Sajtóreggelin a szeptemberben induló kamarai tantárgyról

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2021.06.18.
Sajtóreggelin a szeptemberben induló kamarai tantárgyról

Sajtóreggelin látta vendégül a média képviselőit a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK) június 17-én. A programon az egyetem képviselőivel közösen ismertették az ELTE szombathelyi campusán szeptemberben aktív vállalkozók részvételével induló Üzleti ismeretek a gyakorlatban című tantárggyal kapcsolatos részleteket is.

A résztvevőket Kovács Vince, a VMKIK elnöke köszöntötte, aki elmondta, a sajtóesemény célja, hogy bemutassák, a kamara sokétű tevékenységet végez a megye vállalkozóinak érdekében, illetve hogy háttérinformációval szolgáljanak a gazdasági önkormányzatban zajló folyamatokról.

Kovács Vince bevezetőjében a VMKIK és az ELTE együttműködését is méltatta.

Balogh Károly Zsolt főtitkár egyebek mellett kiemelte, a kamara pályaorientációs koordináló tevékenységet folytat, ennek keretében rendezvényeket szervez, amelyeken az általános és középiskolások megismerkedhetnek például az egyetemi továbbtanulási lehetőségekkel, valamint segítséget nyújt a karriertervezésben is.

A VMKIK a megye gazdasága érdekében végzett tevékenysége érdekében partnerséget alakított ki a helyi felsőoktatással, ennek legutóbbi eredménye a Savaria Egyetemi Központban a 2021/2022-es tanévben induló kamarai tantárgy.

Cseri József kereskedelmi tagozati elnök elmondta, a képzés indítása a megye gazdasági érdekeinek szempontjából jelentős lépés, hiszen a hatékonyan menedzselt vállalkozások növelik az ország gazdasági teljesítményét és társadalmi szinten elfogadottabbá teszik a vállalkozói létet. Utóbbira is nagy szükség van, hiszen mint Cseri József emlékeztetett, hazánkban alacsony a vállalkozói hajlandóság.

A tantárgy célja, hogy az egyetemisták tisztában legyenek a vállalkozással kapcsolatos buktatókkal, illetve azok megoldási lehetőségeivel, így stratégiai szemlélettel rendelkező sikeres vállalkozókká vagy vállalatvezetőkké válhassanak. Ismereteket szereznek többek között a vállalkozás alapításától, a menedzsmenten, a jogi kérdéseken, a marketingen át a munkavállalók motiválásáig, de még a bérfeszültséggel és a csődeljárással kapcsolatos kérdések is helyet kapnak a tananyagban.

A kamara az egyetemen megszerezhető magas színvonalú elméleti tudáshoz a vállalkozók tapasztalatait kívánja hozzáadni, hogy a hallgatók őket magabiztossá tevő gyakorlati tudás birtokában vegyék át diplomájukat, hangzott el.

Lenkai Nóra, a Savaria Egyetemi Központ (SEK) rektori biztosa felidézte, az ELTE szombathelyi campusa a gépészmérnöki képzés révén több éve rendelkezik nagyvállalati kapcsolatokkal. Az egyetem harmadik missziós tevékenységének egyik eleme a helyi kis- és középvállalkozások megszólítása. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hidat képezhet mintegy húszezer önkéntes tagja és a SEK között.

Az Üzleti ismeretek a gyakorlatban című tantárgyhoz hasonló kezdeményezések ugyan léteznek más egyetemeken is, de nem olyan széles körű és mély ismereteket nyújtó formában, mint ahogy az a Savaria Egyetemi Központban megvalósul, hívta fel a figyelmet a rektori biztos.

A tantárgyat teljesítő hallgatók afféle ajánlólevélként kamarai oklevelet kapnak majd, amely növelheti elhelyezkedési esélyeiket. A legjobban teljesítőknek pedig állást kínálhatnak az őket mentoráló cégek, mondta Lenkai Nóra.

Varga Imre, a tantárgyat befogadó Társadalomtudományi Kar Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének vezetője ismertette a Szombathelyen immár bő két évtizedes múltra visszatekintő közgazdászképzés főbb eredményeit, hangsúlyozva, a régiónak nagy szüksége van jól képzett gazdasági szakemberekre.

Az ELTE gyakorlatorientált közgazdászképzést folytat a vasi megyeszékhelyen, gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pénzügy–számvitel, valamint turizmus–vendéglátás szakokon, utóbbi kettő duális formában is elérhető. A szeptemberben induló tantárgyat a kamara munkatársai és cégvezetők oktatják majd, a második félévben projektfeladatok megoldására kerül sor, céges mentorálással, így a hallgatók sokrétű ismeretek birtokába juthatnak.

Az Üzleti ismeretek a gyakorlatban című tárgy két féléves, szabadon választható formában nagy létszámmal indul, az egyetem minden hallgatója számára elérhető lesz.

 

***

Korábban írtuk: Kamarai tantárgy indul Üzleti ismeretek a gyakorlatban címmel.

Sajtóreggelin a szeptemberben induló kamarai tantárgyról

Sajtóreggelin a szeptemberben induló kamarai tantárgyról

0

/

0

0

/

0