Országos történelmi versenyek a Savaria Egyetemi Központban

Kleinhappel Miklós – Fotó: ELTE SRPSZKK-archív | 2018.04.06.
Országos történelmi versenyek a Savaria Egyetemi Központban

Idén is Szombathelyen versenyeznek a legjobb hetedik és nyolcadik, valamint kilencedik és tizedik osztályos diákok.

Ahogy a korábbi években, úgy 2018-ban is a Savaria Egyetemi Központ ad otthont az általános iskola utolsó két, illetve a középiskola első két évfolyamán tanuló diákok számára rendezett országos történelmi versenyeknek.

A versenyekre az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ (SRPSZKK) szervezésében április 6–7-én és 20–21-én kerül sor.

Elsőként az iskolai és a megyei (illetve budapesti) fordulókból továbbjutott huszonkét hetedik és nyolcadik osztályos általános iskolás, majd a kilenc és tizedik osztályos középiskolások közül a harminckét legjobb eredményt elérő fiatal ad számot tudásáról az országos versenybizottság által összeállított írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával.

A versenyekkel kapcsolatos információk elérhetők a SRPSZKK honlapján ide kattintva.