Rangos városi kitüntetést kapott Katona Attila

SEK – Fotó: szombathely.hu / Bonyhádi Zoltán | 2021.11.15.
Rangos városi kitüntetést kapott Katona Attila

Több évtizedes munkája elismeréséül Ifjúságért-díjat vehetett át Katona Attila, a Történelem Tanszék egyetemi docense a Szent Márton-napi gálán.

A rendezvényen a vasi megyeszékhely érdekében kifejtett kiemelkedő teljesítményeket, életpályákat ismerte el kitüntetéssel Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Ifjúságért-díj évente egy olyan személynek adományozható, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását.

Katona Attila méltatása:

Egy pályafutás egészén keresztül az ifjúsággal foglalkozni már önmagában is az élet nagy adománya. Ezúttal azonban Szombathely kívánja kinyilvánítani elismerését Katona Attilának mindazon erőfeszítésért, amelyet a város ifjúsága érdekében több évtizeden keresztül végzett.

Csak a kivételes személyiségek mondhatják el magukról, hogy a lehető legszélesebb körben hagytak nyomot azon a településen, amelyet otthonuknak tekintenek. A tanár úrról elmondható, hogy a megyeszékhelyen jelenleg nincs olyan korosztály, amely ne volna érintett oktatói, kutatói, tudománynépszerűsítő tevékenysége által. Katona Attila tanított általános és középiskolásokat, egyetemi oktatóként pedig azoknak adta át tudását és a társadalom legapróbb rezdüléseire is minden körülmények között reflektálni képes kritikai ethoszát, akik az újabb generációkat fogják majd tanítani.

Méltán nevezhetjük a történelemtanítás Öveges professzorának. Megadatott ugyanis számára az a ritka képesség, hogy a legmagasabb szintű történettudományos ismereteket úgy képes átadni, hogy azt bárki a saját történeteként tudja követni. Ez különösen fontos akkor, amikor egy közösség önazonossága a tét. Így vált kézzelfoghatóan saját hagyományunkká Savaria története Katona Attila karneváli előadásai és ismertetői során. Ez volt a missziója a Weöres Sándor Színházban majd egy évtizeden keresztül, a Császárok lakomája címen futó sorozatban való közreműködésének is.

De az itt élők régióba ágyazottságát erősítik azok a tudományos eredmények is, amelyek szorosabb értelemben vett kutatási területének, a Nyugat-Dunántúl és Vas megye politika- és társadalomtörténetének vizsgálatát reprezentálják.

Katona Attila mindenkori nyíltsága, szókimondása, s az általa fontosnak tartott értékrend hiteles képviselete példaértékű a szombathelyi ifjúság egésze számára.