Réka harmadszor nyert országos történelemversenyt az ELTE SEK-en

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2019.04.29.
Réka harmadszor nyert országos történelemversenyt az ELTE SEK-en

Hetedikesként, nyolcadikosként, kilencedikesként és most, tizedikesként is az országos döntőbe jutott a szekszárdi Angyal Réka, és csupán egyszer nem ő lett a győztes.

Immár huszadik alkalommal rendezte meg a kilencedikeseknek és tizedikeseknek szóló Savaria országos történelemverseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ (SRPSZKK) a Savaria Egyetemi Központban április 26–27-én (pénteken és szombaton).

A jubileumi verseny megnyitóján, pénteken délután a diákokat és kísérőiket dr. Bakó Balázs, az SRPSZKK intézményegység-vezetője, pedagógiai szakértő köszöntötte, aki elmondta, megmérettetésen közel háromezer diák indult országszerte, közülük ötszázharminchatan jutottak tovább a megyei fordulóba. Tizenhárom kilencedikes és tizenkét tizedikes lett döntős. A megnyitón idén is Molnár Bianka, a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákja mondott verset, ezúttal Reményik Sándor Vágy című versét szavalta el, nagy sikerrel.

A versenyre a megadott szakirodalom alapján készülhettek a diákok. Pénteken délután az írásbeli fordulóra került sor, szombaton délelőtt az első, délután a második szóbeli fordulón mutathatták meg tudásukat a történelem ifjú szerelmesei. Az idei döntőbe – a verseny történetében először – nem jutott be Vas megyei versenyző.

A szombat délutáni ünnepélyes eredményhirdetésen a diákok teljesítményét értékelve a zsűri tagjai elmondták, a verseny témájául szolgáló történelmi korszakokat a döntősök mélyen ismerik, azokból emelt szintű érettségin is sikeresen szerepelnének. Mindannyian hangsúlyozták, hogy a Savaria történelemversenyen jól teljesítők a felkészülés, valamint a versenyzés során olyan tapasztalatokra tesznek szert, amelyeknek későbbi tanulmányaik során nagy hasznát veszik. A zsűritagok kiemelték, hogy néhány hete rendezték meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjét, amelyen a korábbi évek Savaria-döntősei közül többen is elindultak, és szép helyezéseket értek el, hasonlóan az egyetemisták kétévente megrendezett legnagyobb szakmai versenyéhez, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához (OTDK), amely történettudományi tagozatának idei győztese is egykori savariás.

A Savaria országos történelemverseny döntőjén a kilencedikesek közül első helyezést ért el Mészáros Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium diákja (felkészítő tanára Illés Attila). A tizedik évfolyamosok legjobbja Angyal Réka, a Szekszárdi Garay János Gimnázium tanulója lett (felkészítő tanára dr. Gesztesi Enikő).

Réka az elmúlt években hetedikesként és nyolcadikosként, a szintén az SRPSZKK által a SEK-en megrendezett országos történelem tantárgyi verseny döntőjén, ezeket követően Savaria-döntősként adott számot a tudásáról, és a négy versenyből csupán egyszer nem ő lett a győztes. Felkészítő tanára ugyancsak szép sikerekkel büszkélkedhet, idén Rékán kívül másik két tanítványa is a Savaria országos történelemverseny döntőse volt (Guld Kinga ötödik, Andi Norbert tizenkettedik helyezést ért el). A szekszárdi Garay gimnáziumban fontosnak tartják a tehetséggondozást, történelemből dr. Gesztesi Enikő versenyekre felkészítő szakkört is tart.

A verseny eredményeiről az SRPSZKK weblapján lehet tájékozódni.

Réka harmadszor nyert országos történelemversenyt az ELTE SEK-en

Réka harmadszor nyert országos történelemversenyt az ELTE SEK-en

0

/

0

0

/

0