Pásztormulatság betyárhangulattal

Vas megyébe szállt a páva a Szökőssel.

Kleinhappel Miklós – Fotó: szombathely.hu / Cseh Gábor | 2019.04.09.
Pásztormulatság betyárhangulattal

Az MTVA és a Hagyományok Háza Fölszállott a páva című sikeres népzenei és néptánc tehetségkutató versenye hat évadot élt meg a Duna Televízióban. A műsor legjobb versenyzői március 30-án Szombathelyen, az Agora – Művelődési és Sportházban (MSH) léptek fel, közöttük az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttessel.

A Szökős – amely tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját – felnőtt csoportjával 2017-ben a táncegyüttesek kategóriájában a Fölszálott a páva elődöntőjéig jutott, így élő adásban is megmutathatta tudását. Az együttes a műsorban és az MSH-ban is Betyárgyerek, sej-huj című produkciójával lépett színpadra, amelyben somogyi pásztormulatságot adott elő, a pásztortáncok közé betyárhangulatot csempészve, ízelítőt adva a nagyközönségnek a nyugat-dunántúli néptánchagyományokból.

Az esten közreműködött még Albert Csaba, Bognár Adrián, a Kispendely Énekegyüttes, Kovács Krisztián, Majer Tamás, Molnár Bence, a Rába Néptáncegyüttes, a Szabó-legények és Veres Mihaela. Muzsikált Pál István „Szalonna” és bandája, valamint Horváth Attila és zenekara. A házigazda Berecz István volt.

Pásztormulatság betyárhangulattal

Pásztormulatság betyárhangulattal

0

/

0

0

/

0