Új mesterszakok első végzettjei is átvették oklevelüket

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2025.07.14.
Új mesterszakok első végzettjei is átvették oklevelüket
Több mint 400-an vettek át diplomát az ELTE Savaria Egyetemi Központ nyári, július 12-én megtartott Diplomaosztó ünnepségein az Agora – Művelődési és Sportházban. Idén először végeztek vállalkozásfejlesztés és pszichológia mesterszakos hallgatók az ELTE szombathelyi campusán.

A délelőtti rendezvényen 168-an, a délutánin 240-en kapták meg végzettségüket igazoló oklevelüket. A felsőoktatási szakképzési szakokon, alapképzéseken, mesterképzéseken és tanári mesterszakokon diplomát szerzettek szeretteik jelenlétében kapták kézhez az elmúlt években elvégzett munkájuk gyümölcsét. A hallgatók az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK), az Informatikai Kar (IK), a Társadalomtudományi Kar (TáTK), valamint a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) képzéseit végezték el sikeresen.

Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa az ünnepség nyitányaként szólt a végzősökhöz. Elmondta: a diploma nem pusztán egy dokumentum, hanem annak a bizonyítéka, hogy a hallgatók kitartással, fegyelemmel és kíváncsisággal végigjárták az egyetemi évek kihívásokkal teli útját. Minden egyes oklevél mögött személyes történetek, hajnalig tartó tanulások, közös nevetések és olykor kétségek is meghúzódnak.

A rektori biztos beszédében külön hangsúlyt fektetett az ELTE szellemiségére és a szombathelyi campus közösségi erejére. Emlékeztetett, az egyetem nemcsak tudást adott, hanem élményt, szemléletet és emberi kapcsolatokat is, az egyetemisták pedig nem csupán tantermekben tanultak, hanem egy olyan közegben, ahol az oktatók és hallgatók valódi figyelemmel fordultak egymás felé. Az itt szerzett diploma mögött elismert tudományos háttér és emberközeli, támogató közösség áll, mondta.

Lenkai Nóra köszönetet mondott a hallgatóknak, hogy az ELTE-t választották, és azoknak is, akik támogatták őket ezen az úton: családtagoknak, barátoknak, oktatóknak. A diploma nem végpont, hanem új kezdet, hangsúlyozta, és arra biztatta a végzősöket, hogy legyenek kíváncsiak, nyitottak, bátrak, és maradjanak hűek önmagukhoz.

Hozzátette: az itt szerzett tudás nem csak arra ad alapot, hogy szakmailag helytálljanak, hanem arra is, hogy felelősen, tudatosan és kreatívan alakítsák a jövőt, miközben megőrzik emberi értékeiket és közösségi érzésüket.

A beszéd zárásaként Leonardo da Vinci gondolata hangzott el útravalóként: „Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.”

Márkus Éva, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK) dékánja köszöntője elején kiemelte a 22 tanító szakon végzett frissdiplomást.

Hangsúlyozta, hogy a földrajzi távolság ellenére szoros szakmai kapcsolat alakult ki a budapesti TÓK, valamint a szombathelyi BDPK között, és örömének adott hangot, hogy a tanítóképzés mellett már óvodapedagógus-, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő-képzés is elérhető az ELTE szombathelyi campusán.

Beszédének középpontjában a pedagógusi hivatás méltósága állt. A TÓK néhány nappal korábban megtartott diplomaosztó ünnepségén elhangzott búcsúbeszédet idézve emlékeztetett arra, hogy a diploma nem csupán egy képzés végét jelenti, hanem egy életre szóló elköteleződést. A tanítás nem zajos, gyakran nem eredményez tapsot vagy reflektorfényt, de minden gyermek első olvasott mondata, rajza vagy pályaválasztása a pedagógus munkájának eredménye, mondta. A tanítók felelőssége, hogy értékeket közvetítsenek, és meghallják a gyermeket akkor is, amikor az épp csendben van.

A végzősöket arra buzdította, hogy induljanak el tudással, szívvel és hittel, mert amit csinálnak, az valóban számít.

Lenner Tibor igazgató úgy fogalmazott, a BDPK családias közössége lehetővé teszi a hallgatók személyes kísérését a tanulmányaik során.

A képzés nemcsak szakmai tudást ad, hanem a régióban maradó, helyben elhelyezkedő pedagógusokat is nevel. A mesterséges intelligencia és a robotika térnyerése ellenére a humán értékeket közvetítő, emberi kapcsolatokon alapuló hivatások továbbra is nélkülözhetetlenek maradnak.

Kiemelte a gyakorlatközpontú oktatás jelentőségét, amelyben a hallgatók a Savaria Egyetemi Központban mentorok és tapasztalt szakemberek segítségével sajátíthatják el a pedagógiai hivatás gyakorlati oldalát.

