Klasszikus morfológiai vizsgálatainak eredményeivel járult hozzá Tóth Gábor, a Biológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense ahhoz a Science folyóiratban megjelent tanulmányhoz, amelyből kiderül, hogy a „barbár népek vándorlása” sokkal összetettebb folyamat volt, mint ahogy azt eddig a tudomány gondolta.

A világ egyik legtekintélyesebb tudományos kiadványában közzétett eredmények nemzetközi kutatási projekt keretében születtek. A több társtudományt összefogó kutatócsoportot Koncz István (ELTE Régészettudományi Intézet) és Yijie Tian (Stony Brook University) vezette.

A szakemberek két római kori (i. sz. 3–5. század) és öt langobard kori (i. sz. 6. század) kisalföldi temető teljes körű biorégészeti elemzését végezték el. Több mint 300 régészeti korú egyénen végeztek teljes genom-elemzést, valamint mobilitásra és táplálkozásra vonatkozó izotópvizsgálatokat, hogy pontosabb képet kapjanak a korabeli emberek életéről és a közösségeiket formáló társadalmi folyamatokról.

Az ősi DNS-adatok és a temetkezési szokásokra vonatkozó régészeti információk együttes felhasználásával így sikerült rekonstruálniuk a Kisalföld, mint a hajdani római Pannonia provincia egyik fontos területe korabeli társadalmi viszonyait.

Kiderült, hogy a római közigazgatás megszűnése után a korábbi lakosság jelentős része helyben maradt, és nem történt teljes népességcsere. A 6. században északról érkező langobárd csoportok nem kiszorították az itt élőket, hanem rátelepültek a helyi közösségekre, felvéve egymás kulturális és temetkezési szokásait. A genetikai és régészeti adatok összekapcsolása révén a kutatóknak sikerült többgenerációs családfákat is rekonstruálniuk, amelyek bizonyítják a betelepülők és a helyiek közötti szoros, tartós keveredést.

Tóth Gábor a Szeleste és Pósfa között 2013-ban, a Savaria Múzeum régészei által feltárt langobárd temető csontanyagának embertani vizsgálatával és a mintavételi stratégia kidolgozásával járult hozzá a nemzetközi kutatáshoz. 112 sírjával a temető országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a gazdag tárgyi leletanyagon kívül értékes embertani anyag is előkerült. Tóth Gábor klasszikus morfológiai vizsgálatai adták az alapját annak, hogy a nemzetközi kutatócsoport pontosan meg tudja határozni, mely vázakból és fogakból érdemes elvégezni a genetikai, illetve a lakóhelyváltoztatást kimutató elemzéseket.

A régészeti emlékekből korábban Szombathelyen, Nagykanizsán és Budapesten is rendeztek kiállításokat. Ekkor fogalmazódott meg az igény arra, hogy a temető anyagát összehasonlítsák más, a római kort követő időszakok leleteivel, ezzel pontosabb képet kapva a korszak népességmozgásairól, a népességcserékről és az egymásra települési folyamatokról.

A csontanyag embertani vizsgálata során készült el az a tanulmány, amely alapját adta a temetőről szóló monográfiának. Ennek előzetes összefoglaló közleménye 2016-ban a szlovákiai Selye János Egyetem egyik kiadványában is megjelent. Majd a kutatás adatai beépültek a Science folyóiratban megjelent nagyszabású nemzetközi projektbe.

A részletekről szólva Tóth Gábor elmonda, az archeogenetikai és stronciumizotóp-vizsgálatokhoz szükséges mintavételi stratégiát, vagyis a vázak és a fogak kiválasztását a korábbi morfológiai eredmények alapozták meg, és a modern laboratóriumi adatok teljes mértékben igazolták a klasszikus antropológiai felvetéseket.

Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a régészetileg egységes tárgyi kultúra ellenére a szelestei temetőbe nem egyetlen, biológiailag homogén népesség temetkezett. A Kárpát-medence történetére általánosan jellemző, hogy a keletről, északról vagy délről érkező hullámok sosem üres területre érkeztek, hanem az itt talált populációkkal éltek együtt, és idővel keveredtek velük.

Szelestén embertanilag és genetikailag legalább két jól elkülöníthető típus keveredése mutatható ki egyetlen közösségen belül. Az alapnépesség egy helyben talált, törékenyebb megjelenésű, alacsonyabb termetű, déli (mediterrán) karakterű népesség. A rátelepült népesség erőteljesebb csontozatú, magasabb termetű, északi népesség, amely a langobárdokat képviseli.

Tóth Gábor kiemelte, hogy a stronciumizotóp-vizsgálatok kulcsszerepet játszottak a folyamat rekonstruálásában. Mivel a fogzománcba és a dentinbe beépülő stronciumizotópok a gyermekkorban elfogyasztott táplálékból és ivóvízből, ezért végső soron a helyi talajból származnak, a módszerrel pontosan meghatározható, hogy az egyén ott nőtt-e fel, ahol eltemették, vagy máshonnan vándorolt be. Szelestén két generáció jelenlétére szolgáltatott bizonyítékot.

Az eredményekből kiderült, hogy amíg Hegykő esetében az alapnépesség és a rátelepültek még térben és genetikailag is különváltak a temetőn belül, Szelestén már egy olyan réteg települt rá az ottani mediterrán alapnépességre, amely magában hordozta a hegykői csoporthoz köthető genetikai állományt, majd a két generációnyi helyi együttélés során biológiailag is keveredett a helyiekkel.

Tóth Gábor immár négy évtizede, 1992 óta foglalkozik történeti csontanyagok feldolgozásával és élő népességek vizsgálatával egyaránt. Első szakmai közleményei a csepregi honfoglalás és Árpád-kori leletekről, valamint egy szintén Vas vármegyei gerincpatológiás esetről jelentek meg. Regionális antropológusként nemcsak Vas, hanem Zala, Somogy, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye területéről, valamint másfél évtizede Ausztria és Szlovákia kapcsolódó régióiból származó őskori, avar és honfoglalás kori leletanyagok szakértője. Jelenleg is több kutatáson dolgozik párhuzamosan: a szlovákiai párkányi avar temető monográfiáján, a jáki templom temetőjének anyagán, kőszegi kriptaleleteken, valamint bronzkori hamvasztott és római kori maradványokat vizsgál.

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós