Új pályacsúccsal nyert a Sólyom Team SE

Kívés István | 2018.06.12.
Új pályacsúccsal nyert a Sólyom Team SE

Negyedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) és az ELTE SEK a Szombathelyi országúti kerékpáros csapat időfutam versenyt június 10-én.

A versenyen ezúttal – története során először – női csapatok is indultak. Tizenegy férfi és két női csapat vállalta az indulást.

A megmérettetésen egy csapatban négy fő tekerhetett, és a célba harmadikként beérő versenyző idejét mérték. Hárompercenként startoltak a csapatok a zanati mezőgazdasági felüljáró környezetéből. Szeleste előtt volt a fordító.

A női versenyt a grazi versenyükről hazafelé tartó hazai élvonalhoz tartozó Szingó–Tipográfia versenyzői nyerték. Idejük: 32’49” (40 km/h-ás átlag).

A férfiaknál kiemelkedett a mezőnyből a Sólyom Team SE, amely 27.38-es idejével közel két percet javított az addigi pályacsúcson (46 km/h-ás átlag).

A díjátadáson megjelent dr. Gál László professzor emeritus, a SZOESE örökös tiszteletbeli elnöke és Koczka Tibor sportért felelős szombathelyi alpolgármester.

Kívés István versenyigazgató: "A hazaiak mellett jöttek Székesfehérvárról, Keszthelyről, Sopronból, Zalaegerszegről és Érdről is. A pálya és a környezet ismételten kivívta a résztvevők elismerését: jó a domborzat és hazai viszonylatban az aszfalt minősége is átlagon felüli. A nem túl jelentős forgalom mellett az autósok kifejezetten együttműködők voltak. Útlezárás nélkül, a KRESZ-t betartva kellett haladni. Mint az általunk rendezett versenyek többségén, itt is az 1–6. helyezetteket díjaztuk. A kupák és az érmek mellett egyedi színes oklevelet kapott minden résztvevő, amin szerepel a csapatnév, az idő, a helyezés és a minősítés. Emellett Intersport-ajándékcsomagokat is kaptak a versenyzők. Köszönöm kollégáimnak a precíz munkavégzést, támogatóinknak pedig a segítséget. Legközelebbi kerékpáros eseményünk szeptember 8-án a Velem Hörmann országúti verseny lesz."

A verseny része volt a szombathelyi városi rekreációs programoknak, amelyet a szombathelyi önkormányzat támogat.

 

Eredmények:
Női csapatok
1. Szingó-Tipográfia Ladies 32.49 Női alapcsúcs
2. Superior Team Sopron Csajok 37.57

Férfi csapatok
1. Sólyom Team SE 27.38 Új pályacsúcs
2. Mazsola KSE 30.41
3. Superior Team Sopron 1. 30.42
4. ZEGIZERGÉK 30.57
5. Kispál és a borzok 32.09
6. Cancellara Lemondta 32.42
7. SZoESE 32.53
8. Ottó motor 33.30
9. Superior Team Sopron 2. 34.03
10. Rebel Revelators 34.05
11. Szombathelyi Tekergők 35.23

Új pályacsúccsal nyert a Sólyom Team SE

Új pályacsúccsal nyert a Sólyom Team SE

0

/

0

0

/

0