Testet és lelket tápláló élelmiszerek

Kleinhappel Miklós Fotó: Dani Magdolna-archív, Pexels | 2020.04.15.
Testet és lelket tápláló élelmiszerek

Egyedülálló „gyógyszertárat” jelenthetnek jól megválogatott élelmiszereink.

Itt az idő, hogy kicsit jobban odafigyeljünk a táplálkozásunkra – véli Dani Magdolna, a Biológiai Tanszék adjunktusa, akivel Túlélőkészlet a világjárványhoz című sorozatunk harmadik részében beszélgettünk. Ötleteket is adunk.

Az utóbbi években sorra születtek azok a cikkek, tanulmányok, amelyek a táplálkozás, valamint a testi és lelki egészség kapcsolatát boncolgatták. Immunrendszerünk nagyjából háromnegyede a bélcsatornánkhoz kapcsolódik, ezért fontos, hogy megóvjuk bélflóránk egészségét. Ám a legújabb felfedezések között szerepel például az is, hogy a táplálkozás a mentális egészségünkre is komoly hatással van.

Dani Magdolna úgy fogalmaz, jól megválogatott élelmiszereink egyedülálló „gyógyszertárat” jelenthetnek számunkra, aminek különösen nagy hasznát vehetjük egy járványos időszakban.

„Mindnyájunk számára ismeretlen ez a helyzet, amely az életünk számos területén kényszerít átszervezésekre, alkalmazkodásra bennünket. Továbbá a betegségtől való félelem, az egzisztenciális bizonytalanság, az inspiráló ingerek beszűkülése, a megszokott napirendünk felborulása, a mindennapi ellátmányunk biztosítása, a gyakran változó szabályok és sokszor egymásnak ellentmondó hírek komoly lelki megpróbáltatások elé állítanak és ezt mindenki máshogyan kezeli, dolgozza fel.”

Dani Magdolna szerint pánikba eséssel, félelemmel, szorongással aligha oldjuk meg a problémákat. A tudatos cselekvés, a rugalmasság, a helyzethez való alkalmazkodás jelentheti a legjobb magatartást.

A mentális terhek könnyebb elviselésére a kényszerű lakásfogságban is sokat tehetünk a célirányosság érzetének fenntartásával. Tervezzünk, foglaljuk el magunkat, így például ha tehetjük, az otthon maradás okán kicsit „lecsendesedett” életünkben szenteljünk több figyelmet azokra a dolgokra, amelyekre eddig nem jutott időnk.

„Most különösen fontos, hogy tartsuk magunkat az egészséges szokásokhoz, testmozgáshoz, táplálkozáshoz. Ugyanakkor ebben a krízishelyzetben gondoljunk másokra is: hogyan és miben tudnánk embertársaink segítségére lenni, és ha kell, merjünk magunk is segítséget kérni”

– mondja Dani Magolna.

A biológus szerint most főleg olyan rostokban, értékes fehérjékben, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag élelmiszereket fogyasszunk, amelyek támogatják az immunrendszerünket, jól tárolhatóak, illetve nem kell miattuk gyakran vásárolnunk.

„A szorongás, stressz, depresszió csökkentésében fontos szerepet játszó örömhormonnak is titulált szerotonin elnevezésű agyi ingerület-átvivő anyag nagy része a gyomor-bélrendszer speciális sejtjeiben termelődik, és ennek fokozásáért sokat tehetünk a mindennapi táplálkozásunkkal, de a fizikai aktivitással és napozással is.”

 

Dani Magdolna az alábbi testet és lelket egyaránt tápláló élelmiszereket ajánlja rendszeres fogyasztásra.
 

*A hagyományos táplálkozás egyik gyakori élelmiszerei a bab, lencse és sárgaborsó. Nem véletlen, hogy ezek ínséges időkben (háborúban, a kemény telek során) a túlélést jelentették sok ember számára. Olcsó, jól tárolható, értékes fehérjékben és rostokban gazadag élelmiszerekről van szó, amelyek az egyik legjobb ásványi anyag és vitaminforrásaink. Van bennük vas, magnézium, kálium, cink stb., illetve A-, B-, C-, valamint E-vitamin, nem utolsó sorban sokféle, változatos és laktató ételt készíthetünk belőlük. Általában a hüvelyes növényeket, különösen a lencsét a népi gyógyászat a vércukorszintet és koleszterint csökkentő hatása miatt tartja számon, de egyes tanulmányok szerint részt vesznek a rákos sejtek kialakulásának megelőzésében is.

