallgató kezdheti meg tanulmányait.
Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ELTE a tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.
Alapképzésre 8361, felsőoktatási szakképzésre 105, mesterképzésre 3678, osztatlan képzésre pedig 1579 fő nyert felvételt. Állami ösztöndíjas finanszírozási formában 11 004 fő kezdheti meg a tanulmányait. Tovább erősödött az érdeklődés az önköltséges képzések iránt: a jelentkezők és felvettek száma 2719 főre emelkedett. A növekedés azt mutatja, hogy a jelentkezők saját finanszírozás mellett is hosszú távon megtérülő befektetésnek tekintik az ELTE-n megszerezhető tudást és diplomát.
A szombathelyi campuson elérhető képzések népszerűsége a Savaria Egyetemi Központ 2017-ben történt ELTE-csatlakozása óta folyamatosan növekszik a régió fiataljai körében, amit a hallgatói létszám folyamatos emelkedése tükröz.
A 2026-os általános felvételi eljárásban az ELTE szombathelyi képzési helyszínén szeptemberben összesen 1050 új hallgató kezdheti meg tanulmányait, amely közel 9 %-kal több felvettet eredményez az előző évhez képest. Reményeink szerint a 2026 augusztusában induló pótfelvételivel meghaladjuk az 1100 fő felvett hallgatót.
Felvettek számának alakulása az ELTE SEK-en: 2020-ban 642, 2021-ben 701, 2022-ben 717, 2023-ban 904, 2024-ben 981, 2025-ben 966, 2026-ban 1050 fő.
A ponthatárokkal kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy 2024-től az egyetemek már maguk alakítják ki saját szakjaikhoz kötődő pontszámítási módszereket. Az eltérő módszertan miatt nincs semmi összefüggés az idei és az előző évek ponthatárai között, így azokat összehasonlítani nem lehet.
Az ELTE szombathelyi képzéseire felvettek közül felsőoktatási szakképzésen 60 fő, alap- és osztatlan képzésen 709 fő, mesterképzésen 281 fő kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.
Az ELTE Szombathelyen működő szervezeti egységeinek felvételi eredményei: Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) 618, Informatikai Kar (IK) 56, Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) 168, Társadalomtudományi Kar (TáTK) 208 hallgató.
1)
Mint ismeretes, az ELTE szombathelyi fejlesztéseihez kapcsolódóan jött létre az ELTE szombathelyi székhelyű szervezeti egysége, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK), amely a pedagógusképzések centruma a nyugat-dunántúli régióban.
A Savaria Egyetemi Központban idén is a BDPK-ra nyert felvételt a legtöbb hallgató, összesen 618 fő.
A BDPK-ra felvett hallgatók száma a tavalyi, kiemelkedően magas szinten alakult. Különösen jelentős a két éve indított új szakokra – az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő – jelentkezők száma, amelyeken az idei évben is a várakozásoknak megfelelően kedvező felvételi eredményeket ért el az Központ. Emellett a rövid ciklusú tanárképzések felvételi száma teljesített kiemelkedően az idei eljárásban (243 fő).
A legnépszerűbb tanári szakok közé tartoznak az angol nyelv és kultúra tanára, a testnevelőtanár, gyógytestnevelő tanár, valamint a magyar nyelv és irodalom, illetve a történelem tanári szakok. Az alapképzések közül az anglisztika, a tanító, a csecsemő- kisgyermeknevelő, valamint óvodapedagógus szakokon is a korábbi létszámokat értük el. Külön öröm számunkra, hogy az idei évben a biológiatanár és német nyelv és kultúra tanára képzéseinken is nőtt a felvételt nyert hallgatók száma.
2)
Továbbra is népszerűek a pszichológia és az edző alapszakok. Idén 68 fő kezdi meg tanulmányait Szombathelyen pszichológia alapképzésen. Pszichológia mesterszakra pedig 24-en jutottak be. Az edzőképzés létszáma 7%-kal nőtt, míg az előző években megszokott létszámokkal indul a sportszervezés és a közösségszervezés alapszak is.
3)
A Szombathelyen gazdaságtudományi képzéseket folytató Társadalomtudományi Kar 208 fővel zárta a normál eljárást, ami 23%-os emelkedés a tavalyi évhez képest.
A gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a turizmus-vendéglátás, valamint a pénzügy és számvitel alapképzések, továbbá a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzések egyaránt jelentős számú hallgatóval indulnak. A képzési kínálatot tovább erősíti, hogy a vállalkozásfejlesztés mesterszak immár harmadik éve biztosít helyben továbbtanulási lehetőséget az alapképzésben végzettek számára.
Az ELTE közgazdász alapszakjaira idén is emelt szintű érettségivel lehetett bejutni, a képzések iránti érdeklődés pedig egyértelműen jelzi a képzési terület vonzerejét.
