Francia könyvtárosok számításai szerint halála óta átlagosan napi 2–3 kötet jelenik meg Napóleonról. A szűnni nem akaró érdeklődés okairól is beszélt Hahner Péter történész alma materében, az ELTE Savaria Egyetemi Központban, ahová a Történeti Diákműhely meghívására tért vissza a jogelőd Berzsenyi főiskolán 1978-ban magyar–történelem szakon végzett szakember.

Hahner Péter szerint Napóleon azért hálás téma, mert származása és pályafutása ezerféleképpen értelmezhető. A birodalom peremvidékéről küzdötte fel magát a csúcsra. A sorsában megfigyelhető ellentmondások miatt bárki a saját szája íze szerint mutathatja be benne a polgári átalakulást, a nemzeti eszmét, vagy éppen a háborúk dicsőségét és szörnyűségeit. Emellett Napóleonnak zseniális propagandaérzéke volt, tudatosan építette saját imázsát. Már az első hadjáratára újságírókat és művészeket bérelt fel. Nagyszabású koronázásakor sem felejtette el, hogy „kell valami a festők számára is”. Az arcole-i csata hídi rohamából pedig győzelmi mítoszt gyártott, elhallgatva, hogy a valóságban őt a mocsárból kellett kihúzni. Napóleon a saját márkájává tette a megjelenését is: a kor divatjával szemben a kétsarkú kalapját szándékosan fordítva, a vállaival párhuzamosan hordta. „Marketingfogás” volt a kabátba dugott kéztartása is, amelyet a méltóságteljes fellépése érdekében talált ki. 

Napóleon személyiségét kettősség jellemezte. Amíg a magánéletben első felesége, Joséphine gyermekeit pótapaként is szeretettel nevelte, politikusként jéghideg és kegyetlen zsarnok volt. Katonai szükségszerűségből hadifoglyok és civilek tízezreit mészároltatta le, nem tolerálta a különvéleményt, és a bibliai „Vagyok, aki vagyok” feliratot vésette a trónja fölé. Kiváló taktikus, de csapnivaló, koncepciótlan stratéga volt, tette hozzá a történész. A tervei a helyzettől függően mindig változtak: először csak a megszerzett területek védelme volt a célja, majd újabb területek szerzése, végül az Európa feletti uralom. Hadvezéri mérlege lenyűgöző, de véres: hatvan csatájából csupán nyolcat veszített el, tizenkét hadjáratából négy kudarccal zárult, háborúi pedig mintegy kétmillió európai életét követelték.

Bukása után száműzetésében, Szent Ilona szigetén a korábbiakhoz hasonlóan tudatosan építette Krisztushoz hasonlított mártíromságát. 1821-ben, a mérgezésről szóló legendákkal ellentétben gyomorrákban és belső vérzésben halt meg. A híres francia író, Chateaubriand úgy fogalmazott róla: „Napóleon életében elszalasztotta a világot, holtan a hatalmába kerítette.” 

Napóleont nemcsak a történettudomány, hanem a filmvilág is korán felfedezte magának, hiszen az első néma mozifilmek egyike is róla készült. Hahner Péter beszélt Ridley Scott 2023-as Napóleon-filmjéről is. Úgy véli, a rendező a hatásvadászatért feláldozta a valóságot. A kutató szerint egy történelmi filmnek nem feltétlenül kell ragaszkodnia a tényekhez, elég, ha „csak” mozirajongóként ragadja magával a nézőt, ahogy például Tarantinó tette a Becstelen brigantik című moziban.

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós