Rekordszámú előadás, rekordszámú érdeklődő

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2024.12.17.
Rekordszámú előadás, rekordszámú érdeklődő
Négy szekcióban minden eddiginél több, harminckilenc előadótól negyvenöt előadás hangzott el az ELTE SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) őszi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). A prezentációkat rekordszámú hallgatóság követte.

A tudományos munkával kacérkodó hallgatók számára a házi TDK-k fontos mérföldkövek: az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) történő indulás jogát a hallgatók az intézményi és kari TDK-kon való sikeres szereplésükkel szerezhetik meg. Az OTDK, a felsőoktatás legnagyobb tudományos seregszemléje, kétévente nyit lehetőséget a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások számára, hogy bemutassák kutatási eredményeiket. A következő, harminchetedik OTDK-ra 2025 tavaszán kerül sor.

A BDPK a hasonló tavaszi TDK után november 27-én bonyolította le őszi minősítő Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Agócs Nándor főszervező, a Történelem Tanszék adjunktusa a tudományos tanácskozást értékelve elmondta, a hallgatók négy szekcióban – Festészet, rajz és grafika, Bölcsészettudományi és tanításmódszertani, Biológiai és földtudományi, valamint Installáció, performansz, fotó és tervezőgrafika – álltak a szakértő zsűri elé, hogy ismertessék eredményeiket.

A főszervező véleménye szerint a tehetséggondozást fontosnak tartó, inspiráló oktatóknak köszönhető, hogy a BDPK hallgatói közül évről évre egyre többen érdeklődnek a tudományos kutatás iránt. A novemberi TDK-n ezt nem csak az indulók magas száma, hanem az előadásokra és a TDK hangulatára kíváncsi hallgatóság csaknem százas nagyságrendje is bizonyítja. Agócs Nándor hozzátette, a konferencián több új tudományterület is képviseltette magát.

A szakmai zsűri összesen harmincnyolc pályamunkát javasolt az OTDK-n való részvételre, illetve a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó hallgatókat helyezésekkel is díjazta.

Helyezések:

Festészet, rajz és grafika szekció

  • I. Takács Réka Rebeka: Fokról fokra (Konzulens: Nagy Gábor György adjunktus)
  • II. Bódi Flóra Eszter: Erők (Konzulens: Nagy Gábor György adjunktus)
  • III. Németné Klein Edit Eszter: Gyárak utóélete I–IV. (Konzulens: Bordács Andrea főiskolai docens)

Bölcsészettudományi és tanításmódszertani szekció

  • I. Szabó Júlia: A gyermekek alkoholfogyasztásának kultúrtörténete Magyarországon (1880–1914) (Konzulens: Murber Ibolya egyetemi docens)
  • II. Weiland Máté: A János vitéz és a Toldi nyelvezete, és a mai iskolai oktatás (Konzulens: Tóth Péter adjunktus)
  • III. Horváth Dániel: Darstellung und Analyse der häuslichen Gewalt im Kontext gesellschaftlicher Dynamiken anhand des Romans „Die Möglichkeit von Glück” von Anne Rabe (Konzulens: Takács Dóra egyetemi docens)

Biológiai és földtudományi szekció

  • I. Takács Péter: Kerecsensólymok vérparazita fertőzöttségének felmérése és egy új valós idejű PCR módszer tesztelése (Konzulens: Gyurácz József főiskolai tanár és Erdélyi Károly)
  • II. Horváth Martin: Gércei bazaltok – Olvadéktól a mikroszkópig (Konzulens: Unger Zoltán egyetemi docens)
  • III. Pintér Gréta: A különböző színhőmérsékletek hatása a paradicsomra (Konzulens: Skribanek Anna)

Installáció, performansz, fotó és tervezőgrafika szekció

  • I. Binder Izabella: Védd a konyhád! (Konzulens: Bordács Andrea főiskolai docens)
  • II. Szabó Brigitta: A Nagybányai Művésztelep – A kezdet (Konzulens: Szántó István adjunktus)
  • III. Somogyi Roberta: Mozzanat (Konzulens: Bordács Andrea főiskolai docens)

Rekordszámú előadás, rekordszámú érdeklődő

Rekordszámú előadás, rekordszámú érdeklődő

0

/

0

0

/

0