Oktatónk is előadott a Kérészállamok című konferencián

SEK–trianon100.hu | 2020.03.07.
Oktatónk is előadott a Kérészállamok című konferencián

Murber Ibolya, a történelem tanszék egyetemi docense február 25-én előadást tartott Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Széchenyi Dísztermében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Trianon 100 kutatócsoport és a Magyar Tudományos Akadémiai által szervezett Kérészállamok című nemzetközi konferencián.

Mint ismeretes, az 1918–1921. közötti időszakban tizenhárom olyan állam jött létre a történelmi Magyarország területén, amelyek néhány napos, néhány hetes, esetleg hosszabb fennállás után megszűntek.

A konferencia célja az első világháború utáni államiság fogalmának, a jogi normák változásának vizsgálata és a Magyarország területén létrejövő, ad hoc „kérészállamok” jellemzőinek feltérképezése volt.

Murber Ibolya nagy visszhangot kiváltott előadásában az első világháború utáni posztimperiális átmenet jellemzőit elemezte Nyugat-Magyarország/Burgenland példáján.

Az egész napos konferenciát bevezető előadás után hat szekcióban tizenhat előadó ismertetett egy-egy „esettanulmányt” a felbomlásra ítélt ország minden pontjáról: az első szekció a Bánságot mutatta be (Marchut Réka, Molnár Csongor, Borsi-Kálmán Béla), a második a Székely Köztársaság kikiáltásának elmaradását és utóéletét (Zahorán Csaba) és a Kun Köztársaságot (Végső István) vizsgálta, a harmadik Nyugat-Magyarországgal foglalkozott (Murber Ibolya, Tóth Imre, Révész Tamás), a negyedik Fiumének (Ordasi Ágnes) és a Mura Köztársaságnak volt szentelve (Göncz László, Lukács B. György), az ötödik Felső-Magyarországra (Janek István, Szeghy-Gayer Veronika) és az eleve átmenetinek szánt Magyar Tanácsköztársaságra koncentrált (Vörös Boldizsár), a hatodik pedig a Szepesség (Sztancs Gábor) és Kárpátalja területét tekintette át (Fedinec Csilla, Szakál Imre).