Dr. Lenner Tibor, egyetemi docens, BDPK igazgató
Cím: 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. A-épület
E-mail: lenner.tibor@sek.elte.hu
Az ELTE célul tűzte ki a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés felélesztését; sikeres pályázatok révén pedig a következő két tanévben jelentős oktatási, kutatás-fejlesztési és infrastrukturális beruházások valósulnak meg az ELTE szombathelyi campusán, a Savaria Egyetemi Központban.
A Savaria Egyetemi Központnak, miután 2017 februárjában csatlakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez, legfontosabb feladata az volt, hogy megtalálja saját szerepét Magyarország legrégebb óta működő és ma is legnépszerűbb tudományegyetemének keretein belül. A piaci igényeknek megfelelő, műszaki és gazdaságtudományi területekhez tartozó sikeres szakjai és kapcsolódó duális képzése mellett ezt a fejlődési irányt a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező – Berzsenyi Dániel nevével fémjelzett – pedagógusképzés felélesztésében jelölte meg.
Az ELTE Szenátusa 2018. július 2-i ülésének határozatával megalakította új szombathelyi egységét, a közvetlen rektori irányítás alatt működő ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot (ELTE BDPK). Az ELTE BDPK feladata a komplett pedagógusképzés fejlesztése a nyugat-dunántúli régióban, és a pedagógusképzés egységes elvek szerinti kezelése Szombathelyen. A most létrehozott egység rugalmasan tud igazodni a régió pedagógusképzési igényeihez és a fenntartó által megfogalmazott elvárásokhoz.
A régió pedagógusképzésének megerősítésével párhuzamosan az Egyetem a 2017/18-as tanév tapasztalatai alapján felülvizsgálja a szombathelyi képzések struktúráját. A szakstruktúra vizsgálatát követően rövid és középtávú intézkedéseket tervez a népszerű képzések felfuttatására, fejlesztésére, valamint új és hosszútávon fenntartható képzések bevezetésére. A régió igényeihez nem alkalmazkodó, nem keresett képzéseket pedig kivezeti az intézmény, ezzel is segítve a képzési szerkezet megújulását, a megmaradó képzések szakmai színvonalának emelését.
A Savaria Egyetemi Központ az elmúlt időszakban több mint 3 milliárd forintot nyert el különböző pályázatokon, ezek a következő 48 hónapban valósulnak meg a szakmai fejlesztéseket támogatva. A legutóbbi sikeres pályázat híre június 29-én vált nyilvánossá, az EFOP-5.2.5-18 - Társadalmi innovációk konstrukció keretében 267 millió forintot nyert a központ.
A szakmai intézkedésekkel párhuzamosan, az oktatási infrastruktúra megújítása érdekében az ELTE a következő két tanévben a Károlyi Gáspár téri épületein közel 500 millió forintnyi – részben pályázati, részben saját forrásból finanszírozott – fejlesztést valósít meg. Ezen felül hozzávetőleg 300 millió forint értékben történnek majd energetikai korszerűsítések (illetve további energetikai korszerűsítési forrásokra is pályázik a központ). Az elképzelések szerint megújulnak a nagyobb előadók, illetve a pedagógusképzések infrastruktúra igényeinek megfelelően újabb tantermeket alakíthatnak ki. Emellett a 21. század követelményeinek megfelelő, digitális technikával felszerelt ún. távoktató termek is létesülnek a campuson, amelyek lehetővé teszik a hallgatók számára a budapesti képzésekbe való online, interaktív bekapcsolódást. Ezen kívül a sporttudományi képzések infrastrukturális igényeit is figyelembe véve fejlesztések valósulnak meg a campus sportlétesítményeiben, a meglevő funkciók javításával, új funkciók hozzáadásával.
Az ELTE törekszik a szombathelyi működés fenntarthatóvá tételére, egységes campus kialakítására, ennek érdekében a fenti fejlesztésekkel párhuzamosan oktatási tevékenységét visszaköltöztette a Károlyi Gáspár téri épületeibe.