Az ELTE BDPK Történelem Tanszékének szervezésében a sárkányok városába, Ljubljanába látogattunk el június elsején. (A szervezésben Agócs Nándor tanár úr segítségére Kazinczki Dóra és Málics Viktória hallgatók voltak.) Az ötven férőhelyes autóbusz szinte teljesen megtelt, és a korai gyülekező ellenére izgatott morajlás töltötte be a jármű belsejét. Mindössze három és fél óra választott el minket a kitűzött úticélunktól, ahol a legenda valósággá változhatott: sárkányok vártak ránk mindenhol. A szlovén–magyar határt átlépve, ahogy az országban egyre beljebb és beljebb jutottunk, az ablakon keresztül elénk táruló látvány mesébe illett: a messzeségben éppen észrevehető hófedte hegycsúcsok, zöldellő legelők, amelyeken nyugodtan legelészgettek lovak, tehenek, juhok, és a domboldalakon békésen álldogáló kertes kis házikók. A ráhangolódásra azonban nemcsak az autóbuszon töltött idő adott lehetőséget: a kirándulást megelőzően, a szándékosan erre az alkalomra létrehozott csoportban előzetesen is megismerkedhettünk Ljubljana alapításának szinte fantasztikumként számontartott történetével (amely egyúttal magyarázattal szolgál a lépten-nyomon felbukkanó tűzokádókra is), valamint a város néhány nevezetességével. A bejegyzések sűrű közlése viszont nem kizárólag az érdeklődés felkeltését szolgálta – a tanulmányi kirándulásra ugyanis egy feladatlap is készült, amely az odafelé vezető úton jutott birtokunkba. A papíron szereplő kérdésekre a válaszok egy bizonyos részét a csoportban lévő ismertetőkben is fellelhettük, de némi szemfülességet is igényelt a küldetés teljesítése, amire csak megérkezésünk után nyílt lehetőség, immár a ljubljanai vár alatt.

A megérkezésünket követően az autóbuszt csak a visszainduláskor láthattuk ismét – szinte egy teljes nap állt rendelkezésünkre, hogy felfedezzük magunknak a sárkányok és nem mellesleg a hidak városát, melyet a Ljubljanica folyó szel ketté. Az időjárás – egy lélegzetvételnyi szünetet leszámítva – végig a mi oldalunkon állt, talán ez is hozzájárult a szlovén főváros leírhatatlan atmoszférájához. A központi piacot betöltötték a zöldség-, a gyümölcs-, és a virágárusok, melyet az itt élők, vagy az éppen erre járók ki is használtak. Filmbe illő jelenetek játszódtak le körülöttünk, ahogy biciklire ülve a kosárban óriási virágcsokorral közlekedett fiatal és idős egyaránt. A várost különböző építészeti stílusú épületek és építmények teszik igazán különlegessé: például a barokk Szent Miklós-székesegyház, az Angyali Üdvözlet Ferences templom, a bécsi szecessziós stílusú csarnok és palota épülete vagy éppen a szintén a szecesszió jegyeit magán viselő Sárkányhíd.

Miután közösen bejártuk a város főterét, a program egyénivé alakult: a környező látnivalókat bármilyen sorrendben bejárhattuk, csupán arra kellett ügyelnünk, hogy időben visszaérjünk a gyülekezőhelyre, ahol az autóbusz vár minket, illetve, hogy a feladatlapon szereplő kérdésekre is megtaláljuk a választ. A ljubljanai vár, a Ljubljanai Városi Múzeum, a Szlovén Nemzeti Múzeum, a Tivoli park, valamint a már korábban is említett helyszínek várták, hogy felfedezhessük őket magunknak – naivan azt gondoltam, ez a rendelkezésre álló idő alatt sikerülhet is, ráadásul még néhány nemzeti étel kipróbálására is adódik lehetőségem. Habár a vár, a ferences templom és a főtér szinte minden szegletét bejártam, fogtam sárkányt (szobrot) és álltam a város nevezetes hidjain, úgy érzem, még a negyedét sem fedeztem fel annak, amit Ljubljana nyújthat a látogatói számára. Így öt óra tájékán autóbuszra ülve, amikor búcsút vettünk a szlovén településtől, tudtam, hogy ez valójában a viszontlátás kívánságát foglalta magában.