Régi dogma dőlt meg

Kényszer szülte kísérlet volt a távolléti oktatás, amelynek tanulságai alapján digitális módszertani eszközöket is adni kell képzésük során a pedagógushallgatók kezébe, mondta az ELTE szombathelyi koordinációs rektorhelyettese az idei Infoparlamenten, a részvételével megtartott beszélgetésen.
Németh István arról is szót ejtett, szerinte milyen új szemléletmódot és megoldásokat kell a mindennapok részévé tenni a tanárképzésben a járványból leszűrt tapasztalatoknak köszönhetően.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület a kormányzat, a gazdasági, az oktatási, valamint a civil társadalmi szereplők Infoparlament elnevezésű szakmai fórumát idén immár tizedik alkalommal rendezte meg június 11-én, a járványhelyzethez alkalmazkodva az online térben.
Az Infoparlament központi témája ezúttal adta magát, a résztvevők a koronavírus-járvány hatásait elemezték plenáris előadásokon, majd háromszor három szekcióbeszélgetésen. Utóbbiak egyike az oktatással kapcsolatos kérdéseket boncolgatta.
Az elmúlt néhány hónapban a digitális technikák, az informatikai eszközök és alkalmazások óriási jelentőséget kaptak abban, hogy a járvány idején se álljon meg az élet. Sokak szerint a világ éveket hozott be a digitális lemaradásból a pandémia hónapjai alatt, másokon kívül az oktatásban is, amely hazánkban márciustól távolléti formára váltott.
Ennek fejleményeit beszélte meg Kadarkai Endre műsorvezető moderálásával Németh István, Gyarmathy Éva, a Magyar Tudományos Akadémia TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, Kovácsné Nagy Emese, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi docense és Nagy Feró előadóművész.
A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a digitális, illetve távolléti oktatás tapasztalatait sok szempontból lehet értékelni, ezekre jó, illetve kevésbé jó „érdemjegyek” is adhatók, de általánosságban elmondható, hogy a résztvevők rugalmasan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez.
Mint a beszélgetésből kiderült, bebizonyosodott, hogy az egyenoktatást fel kell, hogy váltsa a digitális eszközök segítségével megvalósított egyénre szabott tanítás és tanulás.
Németh István úgy fogalmazott, régi dogma dőlt meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett online oktatás hatására: a mindenható pedagógusi szerep helyett koordináló, közösségformáló, digitális módszertani ismeretekkel felvértezett pedagógusokra volt szükség.
A rektorhelyettes a tanárképző intézmények nevében önkritikát gyakorolva rámutatott, azok nem készítették fel a pedagógusokat a digitális oktatás kihívásaira. A távolléti oktatás kényszer szülte kísérlet volt, amelynek tanulságai alapján digitális módszertani eszközöket is adni kell képzésük során a pedagógushallgatók kezébe.
Mint ismeretes, az ELTE célul tűzte ki a Szombathelyen komoly hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés digitális térben történő újraértelmezését. Ennek érdekében alapította meg a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot.