Wunderbar német tanszék

Szöveg: Kleinhappel Miklós – Fotó: Savaria Fórum/Pataki Gergő | 2025.04.07.
Wunderbar német tanszék
Március 31. és április 5. között rendezték meg országszerte a német kultúrát, zenét, gasztronómiát, hagyományokat és a nyelvtanulást középpontba állító Wunderbar Fesztivált. A rendezvénysorozatban a Német Nyelv és Irodalom Tanszék két programmal is részt vett.

Április 3-án a szervezők mese- és történetíró versenyre várták a vármegye középiskolásait az ELTE Savaria Egyetemi Központba (SEK). A versenykiírásra huszonhárman jelentkeztek. A diákok két előre megkezdett meséből választhattak egyet, amelyet helyben írtak tovább. A munka során – nyelvtudásukon és fantáziájukon kívül – mindössze egy- vagy kétnyelvű nyomtatott szótárt használhattak, de digitális eszközöket nem.

A zsűri az ötletességet, a kreativitást, a szövegalkotó készséget, a változatos szóhasználatot és a német nyelvhelyességet pontozta. Több fordulatos, fantáziadús, jó német nyelvtudásról tanúskodó szöveg született. Nyolcan értek el helyezést, a jutalmakat a nyertesek az április 10-ei eredményhirdetésen vehettek át az egyetemen.

Április 4-én, pénteken az ELTE SEK D–épülete előtti Berzsenyi téren a tanszék körülbelül ötven oktatója,hallgatója és szombathelyi középiskolások flashmob keretében közös táncot adott elő. A zenét, amire a résztvevők táncoltak, a mesterséges intelligencia hozta létre. A villámcsődületről videó is készült, amelyet itt lehet megtekinteni.

A tanszék nem csupán szereti, hanem elkötelezetten népszerűsíti is a német nyelvet, hiszen úgy véli, annak ismerete barátokat, tanulási és munkalehetőségeket, valamint szakmai jövőt biztosíthat Magyarországon és német nyelvterületen egyaránt.