Ők lesznek a jövő vállalkozói

A gyakorlati ismereteket új nézőpontból megközelítő kurzus célja, hogy segítségével a hallgatók stratégiai szemlélettel rendelkező eredményes vállalkozókká vagy vállalatvezetőkké váljanak, az ELTE szombathelyi campusa által nyújtott magas színvonalú elméleti tudáshoz aktív vállalkozók tapasztalatai alapján szerezve magabiztos gyakorlati tudást.
Az egyetemisták a tantárgy keretében élményalapú oktatás során képet kaptak a cégalapítással és a vállalkozás működtetésével kapcsolatos buktatókról, illetve azok megoldási lehetőségeiről.
A tanegység egyetemi és kamarai közreműködéssel kidolgozott tematikája két részből állt.
Az első félévben elméleti előadások követték egymást.
A másodikban az előadók mentorokként segítették a hallgatók munkáját, akiknek csapatokat alkotva egy-egy projektfeladatot kellett megoldaniuk, majd a félév végén azt szakmai zsűri előtt bemutatniuk.
A tavaszi szemeszterben összesen csaknem száz résztvevő tizennégy változatos témájú munkát készített el. Többek között a turizmussal kapcsolatos kérdéseket, a hallgatói élethez kötődő vállalkozási ötleteket, új termékek létrehozásának és értékesítésének, valamint a digitális eszközök különféle felhasználási lehetőségeinek módjait dolgozták ki. Az egyetemisták többsége a közgazdászképzéseken tanul, de tanári szakos és gépészmérnök hallgatók is felvették a tárgyat, így sokszínű csapatokat alkottak.
Az eredményhirdetésen a hallgatókat a tantárgy sikerességét méltatva köszöntötte Cseri József, a VMKIK Kereskedelmi tagozatának elnöke.
Majd Lenkai Nóra, a Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa szólalt fel, azt hangsúlyozva, a kurzushoz hasonló projektek kulcsfontosságúak a Savaria Egyetemi Központ számára, ezek segítségével még hatékonyabban képes reagálni a munkaerőpiac kihívásaira.
Kovács Vince elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági önkormányzat feladatai között szerepel a vállalkozások helyzetbe hozása, amelynek egyik eleme a munkaerő-utánpótlás, a kamara ezért vállalt szerepet a tantárgy létrehozásában és megvalósításában.
Varga Imre egyetemi docens, a képzést befogadó Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék vezetője emlékeztetett a képzés országos viszonylatban is egyedülálló voltára.
László Győző, Szombathely alpolgármestere beszédében elhangzott, a SEK mindig élen járt az innovatív megoldások alkalmazásában, amelyek révén a hallgatók versenyelőnyre tehetnek szert a munka világában.
A felek bejelentették, a sikeres együttműködést folytatni kívánják, az egyetem 2022 szeptemberében is meghirdeti a kurzust, a tavalyihoz hasonlóan minden hallgató számára elérhető formában.
A rendezvényen a tantárgyat sikeresen teljesítő egyetemisták tanúsítványt vettek át.
Majd a zsűri által legjobbnak ítélt projekteket megvalósító csapatok tagjai és mentoraik díszoklevelet kaptak.
Első helyezést ért el a Magyar fejlesztésű kozmetikai termékcsalád online értékesítés keretében történő forgalomba hozatala című projekt.
Második lett a Hallgatói élet a 21. században elnevezésű munka.
A harmadik helyen holtverseny alakult ki: a bronzérmet a 3D-ben nyomtatott egyedi ékszer tervezése, nyomtatása és értékesítése, valamint a Csődközeli vállalkozás megmentésére irányuló stratégia kidolgozása címet viselő projektek érdemelték ki.
Az oklevélen felül az első helyezett csapat 150 ezer forintos pénzjutalomban részesült, és mindent helyezést elért hallgató a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület, valamint Szombathely város ajándékait is átvehette.
Ők lesznek a jövő vállalkozói
Ők lesznek a jövő vállalkozói
0
/
0





























0
/
0