A legnépszerűbb szak a gazdálkodási és menedzsment volt, amelyre összesen (alapszak + felsőoktatási szakképzés) 76 hallgatót vettünk fel. A szakot szorosan követi a kereskedelem és marketing képzés (alapszak + felsőoktatási szakképzés) 73 fővel, de kiemelendő a pénzügy és számvitel (24 fő), valamint turizmus-vendéglátás alapszak is (27 fő), amely jelentősen növelte a beiskolázási létszámát.
4)
Az ELTE Informatikai Karának szombathelyi képzéseire idén 107 fő jutott be. Ebből 55 jelentkező magyar nyelvű, 45 angol nyelvű, továbbá 7 jelentkező (2 fő magyar és 5 fő angol nyelvű) doktori képzésre nyert felvételt.
Továbbra is meghatározó a kar képzései között a programtervező informatikus (alapképzés és mesterképzésben is), valamint a gépészmérnök alapképzés magyarul, amin a hallgatók többsége duális képzésben vesz részt, és angolul is. A gépészmérnök képzés esetében külön érdemes kiemelni a mesterképzést is, ami szokás szerint angolul indul nappali tagozaton, míg magyarul levelező tagozaton. Szintén levelező tagozaton indul a műszaki menedzser alapképzés. Felvételt nyertek továbbá az Informatika Doktori Iskolába olyan fiatalok, akik 100 százalékban Szombathelyen végzik oktatási és kutatási tevékenységüket.
A magyar nyelvű gépészmérnök alapszakon az idei évben felvettek létszáma 31 fő. A levelező tagozatokon, a gépészmérnök mesterképzésen és a műszaki menedzser alapképzésen 5-5 fő kezdi meg tanulmányait Szombathelyen.
Az angol nyelvű gépész alap- és mesterképzésekre további 33, ill. 8 fő nyert felvételt, tehát összesen a műszaki képzésekre 41 fő.
A programtervező informatikus alapképzésen 14 fő, az angol nyelvű mesterképzésen pedig 1 fő és további 3 fő nemzetközi hallgató kezdheti meg tanulmányait. A doktori képzésen is legalább 7 hallgatóval bővül az informatikus képzés hallgatói közössége. Ezek közül legalább 2 magyar nyelvű doktoranduszra is számítunk, de a felvételik még nem zárultak le az Informatikai Kar Doktori Iskolában.
Az Informatikai Kar szombathelyi képzéseire felvételt nyert összesen 107 fő (57 fő magyar +50 fő angol nyelvű képzés), ebből műszaki képzések 82 (41+41) fő, informatika képzések 25 (16+9) fő.
A 2026/2027-es tanévre felvételt nyert hallgatók eloszlásánál meghatározó szerepet a bölcsészettudományi és a pedagógusképzés képzési terület tölti be (felvettek kb. 64 százalékát ez a két terület adja). A dobogó harmadik fokára a gazdaságtudományi terület került 161 felvett hallgatóval. Pedagógusképzés: 514, gazdaságtudomány 208, bölcsészettudomány 186, sporttudomány 64, műszaki 41, művészetközvetítő 22, informatika 15 fő.
Legnépszerűbb szakok: pszichológia (nappali) 68, óvodapedagógus (levelező) 40, tanító (levelező) 40, anglisztika (nappali) 35, csecsemő- és kisgyermeknevelő (levelező) 33, gépészmérnök alapszak (nappali) 31, kereskedelem és marketing (nappali) 30.
A pótfelvételi jelentkezési ideje augusztus első hetében zajlik.
A pótfelvételi jelentkezés során a Szombathelyen induló képzéseket az ELTE-BDPK és az ELTE-karok alatt kell keresni, jellemzően úgy, hogy a szak nevében zárójelben a „Szombathely” szó szerepel. Pl.: ELTE-BDPK anglisztika és ELTE-TÁTK gazdálkodási és menedzsment (Szombathely)
A nyári felvételi eljárásban való részvétel szabályai
A nyári felvételi során csak azon személy jelentkezése fogadható el, aki 2026-ban nem jelentkezett, vagy egyetlen felsőoktatási intézménybe sem nyert felvételt.
A felvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy képzésre lehet jelentkezni.
A 2026. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás várhatóan július végén indul, augusztus eleji jelentkezési határidővel.
A részletes szakkínálatot a weboldalunkon lehet megtekinteni.
Jelentkezés módja: csak e-felvételi keretében a felvi.hu oldalon.
A felvételi elbeszélgetéseket, valamint az alkalmassági és a gyakorlati vizsgákat augusztus 18-19-én tartjuk, melyről a rövid határidő miatt e-mailben kapnak értesítést a jelentkezők. A vizsgák időpontjáról és helyszínéről szóló információk elérhetők lesznek A SEK pótfelvételi weboldalán.
Szintén ezen az oldalon tesszük közzé a pótfelvételi eljárásban meghirdetett szakok listáját is.
A felvételivel kapcsolatos kérdéseket e-mailben lehet feltenni: felveteli@sek.elte.hu
ELTE SEK