Sportösztöndíjjal ismerte el a munkájukat az egyetem

Kleinhappel Miklós | 2020.11.11.
Sportösztöndíjjal ismerte el a munkájukat az egyetem

A 2020/2021-es tanévben az ELTE szombathelyi campusának hat pedagógushallgatója részesül sportösztöndíjban, akik röplabda, aerobic, capoeira, tánc és atlétika edzésekkel várják hallgatótársaikat.

Egyikük sem először kapta meg az elismerést.

Vonzó szabadidős sportprogramokat jelent az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportösztöndíjas rendszere.

Az ELTE ebben a tanévben negyvennyolc hallgatónak ítélte oda a támogatást.

Közülük hatan a szombathelyi campus egyetemistái.

Többük példaértékű tanulmányi munkát is végez: Országos Tudományos Diákköri Konferenciák résztvevői, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium hallgatói, valamint nemzeti felsőoktatási ösztöndíjasok is vannak közöttük.

Barbalics Mátyás röplabda edzéseket tart. Mint elmondta, céljai megvalósításának irányába halad.

„Fontosnak tartom, hogy az egyetemistáknak legalább rekreációs jelleggel sportolási lehetősége legyen. Harmadik éve vagyok sportösztöndíjas, az edzéseimen résztvevő hallgatók létszámát, valamint a foglalkozások hangulatát illetően is pozitív fejleményekről tudok beszámolni.”

Buti Nikolett második tanévben nyerte el a sportösztöndíjat. Ő aerobic edzésre várja a hallgatókat.

„Remek csapat jött össze tavaly. Büszke vagyok arra, hogy akik egyszer engem választottak, visszatérő vendégeim lettek. Idén is elsősorban jó hangulatú órákat szeretnék tartani, hogy szívesen járjanak hozzám a hallgatók, attól függetlenül, hogy milyen az edzettségi állapotuk.”

Dombi Richárd – ösztöndíjasként szintén második éve – a brazil tánc- és harcművészti kultúra, a capoeira elemeit, valamint szellemiségét szeretné elsajátíttatni hallgatótársaival.

„Elsődleges célom, hogy aki részt vesz az edzéseimen, elégedett mosollyal az arcán távozzon a teremből. A capoeira a test és a személyiség fejlesztéséről egyaránt szól, kiválóan alkalmas arra, hogy kizökkentsen a komfortzónánkból.”

Gulkai Zsófia ötödször nyerte el a sportösztöndíjat.

„A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) NB II-es felnőtt röplabdacsapatának kapitányaként, illetve az utánpótlás csapat edzőjeként tevékenykedem. Tagja voltam az egyetemi röplabdacsapatnak a Sportszakos hallgatók sporttalálkozóján és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságon. Házi röplabda bajnokságot is szerveztem, amely alkalmával száznál is több egyetemistát mozgattunk meg. Elérendő helyezés nincs meghatározva számunkra, célom a sportág szeretetének átadása, hogy a hallgatók megtapasztalhassák az örömteli játék élményét.”

Kövecses Patrícia hiphop tánccsoportot alapított, munkáját második éve ismeri el sportösztöndíjjal az ELTE.

„Szeretném, ha a táncosaim pontosan értenék, mit miért csinálunk, ezért nem csak a hiphoppal, hanem a táncos világ történéseivel és működésével is megismertetem őket. Az edzéseken egymást segítve tudunk kiteljesedni a táncban, de örömeinket és bánatainkat is megosztjuk egymással. Bízom abban, hogy mindez hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberek legyünk.”

Vörös Vivien Kitti egyetemi évei alatt végig munkálkodott a SZOESE programjainak szervezésében, lebonyolításában. 2018 óta edzi az atlétika szakosztály utánpótlás csapatát. Második éve sportösztöndíjas.

„Egy éve az egyetemistáknak is tartok edzéseket annak érdekében, hogy a sportszakos hallgatók teljesítsék az atlétika kurzust. Eredményként könyvelem el, hogy az előző félévben mindenki, aki lelkiismeretesen látogatta az óráimat, sikerre zárta a félévét.”


A fotó felső sorában balról jobbra: Buti Nikolett, Barbalics Mátyás, Kövecses Patrícia.
Az alsó sorban balról jobbra: Vörös Vivien Kitti, Dombi Richárd és Gulkai Zsófia.

Az ösztöndíjasok nem tagadják, a koronavírus-járvány számukra is problémákat okozott, de online formában megtartott edzésekkel igyekeztek úrrá lenni a nehézségeken, így ha szokatlan körülmények között is, de folytathatták a megkezdett munkát.

A támogatások budapesti átadásán az egyetem kancellárját, Scheuer Gyulát képviselő Babos János szolgáltatási igazgató elmondta, a sportösztöndíjjal olyan kiváló eredményeket elért hallgatókat ismernek el, akik kitartásukkal példát mutathatnak az egyetem többi polgára számára. Majd arra biztatta őket, hogy hosszútávon motiválják az ELTE közösségét.