ÚJ TANÁRSZAK INDUL AZ ELTE-N

ELTE | 2021.10.22.
ÚJ TANÁRSZAK INDUL AZ ELTE-N

2022 szeptemberétől lehet majd tanulni az ötéves, elsődlegesen a Z generációt kiszolgáló egyetemi természettudomány–környezettan szakon, vagyis „Z-szakon” az ELTE-n, mind Szombathelyen, mind Budapesten. A versenyképes szakot elvégző hallgatók a Nemzeti alaptantervben szereplő integrált természettudomány tantárgyak mellett az általános iskolák felső tagozatán a biológiát, fizikát és kémiát is taníthatják.

Ennek révén a kisebb iskolák is tudják majd őket alkalmazni, ami egyben a vidék felzárkózásának egyik kulcsa is.Az ország hat egyetemének hét képzőhelyén, az ELTE-n Budapesten és Szombathelyen is elindul az új, ötéves, elsődlegesen a Z-generációt kiszolgáló egyetemi természettudomány–környezettan szak, fantázianevén a „Z-szak”. A szak egységes országos minőségbiztosítással, de regionális megvalósításban igyekszik a jelentkezőkkel megismertetni, megértetni az ökológiai fenntarthatóságot és a természet működését, folyamatait, mindezt gyakorlatorientált, problémamegoldó technikák révén. A természettudomány–környezettan lesz az egyetlen hazai kötött szakpáros osztatlan tanárképzés, amely a természetet teljes egységében ismerteti meg, de úgy, hogy egyben megérteti a különböző szempontú modellnézeteket – fizika, kémia, biológia – is.

A gyakorlatorientált Z-szak kiviszi a diákokat a természetbe és testközelből mutatja meg nekik a gyakorlati életet (ipar, mezőgazdaság stb.), ezzel is erősítve kötődésüket a régiójukhoz, egyben a Kárpát-medencéhez, mindezt egységes ökológiai fenntarthatósági szemléletbe ágyazva. A szakmai tudás jellege mellett

az új tanárszak módszertanilag is lényeges újításokat tartalmaz.

A Z-generációnak különösen fontos vizuális kommunikációt és kultúrát kiemelt óraszámban, már a kezdetekkor tanítja és ezzel magának a későbbi egyetemi tanulásnak is aktív eszközévé teszi. Szintén a kezdetektől kiemelten fejleszti a diákok értő olvasási képességét és retorikai kompetenciáit, valamint az idegen nyelven – elsődlegesen angolul – történő világhálós kritikai tájékozódást.

A Z-szakot elvégző hallgatók versenyképesek lesznek a közoktatásban, hiszen ezzel a diplomával a Nemzeti alaptantervben szereplő integrált természettudomány tantárgyak mellett az általános iskolák felső tagozatán a biológiát, fizikát és kémiát is taníthatják.majd.

A szak sokoldalúsága miatt akár humán, akár reál hátterű diákok érdeklődését, jelentkezését várják, először 2022 februárjában. Ennek megfelelően jelentkezni bármilyen tantárgyból szerzett emeltszintű érettségivel lehet.

Facebook
Instagram

Forrás: ELTE TTK