Szivárványt is készítettek, verset is mondtak

SEK | 2018.10.08.
Szivárványt is készítettek, verset is mondtak

Négy Vas megyei általános iskolából szervezetten, busszal több, mint kétszáz gyermek érkezett a Savaria Egyetemi Központba szeptember 28-án, pénteken, hogy részt vegyenek a Kutatók éjszakáján.

A Győrvári Béri Balogh Ádám, az Őriszentpéteri, a Gersekaráti és a vasvári Kardos László Általános Iskola érdeklődő diákjait látta vendégül a SEK az EFOP-5.2.5-18-2018-00008 számú, Élethosszig tartó tanulás a Neumann-galaxisban hátrányos helyzetből is elnevezésű projekt keretében.

Az általános iskolások nem csupán bekapcsolódtak az egyetemi központ Kutatók éjszakája-programjaiba, hanem az intézmény csak nekik szánt programokkal is várta őket.

A Savaria Egyetemi Központban töltött idő alatt a színes kínálatnak köszönhetően mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot. Volt, akit a százéves háború hadászata és haditechnikája érdekelt, mások többek között szivárványt készítettek a konyhában található anyagokból. Az egyik programon kiderült, hogy mindenkinek lehet otthon fizikai „laboratóriuma”, egy másikon Öveges-kísérleteket nézhettek meg a résztvevők, de olyan is akadt, amelyek "minden idők legizgalmasabb detektívtörténetébe", a Föld történetének megfejtésébe csöppentek a résztvevők. Egyebek mellett logikai játszóház és nyelvtani játékok is várták a diákokat, valamint záróprogramként nagy versmondás, amelyen a gyerekek közösen mondták el Weöres Sándor Galagonya című versét.

A diákok a programok befejezése után nem csak SEK-es ajándéktárgyakkal, hanem maradandó élményekkel gazdagodva utaztak haza.

Szivárványt is készítettek, verset is mondtak

Szivárványt is készítettek, verset is mondtak

0

/

0

0

/

0