Beszélt az infrastrukturális fejlesztésekről is, amelyek célja, hogy az egyetemisták a 21. század igényeinek megfelelő környezetben tanulhassanak.

Az igazgató emlékeztetett: a Zenepedagógiai Tanszék a tavaszi félévet új helyen, az egyetem Berzsenyi téri (D–) épületében, megújult környezetben kezdhette meg. Ősztől a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakos hallgatókat korszerű gyakorlati oktatóterem várja.

A jövőbeni tervekről szólva elmondta, a BDPK célja, hogy 2026-ig rektori és kancellári támogatással megújuljon a SEK D–épülete, ahol a csecsemő- és kisgyermeknevelő, az óvodapedagógus és a tanító alapszakos hallgatók képzése egy helyszínen történik majd.

Zárásként az önismeret fontosságára hívta fel az újdiplomások figyelmét, és idézte Szilágyi Domokos költői sorait, amelyek az iskolát a természet szépségéhez és az emberi kapcsolatok mélységéhez hasonlították.

Szűcs-Zágoni Zoltán Gábor, az ELTE TáTK nemzetközi ügyek dékánhelyettese beszédében mérföldkőként értékelte a diplomaosztót, amely nemcsak egy tanulmányi szakasz végét, hanem egy új életszakasz kezdetét is jelenti.

Kiemelte a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzési, illetve alapszakos, köztük a duális formában végzettek, valamint a vállalkozásfejlesztés mesterszakos hallgatók sokszínűségét, és külön örömmel említette, hogy az első vállalkozásfejlesztés mesterszakos évfolyam is most fejezte be tanulmányait.

A dékánhelyettes beszédének középpontjában a kreatív gondolkodás és a csapatmunka állt, mint a jövő szakmai sikerének kulcsai. Kifejtette, a kreativitás nemcsak új ötleteket jelent, hanem azt is, hogy merünk kérdezni és másképp látni. A csapatmunka pedig nemcsak hatékonyabbá teszi a munkát, hanem formálja is az egyént.

A végzősöket arra biztatta, hogy vigyék magukkal az itt szerzett tudást, kapcsolati hálót és értékeket, és kívánta, hogy céljaikat ne csak elérjék, hanem túl is szárnyalják.

Szidor György, az IK dékánhelyettese elismeréssel szólt a végzősök erőfeszítéseiről, akik számos kihívással néztek szembe, mégis sikeresen eljutottak a diplomaosztóig.

Felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban egyebek mellett a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia komoly kihívásokat jelenthetnek, de ezek nem akadályozhatják meg a hallgatókat abban, hogy sikeres szakemberekké váljanak.

Hangsúlyozta a duális képzés és az ipari partnerektől érkező pozitív visszajelzések fontosságát, amelyek azt mutatják, hogy a hallgatók jól alkalmazzák az egyetemen szerzett tudást.

Rámutatott, hogy a technológia csak eszköz, és a valódi érték abban rejlik, hogyan használjuk azt a társadalom javára.

Szidor György arra biztatta a végzősöket, hogy maradjanak kíváncsiak, tanuljanak tovább, és ne feledjék: a valódi siker mércéje a pozitív hatás, amit másokra gyakorolnak.

Felvinczi Katain, az ELTE PPK dékáni biztosa büszkeséggel szólt arról, hogy egyre többen választják a pszichológusi, edzői, rekreációs és életmódszakértői vagy éppen a sport- és közösségszervezői pályát. Hangsúlyozta, hogy ezek a szakmák az emberi életminőség javítását szolgálják, és a bennük dolgozó szakemberek munkája hozzájárulhat a lelki egészség, a boldogság és a méltóságteljes élet megvalósításához.

Beszédében emlékeztetett az értelmiségi lét három alappillérére: a kritikus gondolkodásra, az önreflexióra és az innovációra való képességet. Ezek különösen fontosak a pszichológia és az életmód-tudományok területén.

A dékáni biztos szavai szerint az ünnepségen jelen lévők Magyarország legnagyobb és legeredményesebb tudományegyetemén szereztek diplomát.

Felvinczi Katalin egy tanulságos történettel zárta beszédét, amelyben egy kútba esett szamár a rázúdított földet lépcsőként használva mászott ki a gödörből – ezzel példázva, hogy minden probléma lehetőség is egyben. Arra biztatta a végzősöket, hogy a nehézségeket fordítsák előnyükre, és lépjenek tovább.

A Diplomaosztó ünnepségeken hagyomány az újdiplomások fogadalomtétele, akik jobb kezüket a szívükre téve hitet tesznek arról, hogy az esküben foglaltakat egész életükben híven megtartják.

