Hogyan „szól” Berzsenyi költészete a mai alkotók hangján? Mondjuk csaknem három tucat szerzőén? A kérdésre a győri Ambroozia folyóirat Berzsenyi-különszáma válaszol, amelyet Szombathelyen elsőként az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutattak be.
A résztvevőket Czetter Ibolya, a szervező Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy a nemrégiben megújult szombathelyi Életünket követően egy újabb folyóirat mutatkozhat be az egyetemen. A tanszékvezető Bevezetés az irodalomtudományba című kurzusán rendszeresen szó esik a hazai folyóiratkultúráról és az irodalom intézményrendszeréről, így a hallgatók a rendezvényen a kortárs irodalmi élet működésébe is betekintést nyerhettek.
A beszélgetés résztvevőit Sütő Csaba Andrást és Szalai Zsolt költőt, kritikust, az Ambroozia szerkesztőit Szauer Dániel magyar szakos hallgató kérdezte.
A bemutató több szálon is kapcsolódott az egyetemhez. Sütő Csaba András egykori hallgatóként tért vissza az intézménybe. Berzsenyi nevét nemcsak az egyetem jogelőd főiskolája viselte, hanem ma is őrzi az ELTE szombathelyi pedagógusképzését összefogó Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ elnevezése. A különszám bemutatója egyúttal a költő születésének 250. évfordulójára szervezett városi programsorozat része volt, amelyhez a magyar irodalom tanszék is csatlakozott.
A különszámba 33 vers és egy tanulmány került. A szerkesztők mintegy ötven költőt kértek fel a közreműködésre, és tudatosan törekedtek arra, hogy különböző generációk és költői hangok jelenjenek meg a lapszámban. Nem utánzatokat vártak: a felkért alkotók saját költői világukból kiindulva kapcsolódtak Berzsenyi életművéhez, egy-egy motívumára vagy gondolatára reflektálva.
Az is kiderült, hogy nem minden felkért alkotó talált utat Berzsenyihez, akinek a költészete – ahogy a beszélgetésen elhangzott – elképesztően jól szól, de nem könnyű belépni a világába. A visszautasított felkérések mögött tehát nem az életmű ismeretének hiánya állt.
A szerkesztők szerint a lapszám összeállításának egyik legfontosabb tanulsága, hogy Berzsenyi Dániel költészete a kortárs alkotók számára sem egyetlen, egységesen értelmezhető hagyomány.
Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós