„Talán méltó utóda lehetek Szalay Lászlónak” – Kilencvenéves lenne az egykori főigazgató

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.07.31.

Nem megszervezett és aprólékosan kigondolt, hanem bensőséges és szívből jövő megemlékezés helyszíne volt július 27-én, pénteken délután az A–épület Díszterem előtti része. Sokak szemében csillogott egy-egy könnycsepp.

Ott voltak az egykori diákok közül jópáran, de az intézmény korábbi tanárai, vezetői is képviseltették magukat a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület által abból az alkalomból szervezett megemlékezésen, hogy Szalay László, a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet, majd a nyolcvanas évekre abból kinőtt Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola egykori főigazgatója 2018. július 28-án lenne kilencvenéves.

Szalay László vezetőként 1965 és 1988 között végzett, a szombathelyi felsőoktatást megalapozó munkája révén országos, és nem egy esetben nemzetközi viszonylatban is sok szempontból minta, hivatkozási pont lett az intézmény. Az egykori főigazgató emlékét – több korábbi tanárlegendáéval egyetemben – tábla is őrzi az A–épület első emeletén.

Horváthné Nagy Katalin nyugalmazott bábszínházigazgató, a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület elnökségi tagja bevezetésképpen „mindannyiunk Laci bácsijáról” azt mondta, ő volt az az ember, aki nem ismert lehetetlent, és aki mert nagyot álmodni. Tevékenysége nem csak az intézmény fejlődéséhez volt nélkülözhetetlen, hanem ahhoz is, hogy a korábbi hallgatók a megye és a régió kulturális életének meghatározó szereplőivé váljanak.

Szelléné Polgár Erzsébet olyan verset szavalt, amelyet nyolcvanadik születésnapján még Szalay László is hallhatott tőle.

Ezt követően Kálmán József, a népművelő–könyvtár szakosok egykori tanára felidézte volt kollégája tevékenységét. Hozzátette: „Ha elfogadjuk azt, amit Pusztay professzor több írásában is rögzített, hogy Szombathely a Nyugat királynője, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy ennek a királynőnek a koronáján a legszebb ékszer a mai egyetemi képzés, amely alapjainak lerakásában oroszlánrésze volt Szalay Lászlónak.”

Majd közös éneklés eredményeként felhangzott az egykori főigazgató kedvenc, „Jaj, de széles, jaj, de hosszú” kezdetű népdala, amit egy másik korábbi tanárkolléga, Benke Éva szavai követtek. Ő egy 2008. március 28-án, pénteken, a Vas Népében megjelent Szalay-beszédet olvasott fel, amelyet a nyugalmazott főigazgató az intézmény Nyugat-magyarországi Egyetemmel történt egyesülése után, a Savaria Egyetemi Központ avatóünnepségén mondott el. A cikk éppen a napokban, otthoni rendezkedés, pakolás közben Benke Éva „kezébe adta magát”, mondhatnánk, véletlenül, de ahogy Weöres Sándor írta egyszer – emlékeztetett a nyugalmazott tanárnő –, az olvasmányaink megtalálnak bennünket. Ez az „olvasmány” pedig arról szól, hogy minőség nélkül nincs előrehaladás sem; a gondolat akár Szalay László arc poeticája is lehetett volna.

Az emléktábla koszorúzása előtt még az is kiderült, hogy a falnál található mezei virágokból álló csokrot az 1983-ban végzett öregdiák, Ziembiczki Erzsébet, a csepregi művelődési ház igazgatója hozta, méghozzá Szalay László szülőhelyéről, Szakonyból. Van a csokorban orbáncfű is, amely Szalay László híres „gyógyitalának” egyik összetevője volt. Ezt az italt „csak kevesen kóstolhattak meg”, ő is csak egyszer, végzős hallgatóként. „Talán méltó utóda lehetek Szalay Lászlónak, aki nekem ezeknek a virágoknak az illatával és híres italának ízeivel él az emlékezetemben” – mondta Ziembiczki Ezsébet.

Kilencvenéves lenne az egykori főigazgató