Rendőrségi szóvivő tartott órát a germanisztika szakosoknak

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.05.17.
Rendőrségi szóvivő tartott órát a germanisztika szakosoknak

A hivatalos szöveghasználat volt a téma.

Ahogy az a Savaria Német Nyelv és Irodalom Tanszékről szóló legutóbbi híradásunkban szerepelt (Szakmai gyakorlaton a germanisztika szakos hallgatók – sek.elte.hu, 2018. május 7.), a tanszék munkatársai kiemelten fontosnak tartják, hogy a hallgatók minél több gyakorlati ismerettel gazdagodjanak a képzés során. Ennek érdekében május 16-án délelőtt dr. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tartott órát a germanisztika szakosoknak.

Dr. Pólay Veronika főiskolai docens bevezetőjében elmondta, a hallgatóknak tanulmányaik során egyebek mellett tudományos és hivatalos szövegeket is írniuk kell. Már az első évfolyamosoknak van Nyelvészeti szövegalkotás elnevezésű tantárgyuk. Ennek keretében a jelen lévő hallgatók többek között a Hófehérke szövegét dolgozták át hivatalos szöveggé, de a képzés során megismerkedtek például a matematikai, az informatikai vagy éppen a jogi szaknyelvvel is. Ám ahogy múlik az idő, egyre nagyobb lesz a tét, hiszen a harmadéveseknek már a szakdolgozat írásával is meg kell birkózniuk, amely számos buktatót rejt, mivel – dr. Pólay Veronika szavai szerint – a német speciálisan fogalmazó nyelv.

Dr. Kazmar Enikő érzékletes gyakorlati példákkal alátámasztva mondanivalóját, a rendészeti kommunikációval ismertette meg a hallgatókat. Mint hangsúlyozta, ez nem a rendőrszakmai zsargon használatát jelenti, hanem hivatalos stílust. Kiemelte, hogy a rendőrség kommunikációját jogszabályok határozzák meg, ezért egy híradásban, sajtóközleményben, szóljon az egy Vas, vagy éppen Borsod megyében történt bűnesetről, hasonló „paneleket” használnak. A szóvivő felhívta a figyelmet a rendőrség honlapjára, a police.hu oldalra, beszélt arról, hogyan használja a rendőrség a közösségi médiát, és szemléltette, mikor és miért van szükség sajtó-helyreigazítás kérésére.

Rendőrségi szóvivő tartott órát a germanisztika szakosoknak

Rendőrségi szóvivő tartott órát a germanisztika szakosoknak

0

/

0

0

/

0