Ők is voltak hallgatók

A 2019/2020-as tanév kezdete kapcsán egyetemi, főiskolai éveiről faggattuk Németh Istvánt, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettesét, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) igazgatóját, Gál László professor emeritust, címzetes főigazgatót, valamint Horváthné Molnár Katalint, a BDPK igazgatóhelyettesét. Bár szubjektív visszatekintések ezek, amelyek az elmúlt évtizedekről szólnak, de napjainkra vonatkozóan sem tanulságok nélküliek.

Németh István Szegeden, a – korabeli elnevezése szerint – József Attila Tudományegyetemen (JATE) fizikusként szerzett diplomát 1994-ben.

„Akkoriban az ország három egyetemén képeztek fizikusokat: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kiváló elméleti fizikai kutatásokat folytattak, a debreceni a Kossuth Lajos Tudományegyetem a magfizikai kutatások fellegvára volt, a szegedi JATE pedig a kvantumoptikai, kvantumelektronikai és biofizikai kutatásokra összpontosított”

– mesélte.

Németh István azért döntött az utóbbi intézmény mellett, amely már abban az időben is Magyarország legkiválóbb lézerkutatásaival büszkélkedhetett, mert a Csillagok háborúja-filmek hatására lézerkardot szeretett volna készíteni. Bár ez a terv nem valósult meg, megugorva a bekerüléshez szükséges szintet (akkoriban a fizika szakra ötszörös volt a túljelentkezés) Németh István egy olyan egyetemre és városba került, amelyek alapjaiban határozták meg a gondolkodásmódját.

A rektorhelyettes a JATE Elméleti Fizika Tanszékét jellemző szakmai munkáról szólva kiemelte, az első évfolyamtól kezdve kollegiális tanár–diák kapcsolat fogadta, amely a színvonalas képzés mellett plusz hajtóerőt jelentett számára. Az utolsó két évben már köztársasági ösztöndíjasként demonstrátori feladatokat látott el, gyakorlati órákat tartott.

„Az egyetemen összetartó fizikushallgatói közösség alakult ki, a kis létszámú (körülbelül tízfős) évfolyamoknak köszönhetően mindenki ismert mindenkit. A színes kollégiumi életet az önszerveződő hallgatók garantálták, a JATE Klub pedig minden hétvégén nagy buliknak adott otthont” – idézte fel.

Mivel az egyetemen a hallgatók jelentették az oktatói és kutatói állomány utánpótlását, a tervek szerint a diploma megszerzése után Németh István tanársegédként erősítette volna az Elméleti Fizika Tanszéket, ám közbejött egy amerikai ösztöndíj, amelyből végül tizenkét év New York-i tartózkodás lett.

Németh István a negyed évszázaddal ezelőtti Szegedet befogadó városként jellemezte, amelyet nem csupán felpezsdített a diákok jelenléte, hanem a fejlesztési lehetőségek széles skáláját nyitotta meg előtte.

„Szeged példája kiválóan szemlélteti, hogy úgy a fogyasztás, mint a szellemi kapacitás szempontjából mekkora erőforrást jelent a virágzó egyetem és az ott tanuló fiatalok” – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Gál László, aki a Magyar Testnevelési Főiskolán (TF) végzett 1963-ban, a mai napig úgy véli, hogy az élet egyik legfontosabb és nagyszerű időszakát jelentik azok az évek, amelyekben valaki nappali tagozatos főiskolás vagy egyetemista.

„A főiskolán életre szóló barátságok köttettek, és még a feleségemet is ennek az időszaknak köszönhetem, aki szombathelyi születésű, így azon kívül, hogy az 1974-ben megalakult Szombathelyi Tanárképző Főiskolára hívtak tanítani, neki tulajdonítható, hogy a városba kerültem”

– mondta.

Gál László felelevenítette, annak idején nem lehetett könnyen bekerülni a TF-re (tizenkétszeres volt a túljelentkezés), ezért hatalmas örömöt jelentett számára, hogy akkor harmadéves bátyja után ő is az intézmény hallgatójává válhatott.

„A nagy sporttanári kar tanítványa lehettem: neves korábbi élsportolók, a TF tudós tanárai tanítottak, szavaik a mai napig elkísérnek, mert érdemes volt figyelni rájuk. A TF szellemisége azt jelentette, hogy az egész országban vannak barátaink, kollégáink – emelte ki.”

Gál László nyugdíjasként is aktívan részt vesz az egyetem életében, és kapcsolatban áll a hallgatókkal is, így határozott véleménye van az annak életében bekövetkezett változásokról.

„Az elmúlt másfél–két évtizedben meglazult az a családias szellemiség, amely az ezredforduló környékén, illetve azt megelőzően jellemezte az intézményt. Ha valamit helyre kell állítanunk, akkor az a részben szervezett hallgatói közösség pezsgő élete, a régi diákrektor-választások hangulata, a Szombathelyhez tartozás érzése. A hallgatóknak, az oktatóknak, az intézményvezetőknek is fontos kötelessége a jó hallgatói morál és közösségi élet kialakítása, és különösen a pedagógusképzés módszertani megújítása” – vélekedett a címzetes főigazgató.

Gál László pozitívumként értékeli az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez történt csatlakozást, ami szavai szerint kötelességet ró az ELTE-re és a szombathelyi intézményre egyaránt.

Horváthné Molnár Katalin Németh Istvánhoz hasonlóan a József Attila Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait magyar nyelv és irodalom–angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári szakpáron, amelyhez időközben felvette az általános és alkalmazott nyelvész előadó képzést is.

„Az ember úgy jut el a diplomaosztóig, hogy leteszi előtte az államvizsgát, amelynek esetemben magyarból és angolból is embert próbáló tételsora volt. Ráadásul mi voltunk a felsőoktatásban oly gyakori reformok egyikét megelőző évfolyam, ezért új tételsor alapján kellett felkészülnünk, ami finoman szólva sem könnyítette meg a dolgunkat. Két nap alatt három államvizsgát tettünk le”

– közölte.

Az igazgatóhelyettes visszaemlékezéséből az derül ki, hogy bár úgy tűnik, a felsőoktatásban is sok minden állandó, az akkori egyetemisták élete több szempontból különbözött mai társaikétól.

„A család szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen munkalehetőségek híján az ő támogatásukon kívül csak az ösztöndíj segítségével lehetett fedezni a felsőfokú tanulmányok költségeit” – hangsúlyozta.

Horváthné Molnár Katalint az államvizsgát követően megtisztelő feladattal bízták meg, a diplomaosztó ünnepségen – amely akkoriban még családi ünnep volt – a frissdiplomások nevében ő búcsúzhatott egykori hallgatótársaitól, valamint az intézménytől.

„Jól esett, hogy a rendezvény végén a levelező tagozatosoktól is kaptam gratulációt a beszédem miatt” – idézte fel.

Horváthné Molnár Katalin pedagógusi pályáját a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban kezdte, és egykori évfolyamtársainak többségével együtt, azóta is a katedrán áll. Mint arra az igazgatóhelyettes emlékeztetett: kevés ilyen évfolyam van.