Vad és szenzitív
![Vad és szenzitív](https://sek.elte.hu/media/23/76/ad7ca0c099efebeb45fb6200b85aa6edf0e79740b5e504f6179b9168af8b/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-1-thumb.jpg?v202209270307)
A tárlat előzménye, hogy a Vizuális Művészeti Tanszék tavaly a tehetséggondozás jegyében pályázatot írt ki egykori és jelenlegi hallgatói számára a campus Zéró Galériájában rendezendő kiállítások megvalósítására. Ennek eredményeképp tavasszal két öregdiák, Vincze Márton és Kovács László válogatott munkáit lehetett megtekinteni. A pályázaton sikeresen szerepelt Fekete Boglárka is, aki önálló kiállítással kapott lehetőséget a nagyközönség előtti bemutatkozásra.
A tárlatnyitót megelőzően Bogitól megtudtuk, ha alkotásai lényegét címszavakban kellene megfogalmaznia, akkor a lendület és a színek szavakat választaná.
„Portrékat, illetve figurákat festek, amelyek torzak. Különféle személyiségek kivetülését jelenítem meg rajtuk: a személyiségtorzulás a figurák külsején érhető tetten. Munkáimat lendületesen, gyorsan készítem, ösztönösen, zsigerből dolgozom, gondolkodás nélkül” – árulta el.
A tárlat anyagában fametszetek és a róluk készült nyomatok, illetve a dúcok is helyet kaptak. Bogi ezekről szólva elmondta, a metszőkéssel is festést imitálva dolgozik, lendületes metszéseket ejt a fába, ezekből alakul ki az arc.
A kiállítás megnyitóján Bordács Andrea esztéta, a Vizuális Művészeti Tanszék vezetője úgy fogalmazott, Fekete Boglárka munkáiban egyszerre található meg az ösztönösség (vagy annak illúziója) és a tanultság, de utóbbi nem tanult modorosságot jelent. Bogi képei „olyanok, mint egy tájfun, ami elsodor, nagy erő van bennük”, tette hozzá Bordács Andrea, emlékeztetve, hogy a rájuk jellemző a vad és szenzitív ábrázolásmód az 1980-as években volt jelen a képzőművészetben, a 2020-as években pedig reneszánszát éli, a külföldi és a magyar művészettörténetben is lehet vele párhuzamokat vonni.
Bogi afféle lelki önarcképeket, valamint portrékat állított ki, amelyeken sokféle indulatnak és érzelemnek a kivetülését jelenítette meg, színhasználatban, kompozíciókban hasonló módon, kötődve a portréfestés hagyományaihoz, de nem az arcvonásokat reprodukáló ábrázolás igényével, hanem annál mélyebb vizekre evezve.
A kiállítás november 15-ig tekinthető meg az ELTE Savaria Egyetemi Központ A–épületének első emeletén található Zéró Galériában.
Vad és szenzitív
Vad és szenzitív
0
/
0
![](https://sek.elte.hu/media/e4/ff/bf8b569ad3819ae87d248046639d04611fd729d5b5c83d475663a1e58185/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-2-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/39/1e/5582b93c68329235cfdede94f63b0eb984155b57393abf5b22e80a0411bb/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-16-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/43/02/58cbda6772de9414d6b9c095f4f845eb6e98ad1a097363dfb23ae77c30cf/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-14-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/14/21/0f62da76506bb123c04dde80c67f8a9eadde3d1a1ebf6ce9f7417c855b7b/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-10-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/ae/3e/fd05fcce6af7ef4b0356493cd7b885a4e4fba9d045ce27d950debabe4d9d/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-13-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/f0/61/f1c853eb9d8c7699f840e8ebfd0f95691fff63a045d6a2992c5609179803/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-12-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/27/c5/43442b8c2a995644f49f2bbbe04dcb5e149cb04a07e11e82cae3ff1bf3f3/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-11-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/59/ff/1817ec93fe983babbd77208768bf321ec8f01cd6991c105ec8d91bb569d2/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-7-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/54/7a/674d9a133fbbcf9641b84b9a1b871e0e59825c4213cda7e36d38471dda54/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-9-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/c6/42/683c13e8ee5a983705f161abbffb81aa8387949a0f4b8382bbc94901ff14/sek-fekete-boglarka-kiallitasa-8-list.jpg?v202209270307)
0
/
0