Egy rendezvény, két előadás: az egyikből kiderült, hogy egy görög–albán határon lévő barlangban található a világ talán legnagyobb pókhálója, a másik pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy korántsem mindegy, hogy az egyes ásványi anyagok milyen arányban találhatók meg az ásványvizekben.
Több éve tartó szakmai együttműködés keretében látogatott el ismét a Biológiai Tanszékre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két kutatója. A vendégoktatók legújabb kutatási eredményeiket is bemutatták az egyetemen.
Urák István egyetemi docens előadásának egyik fontos tanulsága, hogy az új fajok felfedezéséhez nem kell távoli vidékekre utazni. Az olyan szigetszerű élőhelyeken, mint a magashegyek, a nádasok vagy a tőzeglápok, különleges „szigetlakók” élhetnek.
Erre kiváló például szolgál az a terepgyakorlat, amelynek során Urák István részvételével a kutatók egy erdélyi tőzeglápban 32 pókfajt azonosítottak 11 családból, köztük két, Románia faunájára új fajt is. Egy másik lápban egy teljes éven át folytak a vizsgálatok, itt 108 faj jelenlétét mutatták ki, és innen is kerültek elő az ország faunájára új fajok. A különböző lápok összehasonlítása azt is megmutatta, hogy a látszólag hasonló élőhelyek pókfaunája jelentősen eltérhet egymástól, ezért nem feltétlenül elegendő egyetlen hasonló élőhelyet megóvni.
A leglátványosabb példát azonban a Görögország és Albánia határán található Kén-barlang szolgáltatta. A barlang különlegességét többek között az adja, hogy a mélyén 26 fokos, kénhidrogénben gazdag források találhatók. A vízben élő baktériumok a kénvegyületek oxidációjából nyert energiát használják fel szerves anyag előállítására, így a barlang táplálékhálózata nem a napfényre, hanem egy kemoszintetikus folyamatra épül. A barlang falán található pókháló összefüggő, mintegy 106 négyzetméteres, nemezhez hasonlóan vastag szövedék, és becslések szerint körülbelül 70 ezer házi zugpók él benne. A háló felületén látható fekete pöttyök egy másik pókfaj egyedei, amelyek ugyancsak nagy számban, mintegy 40 ezren élnek együtt békésen a házi zugpókokkal. A saját súlya miatt időről időre leszakad, a pókok pedig folyamatosan javítják és újjáépítik. Egy-két év alatt újabb hálóréteg alakulhat ki. A kutatás közben az apró repedésekben talált, néhány négyzetméteres hálók is felfedezéshez vezettek; az innen begyűjtött pókokat sem ismerte a tudomány.
Zsigmond Andrea Rebeka egyetemi adjunktus előadása a székelyföldi ásványvizek vizsgálatából indult ki, de a bemutatott eredmények a Magyarországon élők számára is szolgáltak érdekes szempontokkal. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy egy ásványvíz értékelésekor nem csak azt kell figyelembe venni, hogy egy adott összetevőből mennyit tartalmaz, hanem azt is, hogy abból mennyi hasznosul a szervezetben: a nátrium és a kálium nagyobb mennyiségben, a kalcium és a magnézium közepesen jól, a vas pedig rosszul.
A kutatási eredmények szerint az optimálisnak tekintett kalcium–magnézium arányt nem minden élelmiszer „tudja” megfelelő arányban: a zöldségfélék egészen optimális értékekkel rendelkeznek, a tejtermékekben, de főleg a sajtokban, a kalcium aránya jóval magasabb lehet.
A magnézium jelentőségét több bemutatott vizsgálat is alátámasztotta. Kapcsolatot találtak az ivóvíz magnéziumtartalma és a szív-érrendszeri betegségek között. Olyan kutatások is léteznek, amelyek a csontritkulás megelőzésében a kalciummal ellentétben a magnézium szerepére hívják fel a figyelmet, de a csont regenerálódásához szükség van egyéb mikroelemekre is, amelyek közül például a szilícium az ásványvizekben is megtalálható. Az előadó szerint az ivóvízben legalább 20–30 mg kalciumnak és 10 mg magnéziumnak kell lennie. A Magyarországon forgalomba kerülő palackozott vizek esetében ezt az arányt be kell tartani. Az előadásban bemutatott eredmények szerint az ásványi anyagok felszívódása szempontjából hatékonyabb, ha a vizet nem egyszerre, hanem több, kisebb adagban isszuk meg.
Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós
