Véget ért az első konstrukciós tábor az ELTE Savaria Műszaki Intézetének szervezésében

Dr. Nemes József | 2018.07.18.
Véget ért az első konstrukciós tábor az ELTE Savaria Műszaki Intézetének szervezésében

EFOP-3.4.4-16 „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” pályázat keretében került sor a táborra, 2018. június 25. és június 29. között az ELTE SEK B-épületében.

A résztvevők – döntően – az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói közül kerültek ki. A tábor mindennap reggel nyolc órától délután 4 óráig foglalkoztatta a gyerekeket. A pályázat keretéből biztosítani lehetett a gyerekek számára egy-egy galléros pólót, jegyzettömböt és tollat, valamint minden napra ebédet, az egyetemi központ ebédlőjében.

A táborban a gyerekek öt csoportot alkotva, alkothattak, különböző technikai megoldásokat, és készíthettek vezérlő programot az elkészült modellek részére. A tábor módszertana úgy lett kidolgozva, hogy a csoportok saját maguk dönthettek a céleszköz kivitelezéséről, ebből adódóan a differenciált oktatási módszert is tesztelhettek ebben a témakörben. A cél egy önjáró járműmodell megépítése, többféle szenzor felhasználásával.

Talán az egyik legkreatívabb megoldás, hogy Lego Mindstorms készletből megépített önjáró jármű, mely képes a menet közbeni távolság mérésére, olyan módon, hogy közben haladási irányt is vált. Ezzel a megoldással a tanterem méretei lettek megmérve, és a beírt program segítségével ezen adatokból a készlet központi egysége a kijelzőn megjelentette a tanterem kerületét és területét. (Döntően hatodik osztályos gyerekek voltak a táborlakók.) A méréshez mechanikai és ultrahangos szenzort használtak fel, melyek segítségével végezték el a távolságok meghatározását. Ezzel is alátámasztva, hogy a matematikai ismereteket, nem matematikai környezetben is meg lehet erősíteni. Hiszen a programba a képletet a gyerekeknek kellett beírni. De beviteli egységként használtak még optikai szenzort és giroszkópot is. Az önjáró modellekhez két hajtómotort a kerekek hajtásához, egy kisebb teljesítményű motort pedig a kormányzáshoz használtak fel. Ezen kívül még számos problémát kellett a tábor résztvevőinek megoldaniuk.

A gyerekek kikapcsolódásul sportolhattak is a SEK sportcsarnokában és az udvaron lévő sportpályán. Nagyon élvezték a gyerekek a sportcsarnokban a kispályás focizást, a pingpongozást és további más játékokat.

A tábor lebonyolításában Technika-, életvitel és gyakorlat tanár szakos hallgatók vettek részt, név szerint Vajda Virág, Nádasi Péter, Iszak Martin és Gorza Martin.

Véget ért az első konstrukciós tábor az ELTE Savaria Műszaki Intézetének szervezésében

Véget ért az első konstrukciós tábor az ELTE Savaria Műszaki Intézetének szervezésében

0

/

0

0

/

0