A fogadalom nemcsak a szakmai elköteleződésről szólt, hanem arról is, hogy a frissdiplomások a magyar hagyományok és az egyetemes emberi értékek tiszteletét is kiemelt feladatuknak tekintik. Az eskü szövegében szerepel a folyamatos önképzés, a szakmai megújulás és a közösségi felelősségvállalás fontossága is, mindazokat az értékek, amelyek méltóvá teszik őket, hogy a hazai értelmiség tagjai közé tartozzanak.

A végzett hallgatók nevében az első ünnepségen Kővári Dorottya frissdiplomás okleveles magyartanár és ének–zene tanár mondta el búcsúgondolatait, hangsúlyozva, hogy az egyetem évei a kísérletezés, az önismeret és a szakmai fejlődés időszaka voltak. A tanári pályára készülve, mondta Kővári Dorottya, nemcsak válaszokat kaptak, hanem egyre több kérdésük is lett, és éppen ezek a kérdések, a hozzájuk kapcsolódó párbeszédek és kutatások jelentik a fejlődés motorját.

Köszönetet mondott az oktatóknak és mentoroknak, akik tudásukkal és emberségükkel támogatták őket, valamint a családtagoknak és barátoknak, akik megtartó erőt jelentettek a nehéz pillanatokban.

A végzősökhöz szólva arra biztatta hallgatótársait, hogy vállalják büszkén a pedagógusi hivatást, amely egyszerre szép és kihívásokkal teli. Hangsúlyozta az érzelmi nevelés fontosságát, és hitet tett amellett, hogy tanárként – ha csak kis lépésekben is – hatással lehetnek a világ jobbá tételére.

Kővári Dorottya végül bátorságot kívánt a hibázáshoz, az új utak kipróbálásához, és ahhoz, hogy mindenki megtalálja saját tanítási céljait és belső motivációját. Robert Merle gondolatával búcsúzott: „Zsebórát nem javítok kalapáccsal.”

A második rendezvényen Pais-Doktor Mónika újdiplomás okleveles közgazdász állt a hallgatóság elé. Megosztotta a hallgatósággal, hogy a beszéd megtartása egyszerre megtiszteltetés és kihívás számára, hiszen arra készülve tökéletes szavakat keresett egy olyan pillanathoz, amelynek nincs egyetlen helyes megfogalmazása.

Kiemelte, hogy bár a világ egyre zajosabb és bizonytalanabb, ez a nap az ünneplésé, a közös eredményeké és a hála kifejezésé kell, hogy legyen. Külön büszkeséggel említette, hogy a vállalkozásfejlesztés mesterszak első végzős évfolyamának tagjaként történelmet írtak az ELTE Savaria Egyetemi Központban.

Pais-Doktor Mónika úgy fogalmazott, hogy a diploma nemcsak tudást, hanem rendszerszemléletet, alkalmazkodóképességet és problémamegoldó készséget is jelent: olyan értékeket, amelyek különösen fontosak a mesterséges intelligencia által formált jövő munkaerőpiacán.

A jelen lévő frissen végzetteket arra biztatta, hogy merjenek kockáztatni, fejlődni, és ne féljenek a kudarctól, mert az is a tanulás része. Beszéde végén arra emlékeztetett, hogy most már mindenki maga dönt arról, mit kezd azzal a tudással és lehetőséggel, amit az egyetemi évek során megszerzett.

Az ünnepség keretében a TáTK két elismerést adott át.

Munkásságáért A Társadalomtudományi Karért Díjban részesült Juhász Lajos egyetemi docens.

A kitüntetés olyan oktatóknak és kutatóknak jár, akik hosszú távon, kiemelkedő szakmai tevékenységükkel formálták a TáTK arculatát. Méltatásán elhangzott, Juhász Lajos kulcsszerepet játszott a szombathelyi közgazdászképzés fejlesztésében és ELTE-integrációjában. Több mint két évtizedes munkássága, szakmai elhivatottsága és az oktatás iránti szenvedélye példaértékű. Aktívan részt vett a vállalkozásfejlesztés mesterszak elindításában, és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia munkájában is 26 éve jelen van. Szakmai munkájáért méltán érdemelte ki az arany mestertanár kitüntetést is. Nyugdíjazása után óraadókét támogatja a kar munkáját.

Móritzné Zsámboki Nóra Dékáni Elismerés díjat vehetett át, az oktatást és kutatást támogató háttérmunkájáért.

Laudációja szerint hat éve segíti megbízhatóan és nagy odafigyeléssel a Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék működését, különösen a tanulmányi adminisztrációban, az órarendek összeállításában és a duális képzésben. Elkötelezettsége, alapossága és a hallgatók iránti figyelme példaértékű.

A rendezvényen közreműködött Bali Dorottya frissdiplomás tanító, aki Caramel Kísérj tovább című dalát adta elő Baráth Mónika hallgató zongorakíséretében. Felkészítő tanár Andrejszki Judit adjunktus volt.

Az ünnepségen készült képgalériánk megtekinthető Facebook-oldalunkon.