Öt éven belül akkora lesz a tanárokért folytatott verseny, mint amekkora jelenleg a mérnökökért

Kleinhappel Miklós, Fotó: Gaspari Gábor | 2018.02.08.
Öt éven belül akkora lesz a tanárokért folytatott verseny, mint amekkora jelenleg a mérnökökért

Újabb mérföldkő a Savaria Egyetemi Központ életében a szeptembertől nyolc szakon induló középiskolai tanári képzés. A részletekről szerdán a SEK-en közös sajtótájékoztatót tartott dr. Németh István rektorhelyettes, Hende Csaba, Szombathely parlamenti képviselője, az Országgyűlés alelnöke és Puskás Tivadar polgármester.

A pedagógushiány nem jön, hanem már van, a tanári állomány elöregedett, ezért öt éven belül akkora lesz a tanárokért folytatott verseny, mint amekkora jelenleg a mérnökökért – érzékeltette a jelen problémáját dr. Németh István.

Az ELTE – budapesti és szombathelyi képzései révén – az egész Dunántúlt kívánja ellátni magasan képzett pedagógusokkal. A SEK sokat hangoztatott célja, hogy szakstruktúráját a munkaerőpiac igényeihez igazítsa, ezúttal is megvalósul.

A január 24-i nyílt napon a rektorhelyettes már bejelentette, hogy szeptemberben nyolc szakon (angol nyelv és kultúra tanára, biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, magyartanár, matematikatanár, történelem és állampolgári ismeretek tanára, testnevelőtanár) középiskolai tanári képzés indul, a sajtótájékoztatón viszont újabb információk is kiderültek.

Dr. Németh István elmondta, a fenti szakok elindítása a gépészmérnök képzés indításához és a SEK ELTE-hez történő csatlakozásához mérhető jelentőségű. Ezek megvalósulását Budapesten Hende Csaba segítette, Puskás Tivadar a város támogatását nyújtotta, jelenleg pedig előkészítés alatt van a felek között egy újabb stratégiai együttműködési megállapodás.

A rektorhelyettes kiemelte: az ELTE szombathelyi campusára jelentkezők immár a közismereti tanárképzés teljes portfóliójából választhatnak szakot. A közeljövőben, várhatóan jövő szeptembertől pedig némettanár szakon is lehet majd középiskolai tanári képzettséget szerezni.

Hende Csaba emlékeztetett, hogy amíg 2006-ban 5800 hallgatója volt az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolának, az ELTE-vel történt integráció idején már csak 1800-an tanultak a SEK-en. Ennek a négyezer hallgatónak a hiánya komoly érvágás nem csak a SEK-nek, hanem a városnak is. A remények szerint az ELTE-brand és az egyre bővülő szakkínálat lesz annyira vonzó a továbbtanulni vágyóknak, hogy az a hallgatói létszám jelentős növekedéséhez vezet, Szombathely pedig a hazai felsőoktatás élvonalába kerül.

Puskás Tivadar a fentiekhez hozzátette, hogy Szombathelynek jövőbe mutató felsőoktatásra van szüksége, hiszen csak akkor fejlődhet, ha a bölcsődétől az egyetemig magas színvonalú az oktatási rendszere.

Dr. Németh István hangsúlyozta, hogy az új középiskolai tanárszakok hagyományos, osztatlan munkarendjével párhuzamosan tanári diplomával rendelkezőknek kiegészítő és rövidciklusú képzések is indulnak. Előbbiek elvégzésével újabb szakkal bővíthetik portfóliójukat, utóbbiak esetén pedig az általános iskolai tanárok középiskolai tanári végzettséget szerezhetnek.

Az összes tanárszak a felvi.hu oldalon az ELTE-TTK rövidítés alatt érhető el. Jelentkezéskor a felvételiző azt a szakot jelölje meg, amely tartalmazza a „Szombathely” szót!

 

Öt éven belül akkora lesz a tanárokért folytatott verseny, mint amekkora jelenleg a mérnökökért

Öt éven belül akkora lesz a tanárokért folytatott verseny, mint amekkora jelenleg a mérnökökért

0

/

0

0

/

0