plazmapont-logo-szines-egysoros.png
2022.06.02.
Együttműködés a Plazma Pont Szombathellyel
A Plazmaszolgálat Kft. Magyarországon 2009 óta működtet plazmaferezis állomásokat. Országosan összesen 11 Plazma Ponton várunk plazmaadókat, Budapesten, Szegeden, Győrben, Székesfehérváron,…
sek-tinlab.jpg
2022.06.14.
A TINLAB-projektek első eredményeit ismertették
Az ELTE szombathelyi campusán két projekt fut a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében. Vezetőik – az első eredményekről is beszámolva – ezeket mutatták be a projekt…
sek-miku.jpg
2022.12.06.
Több kilogramm édesség gyűlt össze
A Savaria Egyetemi Központ is részt vett az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Vas Megyei Szervezetének Mikulás-napi csokigyűjtésében. Az édességeket december…
Bemutatkozás
segítéSEK

Új időszámítás kezdődött 2020 januárjában az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) társadalmi felelősségvállalási tevékenységében, elindult a segítéSEK projekt. A SEK-től korábban sem volt idegen Szent Márton szellemisége, ezzel viszont nagyszabású projekt keretében vált a mindennapjainak részévé a segítés. 

A Savaria Egyetemi Központ kiemelt célja, hogy hallgatóiban tudatosítsa: nem a diploma megszerzése kell, hogy az elsődleges motivációjuk legyen, hanem hogy az oklevél birtokában a társadalmat tudásukkal, valamint cselekvő akaratukkal egyaránt szolgálják. 

Családias, összetartó a Savaria Egyetemi Központ hallgatói közössége, amelynek tagjai nem csak egymásnak segítenek, legyen szó akár egyetemi véradásokról, amelyeken nagy számban jelennek meg, vagy egyéb kezdeményezésről. 

A SEK polgárainak szociális érzékenységét jól mutatja, hogy rendszeresen segítenek a rászorulókon.  

Korábban a Kutatók éjszakáján öt halmozottan hátrányos Vas megyei általános iskola diákjainak szervezett programokat a campus.  

2018-ban a hallgatói önkormányzat segítségével a Gólyabálon több mint kétszázötvenezer forint gyűlt össze a kórházban fekvő súlyosan beteg gyermekek tanulását segítő Amigos a gyerekekért Alapítvány részére, 2019-ben pedig hasonló összeg, amelyből a zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény általános iskolai autista csoportjainak támogatására, egyedi fejlesztését segítendő eszközöket vásároltak.   

Száznál is több beteg gyermek karácsonyát tette szebbé az intézmény hallgatói és oktatói, valamint munkatársai jóvoltából, amikor az Alpokalja – A Daganatos Betegekért Közhasznú Alapítvány számára gyűjtött ajándékokat.  

Az egyetemi központ az 1000 szív a Démétér Házért elnevezésű akció keretében jótékonysági fotózásnak adott helyet.  

ELTE szombathelyi campusán tavaly februárban alakult meg a hallgatókból, oktatókból és dolgozókból álló Savaria Mentőcsapat, a helyi katasztrófavédelembe betagozódva, ötven fővel, amely 2024-ig érvényes Nemzeti Minősítő Oklevelet szerzett alapvető vízkár-elhárítási tevékenység szakterületre. 

Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa

 

