Több száz érdeklődő a nyílt napon

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2020.01.28.
Több száz érdeklődő a nyílt napon

Az idei felvételi eljárásban másodszor tartott nyílt napot az ELTE Savaria Egyetemi Központ január 22-én, amelyen több százan vettek részt.

Németh István, szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettes formaságoktól mentes köszöntőjében arról beszélt a Dísztermet megtöltő fiataloknak, hogyan járulhat hozzá az egyetemen megszerzett tudás ahhoz, hogy megváltsák a világot. Majd a végzős középiskolások megismerkedhettek az ELTE szombathelyi képzéseivel. Végül a hetvennegyedik születésnapját a napokban betöltött Nagy Feróval folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a zenész miképp tudott évtizedeken keresztül meghatározó maradni.

Németh István a rendezvényt megnyitó köszöntőjét erős felütéssel kezdte, amikor azt mondta, az ő generációja azt várja a mai fiataloktól, hogy ’60-as évekbeli társaikhoz hasonlóan váltsák meg a világot. A tudás révén állhat valaki két lábbal a munkaerőpiacon a huszonegyedik század minden eddiginél gyorsabban változó világában, és lehet a társadalom alakítója. Ne a diplomáért gyertek hozzánk, hanem a tudásért – hangsúlyozta Németh István, hozzátéve, hogy az ismeretek megszerzését nem feltétlenül szükséges diplomával megerősíteni, de akkor duplán kell bizonyítani a piacon. Az ELTE-brand a felsőoktatás egyik legtündöklőbb magyarországi brandje, ami biztosítja a Szombathelyen megszerzett diploma értékét is, hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Ezt követően Németh Péter, a Tanulmányi Hivatal vezetője a felvételi szabályokról és aktualitásokról, Márkus Attila, a Diákhitel Központ munkatársa a felsőoktatás anyagi kérdéseiről beszélt.

A központi előadások után több helyszínen tájékoztatók és előadások várták a képzések iránt érdeklődőket. A C–épület aulájában standoknál oktatók, az egyetemi központ munkatársai és hallgatók válaszoltak a felvételizők kérdéseire, nem csak az egyes szakokkal, hanem a tanulmányi ügyekkel, a hallgatói élettel vagy éppen a kollégiumokkal kapcsolatosan is.

Közben egyebek mellett a Forrásközpont Konferenciatermében a gazdaságtudományi képzésekről szóló tájékoztató keretében az online marketingről szóló interaktív előadást hallgathattak meg az érdeklődők, a Sportcsarnokban pedig még a sportszakosok számára előírt alkalmassági vizsga gyakorlatait is bemutatták a hallgatók. A B–épület második emeletén a lépcsőház egyik falára pedig egyedi, szörföző élőlények (a szó szoros értelmében is) színes csapatát festette a Vizuális Művészeti Tanszék elsőéves hallgatója, Horváth „Bakancsos” Máté tervei alapján és közreműködésével az elsős szaktársak néhány tagja, na meg a nyílt napon résztvevők közül azok, akik kedvet kaptak az alkotáshoz.

Ahogy a rendezvény indulására, úgy a befejezésére is a Díszteremben került sor, immár Borhy László, az ELTE rektora jelenlétében, itt beszélgetett Nagy Feróval Németh István, aki, folytatva a köszöntőjében elkezdett gondolatmenetet, azt mondta a hallgatóságban helyet foglaló fiataloknak, hogy döntsék meg az ő generációját, vegyék át a hatalmat és teremtsenek új, a következő generáció számára is élhető világot.

A rektorhelyettes Nagy Ferót generációja lázadásáról kérdezte. A zenész elmondta, a fiataloknak mindenképpen lázadniuk kell, ez a korukból fakad, de a lázadás nem a lázadásért van, mert az anarchiához vezet, hanem tudni kell, mi a cél vele. Aztán ha az egyik lázadás elérte a célját, jöhet a következő. Nagy Feró, mint elmondta, annak idején nem vette komolyan a lázadást, mindössze írta a dalait, amelyek arról szóltak, hogy nem érzi jól magát. A zenész a rektorhelyettes korábbi szavaihoz hasonlóan kiemelte, hogy a huszonegyedik században a tudás és a tájékozottság a hatalom.

A beszélgetés végén kiderült, ki az a szerencsés, aki a nyílt nap nyereményjátékának résztvevői közül értékes nyereménnyel távozhatott: Nagy Feró Kristóf Johanna nevét húzta ki, övé lett az értékes laptop.

Több száz érdeklődő a nyílt napon

Több száz érdeklődő a nyílt napon

0

/

0

0

/

0