Új megközelítésben a 800 éve kiadott Aranybulláról – Urbán Máté előadása
Urbán Máté adjunktus a körmendi Várostörténeti Akadémián tartott előadást II. András Aranybullájáról november 14-én.
Az előadó egyebek mellett Zsoldos Attila történész idén közreadott Aranybulla monográfiája alapján ismertette a kiemelkedő történelmi jelentőségű dokumentummal kapcsolatos legújabb történészi nézőpontokat, értelmezéseket. II. András alakja a birtokokat elkótyavetyélő könnyelmű és sikertelen uralkodóként, – Marcali Henrik szavaival élve – „operett királyként” vésődött bele a magyar történeti köztudatba. Az utóbbi évek kutatásai próbálják ezt a képet megváltoztatni a Jeruzsálemet is megjárt Árpád-házi uralkodónkról. A korábban felesleges pazarlásnak és eredménytelennek tartott szentföldi keresztes hadjárattal kapcsolatban több történész (Veszprémy László, Bárány Attila, Laszlovszky József, Major Balázs) fogalmazott meg pozitív véleményeket az elmúlt két évtizedben. A vállalkozás ugyan nem járt számottevő hadi sikerekkel, de a király útközben kialakított diplomáciai kapcsolatai különösen gyümölcsözők voltak. Hasonló módon az Aranybulla egyes pontjainak újra értelmezése szintén igyekszik tisztára mosni András király hírnevét. A századforduló óta elfogadott történészi vélemény szerint Andrást az Imre-párti előkelők kényszerítették rá a dokumentum kiadására a szerviensek tömegbázisára támaszkodva. Az Aranybulla igyekezett gátat vetni a király káros „új intézkedéseinek” (novae institutiones), a mértéktelen birtokadományozásoknak. Zsoldos értelmezése szerint azonban az „új intézkedések” nem tekinthetőek pazarló birtokpolitikának, hanem céljuk a megyésispánok jogkörének megnyirbálása volt. András országlása alatt számos ispán került ki elődjének és testvérének, Imrének a hívei közül, akinek szakértelmét a király nem nélkülözhette, de nem is bízhatott meg bennük tökéletesen. Ezért katonákat és birokokat vett el tőlük, ahogy Rogerius mester fogalmazott pár évtizeddel később Siralmas énekében:
„az ispánok nem rendelkeztek emberekkel, és amikor kivonultak, az ispánságok jogainak megnyirbálása következtében egyszerű vitézeknek gondolhatták őket.”
Az „új intézkedéseknek” tehát politikai céljuk volt, és csak kis mértékben apasztották a királyi birtokállományt. Az Aranybulla legtöbb cikkelye a királyi szerviensekkel foglalkozik. Ezt, a katonáskodással foglalkozó, szabad jogállású réteget II. András hozta létre pár évtizeddel korábban, hogy ne kelljen az ispánok csapataira támaszkodnia. Valószínűtlen tehát, hogy ez a csoport a királlyal szemben állt volna. A szerviensek fogják a bázisát adni a 13. század második felére kialakuló köznemességnek. A dokumentumban található számos ellentmondás csak úgy oldható fel, ha az Aranybullában valójában a királyi akaratot kifejező kiváltságlevelet látunk. Az Imre-párti bárók valóban elégedetlenek voltak András politikájával és rávették a bulla kiadására, de a király ravasz módon leszerelte őket, ugyanis semmi olyan ígéretet nem tett az Aranybullában, amely ellentmondott volna korábbi intézkedéseinek. Ebből a szemszögből nézve az uralkodó politikája korántsem mondható sikertelennek. A Merániaknak adott számtalan birtokadomány és mérhetetlenül sok tisztség is inkább történelmi közhely. A valóságban csak Gertrudis testvére, Berthold halmozta a tisztségeket. Az utóbbi évek kutatásai pedig kétség kívül bizonyították, hogy a Gertrudis elleni brutális merényletet biztosan nem a Katona József drámája által híressé tett Bánk bán követte el, hanem Töre fia Péter (Petur bán).
Az adjunktus többek között kitért arra is, hogy az Aranybullát gyakran vetik össze a kor több híres jogi dokumentumával: a Magna Chatával, a Jeruzsálemi asszízákkal és az Aragón alkotmánnyal. A 20. század első felében több történész felvetette ezen privilégiumok közötti közvetlen kapcsolatot, ami se nem cáfolható, se nem igazolható teljes mértékben. Sokkal valószínűbb azonban az 1215-ös lateráni zsinat közös hatásának tulajdonítani a hasonlóságokat.