SEK_adományozás.jpg
2018.04.06.
A SEK hallgatói is adományoznak
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett karával közösen csatlakozott a "Több lett! Maradhat?" országos felsőoktatási gyűjtéshez.  A március elején indult akció keretén…
sek-katved.jpg
2018.12.19.
Együttműködés a megyei katasztrófavédelemmel
A jövőben szorosan együttműködik az ELTE Savaria Egyetemi Központ és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az erről szóló megállapodást a felek képviselői december 19-én írták alá. Az…
sek-dsc00296.jpg
2019.02.15.
Esküt tett a Savaria Mentőcsoport
Ötven fővel megalakult a Savaria Egyetemi Központ (SEK) önkéntes mentőcsoportja, amelynek ünnepélyes eskütételére és beiktatására február 12-én került sor, a kormány, a megye, a város,…
sek-szhelyi-amigos-start.jpg
2019.03.14.
Szombathelyi Amigos-start az ELTE SEK hallgatóival
Dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, Lenkai Nóra irodavezető és az ELTE HÖK Savaria képviselői, Szecsődi Tímea és Szabó Christopher átadta a…
sek-segitesek-start-3.jpg
2020.01.28.
Elindult a SegítéSEK projekt
Csak néhány hét telt el az évből, de már több kéménytűz, illetve tüzelő- és fűtőberendezések okozta tűzeset történt Szombathelyen. Ezek megelőzésének módjairól szólt a SegítéSEK projekt első…
No image available
2020.02.18.
A legjobb helyre került a Gólyabálon befolyt összeg
Speciális tabletre, szoftverekre, különféle tanulási eszközökre és játékokra is futotta abból a kétszázharmincezer forintból, amely az ELTE Savaria Egyetemi Központ idei Gólyabálján a tombolák árából…
sek-katasztrofavedelem-evertekelo-2020.jpg
2021.01.05.
Évértékelő megbeszélést tartottak
Évértékelő megbeszélést tartott december 22-én Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa és Bognár Balázs dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. A…
alumni-segely-c.png
2021.02.02.
Felhívás - Alumni Segély C
Kedves Hallgató!    Tudtad, hogy az ELTE Alumni Alapítvány 2020-as online Alumni Jótékonysági Kampánya érted történt?    2016/17 óta évente kétszer az ELTE Diplomások adományaiból a tehetséges,…
sek-20210422.jpg
2021.04.22.
Híd az autista gyerekekért
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ segítéSEK projektje az Apa–lánya bringatúra támogatásával kerékpártúrával egybekötött jótékonysági adománygyűjtést szervez május 1–2. között. A befolyó összeg a…
sek-20perc.jpg
2021.04.27.
Beszélgetés az autizmusról és a segítéSEK projektről
Beszélgetés az autizmusról, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központ segítéSEK projektjéről a Mosonmagyaróvári Városi Televízió Hírháttér című műsorában. A segítéSEK projekt az Apa–lánya bringatúra…
sek-9perces.jpg
2021.04.27.
Szombathelytől Mosonmagyaróvárig
Hogy kapcsolódik egymáshoz a rockzene, az autizmus, az ELTE Savaria Egyetemi Központja, a szombathelyi Aranyhíd és a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI, a holland Tulipános Kert és a bicajozás? A Szigetköz…
sek-bringatura-01.jpg
2021.05.06.
Elstartolt az apa-lánya bringatúra
Május elsején reggel az ELTE Savaria Egyetemi Központ előtt álló Ama Mater-szobortól a segítéSEK projekt keretében elindult Szani és Zsuzsi, hogy két nap alatt megtegyék a Szombathely–Mosonmagyaróvár…
sek-bringa-ketmillio.jpg
2021.05.06.
Eddig több, mint kétmillió forint gyűlt össze
Sikeres volt az apa–lánya bringatúra, az akció híre sokakhoz eljutott, eddig több, mint kétmillió forint gyűlt össze a szombathelyi Aranyhíd és a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI autista gyermekeinek…
sek-erzekenyites-csorgolabdaval-1.jpg
2021.09.16.
Érzékenyítés csörgőlabdával
Bár a legjobb csapat kupával térhetett haza, a Savaria Egyetemi Központ Sportcsarnokában szeptember 12-én a segítéSEK projekt támogatásával megrendezett Együtt élünk IV. vasi csörgőlabda sport- és…
sek-adomany.jpg
2021.11.25.
Átadták az adományt
208 ezer 350 forint gyűlt össze a tombolából a Savaria Egyetemi Központ Gólyabálján. A szervező ELTE HÖK Savaria a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jótékony célra ajánlotta fel az összeget: az…
sek-ciposdoboz.jpg
2021.11.30.
SegítéSEK – Cipősdoboz akció
A Savaria Egyetemi Központ is csatlakozik Magyarország legnagyobb segélyakciójához, a Baptista Szeretetszolgálat idén immár tizennyolcadszor meghirdetett Cipősdoboz Akciójához. A segítéSEK projekt…
sek-ciposdoboz-1.jpg
2021.12.20.
Cipősdoboznyi szeretet
Idén harminckilenc gyermek karácsonyát teszi szebbé a Savaria Egyetemi Központ, ennyi cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek össze oktatóink, dolgozóink és hallgatóink. A november 29. és december 11…
sek-fust-1.jpg
2022.02.03.
Háromgyermekes családhoz került a nyeremény
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) Savaria Campus Irodájának közös, a segítéSEK projekt keretében meghirdetett játékán szén-monoxid-érzékelőt…
sek-rotary-1.jpg
2022.02.04.
Együttműködik a SEK és a Rotary Club Szombathely
Egy világszervezet, a Rotary helyi klubja és az ország legnívósabb és legnépszerűbb egyeteme, az ELTE szombathelyi campusa kötött együttműködési megállapodást február 2-án. A felek kiemelt célja a…
sek-kupak-1.jpg
2022.02.16.
Kupakgyűjtés Dominikért és Lackóért
A Savaria Egyetemi Központ (SEK) kupakgyűjtő szívet helyezett el az intézmény C–épületi bejáratánál. A kupakokkal két szombathelyi, gyógyíthatatlan izomsorvadással, fokozatos leépüléssel járó…
sek-segitesek-nori.jpg
2022.05.02.
Szintet lép a segítéSEK projekt
A Savaria Egyetemi Központ küldetésének tekinti, hogy tudatosítsa az ELTE szombathelyi hallgatóiban a társadalmi felelősségvállalás fontosságát. A segítéSEK projekt keretében most folyó munka…