Őt olvasva jobban megérthetjük az életet

Emlékkiállítás a pingpongasztal helyén

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2019.06.28.
Őt olvasva jobban megérthetjük az életet

Kiállítást rendezett és megemlékezést tartott Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, az ELTE Savaria Egyetemi Központ jogelőd intézményében 1971-ben népművelő–könyvtár szakon végzett öregdiák születésének hetvenedik évfordulója alkalmából az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Egyetemi Könyvtár a közelmúltban. A 2007-ben elhunyt költőre egykori évfolyamtársai, tanárai és az egyetem jelenlegi hallgatói emlékeztek. Tudósítás három felvonásban.

Azon a helyen, ahol a könyvtár előtti aulában az emlékkiállítás helyet kapott, rendszerint egy pingpongasztal áll, sportolási lehetőséget teremtve a hallgatóknak. A sporteszköz ezúttal átadta helyét a König Róbert grafikus készítette rajzoknak, valamint az azokhoz írott Nagy Gáspár-verssoroknak (így készültek a művek, ebben a sorrendben).

Ezzel kapcsolatban Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója, egykori évfolyamtárs megemlíti, bár a helyszínválasztás nem volt szándékos, egyszerűen ez volt a legalkalmasabb hely az intézményben egy efféle kiállításhoz, mégis sorsszerűnek bizonyult, hiszen a költő a focinál talán csak a pingpingnak volt nagyobb szerelmese. A művekről szólva pedig azt mondja, azok a múltba néznek, hogy segítsék alakítani a jelent és a jövőt. Majd Gergye Rezső Nagy Gáspár egyik barátjának és munkatársának, az ugyancsak grafikus Orosz Istvánnak a szavait idézi, aki azt tanácsolta neki, hogy a képeit ne csak egy nézőpontból nézze meg, hanem közelebbről, távolabbról, oldalról, alulnézetből, felülnézetből, ahogy csak lehetséges. Az igazgató ugyanezt tanácsolja a kiállítás anyagát megszemlélőknek is, akik fejében bizonyára megfogalmazódik, hogy ha a művészet maga az élet, akkor ezt a tanácsot nem lehet elégszer elmondani.

Költészete „olyan lehetőségeket hordoz, amiket más nem villant fel”

Gergye Rezső a kiállításmegnyitó után a könyvtárban vetített képes előadást tart a költőről, amelyen elhangzik egyebek mellett az, hogy Nagy Gáspár emlékét országszerte, sőt, még Erdélyben is versmondóversenyek révén ápolják, de színjátszónapokon és versmondó stúdiókban is rendszeresen előveszik a műveit, sőt, a nevét viselő focikupákat is rendeznek évről évre.

A tudósító ekkor megkérdezi Lutor Katalint, aki hallgatótársával, Doma Bencével rövidesen zenés-verses összeállítást ad elő, hogy fiatalként, leendő magyartanárként és – nem mellesleg – rutinos versmondóként mit gondol Nagy Gáspár költészetéről. Mint kiderül, Katalin először középiskolás korában, egy, a költő nevét viselő, Nagykanizsán megrendezett versmondóverseny egyik indulójaként találkozott Nagy Gáspár műveivel, amelyek között szerinte vannak könnyebben és nehezebben befogadhatók is, de legyen olvasójuk bármilyen életkorú, bármennyire jártas az irodalomban, találhat bennük átélhetőt.

Ebben a blokkban egy másik hallgató is a résztvevők elé áll, nevezetesen Iván Csilla, aki Katalinhoz hasonlóan szintén magyartanári diplomát szerez hamarosan, és Nagy Gáspár versei ihlette saját készítésű szövegtárgyait mutatja be, köztük egy mini szekrényt, amelyben a fogasokon nem ruhák lógnak, hanem a költő egy versének sorai találhatók.

Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a Savaria Magyar Irodalomtudományi Tanszék egyetemi docense azt mondja Gazsi költészetéről (Nagy Gáspárt „mindenki Gazsiként ismeri” – magyarázza), hogy annak gyökereit Nagy László mellett Kormos Istvánnál kell keresni. A költő sokszor távoli asszociációkat kapcsol össze, nagy lépést téve a szürrealizmus felé. Művei egyértelműen dekódolhatók, a Nagy Gáspár-verseket olvasva nyolcvan–kilencven százalékban értjük, mit mond a költő, csekély mértékben kell a szöveg mögé nézni. Összehasonlításképpen: Petőfi esetében ez az arány kilencvenkilenc–száz százalék, Parti-Nagy Lajos versei vonatkozásában hatvan–hetven, amivel kapcsolatban az irodalomtörténész úgy fogalmaz: „Nem tudni, melyik az üdvözítő, de Nagy Gáspár olyan lehetőségeket hordoz, amiket más nem villant fel”.

(Út)kereső emberek

A költő saját maga is megszólal, persze csak egy vele készült interjú hanganyaga révén, és elmeséli, hozzá hasonlóan sokan azok közül, akik a szombathelyi tanítóképzőn évfolyamtársai voltak, művészi, filmes, írói, költői ambícióikkal eredetileg egyetemre felvételiztek, megfogalmazása szerint másra készültek, ám az akkori körülmények és lehetőségek adta kényszerűségből a vasi megyeszékhely lett felsőfokú tanulmányaik helyszíne. Ezek a fiatalok (út)kereső emberek voltak, Nagy Gáspárt pedig inspirálta a művészeteket kedvelő társaság, fiatalkori költészete itt kezdett kibontakozni.

Polák István, nyugalmazott könyvtáros–magyartanár, szintén egykori évfolyamtárs előadásán a költőt úgy jellemzi, hogy „azon kevesekhez tartozott, akik nem akartak biztonsági övet csatolni a szájukra”. Majd hozzáteszi: Nagy Gáspárt olvasva jobban megérthetjük az életet, külső és belső világunkat egyaránt. Végül azt mondja, „Nagy Gáspár munkássága mindig részét fogja képezni a nemzeti kultúránknak”.

Őt olvasva jobban megérthetjük az életet

Őt olvasva jobban megérthetjük az életet

0

/

0

0

/

0