 

*A köles a legősibb termesztett gabonafélénk, ennek ellenére sajnos a mindennapi táplálkozásunknak nem igazán része. Főleg a bioboltok polcain találjuk meg, olcsó, kiadós és változatosan, ízletesen elkészíthető. Számos mítosz és mese utal a benne rejlő táplálóerőre, szaporaságára. A szépség sójaként emlegetett nyomelemet, a szilíciumot nagy mennyiségben tartalmazza, amely a kollagén szintézisében betöltött szerepe révén az erős csontok, rugalmas ízületek, a ragyogó bőr, haj, fog és köröm megőrzésében segít. Tudományosan bizonyított, hogy a beszűkült artériák jóval kevesebb szilíciumot tartalmaznak, tehát az artériák egészségében is fontos szerepe van.
A jó vérkeringés a sejtek, így az egész szervezet megfelelő működésének egyik biztosítéka. A szilícium a szervezet védekezőképességében is fontos szerepet játszik, fokozza a nyiroksejtek, a plazma és falósejtek felszaporodását így a szervezet korokozókkal szembeni ellenálló képességét.

 

*A hajdinát pörkölt és natúr formában egyaránt forgalmazzák, nálunk sajnos szintén főleg csak bioboltokban kapható. Sokoldalúan használható alapanyag. Értékes fehérjéket és vitaminokat (B- és E-vitamint) tartalmaz, véd a rákkeltő anyagok ellen. Nagy mennyiségben tartalmaz P-vitamint (rutint) melynek köszönhetően antioxidáns és vérrögképződést gátló hatású, ezen kívül a szív és érrendszeri megbetegedések orvoslója és a C-vitaminnal együtt a kötőszöveti kollagén normális anyagcseréjét biztosítja.
A „fiatalság megőrzése” egyik szereként ismert hajdina kivonatát Amerikában vérnyomáscsökkentőként és érelmeszesedés elleni szerként használják.

 

*Immunrendszerünk fontos részét képezik a bélbaktériumaink, melyeknek különösen jó táptalajt biztosítanak a fent említett rosttartalmú élelmiszereken túl a savanyított-erjesztett élelmiszerek, például a kovászos kenyér, a savanyított káposzta, az aludttej, a kefir, a joghurt, a friss zöldségek és gyümölcsök, a hal, a tojás és a hüvelyesek. A tejsavas erjesztésű savanyított káposzta értékes probiotikum tartalma mellett egyben egy nagyon jó C-vitamin forrás is, Itt az idő a kissé elfelejtett kovász készítésének felelevenítésére is: nem kell más hozzá, mint liszt, víz, megfelelő hőmérséklet, a velünk együtt élő, minket védelmező baktériumok és gombák közreműködése, valamint egy kis türelem. (Az interneten számos jó tanácsot olvashatunk az elkészítéséről, de a legjobb a megtapasztalás – így az élesztő vásárlása miatt sem kell aggódunk, és következhet a kenyérsütés.)

*A friss zöldségek közül az otthon maradás körülményei között, a lakókörnyezetünk tiszta területein fellelhető ehető gyom- és gyógynövényeket már nagyanyáink is előszeretettel fogyasztották kora tavasszal. Így, mielőtt a fűnyíróval mindent legyalulnánk, gondoljunk arra, hogy a nagy csalán friss hajtásai (főzve, nyersen turmixolva nem csíp), a pitypang friss levelei, a tyúkhúr hajtásai, a salátaboglárka friss levelei főzelékként, párolva vagy nyersen salátaként is fogyaszthatók. Almával, céklával, bármilyen zöldséggel és gyümölccsel, citrommal, C-vitaminnal, gyömbérrel, kurkumával ízesítve, változatos turmixokat komponálhatunk, melyek klorofill, növényi rost, ásványi anyag és vitamin tartalmunk miatt táplálkozásunk hasznos részét képezhetik, hiszen a kizsákmányoló talajgazdálkodással termelt zöldségek minősége messze alulmarad a tiszta, mikroorganizmusokban gazdag, élő talajban növekvőkhöz képest. És ne feledkezzünk meg az igen kedvelt és jótékony hatásait tekintve „ezerarcúnak” is nevezhető tavaszi zöldségről, gyógynövényről, a medvehagymáról sem!

Testet és lelket tápláló élelmiszerek

Testet és lelket tápláló élelmiszerek

0

/

0

0

/

0