Víz a békéért címmel rendeztek ünnepi előadóülést a Víz Világnapján, 2024. március 21-én a szombathelyi városházán, amelyen többek között Baráth Zsolt is előadott.

Az egyetemi oktató az Akár ölnénk is érte? Háborúk a vízért című előadása bevezetőjében kiemelte, annak ellenére, hogy a Föld felszínének 70%-át víz borítja, a globális vízkészleteknek mindössze 3%-a édesvíz, amelynek jelentős részét ráadásul a sarkvidéki jégtakarók és a felszín alatti vizek tartalmazzák. Ennek a mennyiségnek kb. a 45%-át használja az emberiség, de ez a szám a következő évtizedekben csak emelkedni fog, köszönhetően elsősorban az alapvető vízellátási gondokkal küzdő területek nagyarányú népességnövekedésének. A megújuló vízkészletek biztosította ívóvíztartalék statisztikailag elegendő lenne a Föld lakosságának, ám földrajzi szempontból ezen mennyiség eloszlása szélsőséges, amely arány a következő évtizedekben vélhetően tovább fog romlani. Mindennek következtében bizonyos térségekben, az ívóvízkészletek feletti ellenőrzés konfliktusokat eredményez.

A viszályok sújtotta térségek közül az egyetemi adjunktus az arab-izraeli harcok, a Nílus völgye Egyiptom, Szudán és Etiópia vonatkozásában, valamint az Eufrátesz kapcsán Törökország, Szíria és Irak helyzetét mutatta be. A felvázolt helyszínek közös jellemzője, hogy egyrészt alapvetően vízhiányos térségekről van szó, másrészt pedig a vízbázis egy jelentősebb vízfolyáshoz kapcsolódik, amelyen több ország osztozik. A zsidó és az arab államok közti konfliktus kapcsán azokat az erőszakos eseményeket emelte ki Baráth Zsolt, amelyek a Jordán-folyó jelentette vízbázishoz kötődtek, és emellett jelentős vízügyi vonatkozással rendelkeztek. A Nílus kapcsán nyomatékosította, annak ellenére, hogy valós harci események nem történtek a térségben, az egyiptomi kormány több alkalommal is erőszak alkalmazását helyezte kilátásba Szudánnal és Etiópiával szemben, ha vízellátását bármilyen módon fenyegetve érzné. Ennek kapcsán ráadásul egyes szakértők azt feltételezik, hogy Egyiptom konkrét lerohanási tervvel rendelkezik bizonyos szomszédos országokat illetően. Az Eufrátesszel kapcsolatban az előadó azt hangsúlyozta, hogy a tetemes mennyiségű gát segítségével a folyam forrásvidékét birtokló Törökország gyakorta alkalmazza a vízvisszatartást, mint politikai eszközt.

Az előadás azokat a térségeket mutatta be vízügyi szempontból, amelyeket leginkább fenyeget a vízhiány és amelyek esetében több ország is kifejezésre juttatta azon álláspontját, hogy amennyiben háborúba keveredne a vízbázison osztozó szomszédjával, akkor az csakis a vízkérdés okán alakulna ki. Vagyis a nélkülözhetetlen vízkészletekért akár ölnének is…