Rozs Dorina az ELTE Természettudományi Kar Kiváló Hallgatója

Kocsis Marcell - Fotó: Rozs Dorina (archív) | 2018.05.29.
Rozs Dorina az ELTE Természettudományi Kar Kiváló Hallgatója

Május 10-én a Savaria Egyetemi Központ harmadéves földrajz alapszakos hallgatóját, Rozs Dorinát is kitüntették a TTK hagyományos és rangos oklevelével, a Kar Kiváló hallgatója címmel. A minden évben megrendezett Eötvös-naphoz kapcsolódó elismerést a Természettudományi Kar hallgatói kiemelkedő tudományos és tanulmányi munkájukkal érdemelhetik ki.

Dorinát első és eddig egyedüli szombathelyi ELTE-s hallgatóként érte a természettudományokat hallgató diákok fülében jól csengő megtiszteltetés; rajta kívül még huszonnyolc budapesti hallgatótársa kapta meg idén tavasszal az elismerést. Dorina, természetesen szorgalmán és kiváló tanulmányi eredményein túl, apránként és sikeresen építgeti tudományos pályáját. A fiatal hallgató 2016-tól A Savaria Földrajzi Tanszék demonstrátora: a tanszék oktatóinak segédkezik az oktatással és a tanszéki kutatásokkal összefüggő munkájukban. A bizalom és megbecsülés jele, hogy az oktatók időről időre a társadalomföldrajzzal összefüggő tudományos konferenciákon is lehetőséget adnak Dorinának, hogy megmutassa magát.

Dorina 2017-ben hathetes kötelező gyakorlatát is a megszokottól kissé eltérő módon, az ERASMUS ösztöndíj keretein belül Írországban töltötte; a távoli országból meghatározó szakmai és kulturális tapasztalatokkal tért haza. Élményeit idén márciusban a Magyar Meteorológiai Társaság és a Magyar Földrajzi Társaság együttműködésében megvalósult Hallgatóink a katedrán programsorozat alkalmával diáktársaival és tanáraival is megoszthatta: Írországot nyíltsága és barátságos légköre miatt érdemes lenne mindenkinek megismernie. A tanulmányaiban egyértelműen elhivatott hallgatótól a kutatások aprólékos világa sem áll távol: Szombathely agglomerálódó térség fejlődésével foglalkozó dolgozatával a tavalyi, Debrecenben tartott OTDK politikai és történeti földrajz tagozaton országos második helyett szerezett, de a Bükön megrendezett 14. Településföldrajzi Konferencián is színvonalas előadással készült.

Dorina kiemelte, hogy sokat köszönhet Lenner Tibor és Balogh András egyetemi docenseknek, ők jelölték a Kar Kiváló hallgatója címre is. Támogatják jövőbeli terveiben is: az alapszakos diploma megszerzése után jövő szeptembertől angol-földrajz osztatlan tanárszakon folytatja tanulmányait, de a tudományoktól sem szakad el: tovább kutatja OTDK-témáját, a szombathelyi agglomeráció történetét.