Ők ezért választották az ELTE szombathelyi campusát

Kleinhappel Miklós | 2019.08.30.
Ők ezért választották az ELTE szombathelyi campusát

A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetésekor kiderült, hogy kik azok a jelentkezők, akik felvételt nyertek az ELTE szombathelyi képzéseire. Közülük négyet kérdeztünk eddigi tanulmányaikról, motivációikról, valamint arról, hogy miért a Savaria Egyetemi Központ képzését választották.

„Tökéletes helyem lesz itt”

Kazinczki Dóri, aki Nagykölkedből jön a Savaria Egyetemi Központba tanulni, és magyar–történelem osztatlan tanárszakos hallgatóként ül be szeptemberben az iskolapadba, a Nyílt napon szeretett bele az ELTE szombathelyi campusába.

„Eredetileg azt terveztem, hogy első helyen Budapestre jelentkezem. De amikor tudomást szereztem arról, hogy a SEK decemberben Nyílt napot tart, úgy gondoltam, mivel az egyetem közel van a lakóhelyemhez, eljövök, meghallgatom a tájékoztatókat” – mondta el.

Dóri a rendezvényen több hallgatóval is beszélt, és igencsak pozitív tapasztalatokat szerzett.

„Azt éreztem, hogy nem játsszák meg magukat, tényleg szeretnek ide járni, ami meggyőzött arról, hogy tökéletes helyem lesz itt. Az egyetem hangulata is nagyon megfogott, mindenki közvetlen és segítőkész volt” – fejtegette.

Szakválasztásáról szólva Dóri felidézte, már kiskorában is rajongott a könyvekért, egyértelmű volt hát, hogy írókkal, költőkkel és műveikkel kapcsolatos pályát választ majd.

„Nagy hatással volt rám az általános iskolai irodalom-, illetve történelemtanárom, hihetetlen élményekkel gazdagodtam az óráikon, amelyek interaktívak, rendkívül élvezhetőek és emlékezetesek voltak. Rengeteg lehetőségem volt megmutatni az e két tantárgy iránti érdeklődésemet. Ekkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy én is tanárként szeretnék dolgozni” – mesélte.

Dóri célja, hogy elhivatottságához az ELTE szombathelyi campusán megszerzett szakmai ismeretek segítségével belőle is olyan tanár váljon, akinek az óráit még hosszú évek múlva is csillogó szemmel emlegetik egykori diákjai.

 

„Számomra kiváló választás a Savaria Egyetemi Központ”

Horváth Dorina anglisztika szakra felvételizett, megfogalmazása szerint az angol nyelv, kultúra és történelem szerelmese, ezért régóta nem volt kérdés, hogy ezt a képzést választja.

Dorina egy Zala megyei községben él, ahol a természet közelsége révén adott a sok zöld, a tiszta levegő, az emberléptékű környezet. Ahogy fogalmazott, nem az ő világa a nagy nyüzsgés, a rengeteg ember. Ebből következően, amikor középiskolásként a felvételijén gondolkodott, az elsők között abban volt biztos, hogy nem szeretne nagyvárosi egyetemre járni.

„Ugyan az ELTE előkelő szerepelt az elképzeléseim között, de a vidéki, kisebb egyetemek mindig jobban vonzottak. Ezért lett számomra kiváló választás a Savaria Egyetemi Központ, mert nyújtja az ELTE színvonalát, ugyanakkor egy élhető városban található, nem utolsósorban az otthonomtól nem túl messze” – fejtette ki.

Végzettségével Dorina tolmácsként vagy fordítóként szeretne elhelyezkedni, és az az álma, hogy nyelvtudása segítségével sok országba ellátogathasson.

 

„Rájöttem, hogy nem vagyok buta”

Varga Virginia gazdálkodási és menedzsment alapszakon kezdi meg egyetemi tanulmányait. Rögös és tanulságokkal teli utat tudhat a háta mögött, amely során nem csak saját magával, hanem környezetével is meg kellett küzdenie, hogy erőfeszítései mostanra sikeres felvételihez vezessenek.

Virginia az általános iskolai éveket felidézve elmesélte, hogy nem volt mintadiák, kettes–hármas osztályzatai voltak, ami szerinte egyrészt annak volt az eredménye, hogy nem vette komolyan a tanulást, másrészt úgy érezte, tanáraitól kevés bátorítást kap.

„Amikor 2015 januárjában eljött a középiskolai továbbtanulás ideje, ott álltam tanácstalanul, motiválatlanul, pontosan tudva, hogy mások szerint mi mindenre nem vagyok, és soha nem is leszek képes. Szüleimre nem hallgattam, mert abban a korban voltam, amikor mindig az ellenkezőjét csináltam annak, amit mondtak” – vallotta be.

Virginia nem csak szerette a biológiát, hanem jól is teljesített benne, ezért úgy döntött, csecsemő- és gyermekgondozó lesz, de hamar belátta, hogy rossz lóra tett.

„Nem találtam a helyemet, mivel nem voltam elkötelezett ez iránt a szakma iránt. A tanévkezdés után két hónappal a szüleim elé álltam hát, és bejelentettem, hogy iskolát szeretnék váltani. Amolyan utolsó utáni esélyként kereskedelem és marketing képzésen folytattam a tanulmányaimat” – mondta.

Itt sem ment minden simán, mert kilencedikben, hogy behozza lemaradását, Virginia főleg a szakmai tárgyakra összpontosított, ezért a többi tantárgyat alig-alig tudta teljesíteni. Tizedikre viszont elfogyott a lendülete, már csak minimális erőfeszítéseket tett.

„Év vége felé édesapám rendre utasított, majd beíratott egy nyelviskolába. Jobbat nem is tehetett volna velem. Természetesen eleinte nem tetszett a dolog, tiltakoztam ellene, de tudtam, hogy nincs mese, végig kell csinálnom. Az áttanult nyár után rájöttem, hogy nem vagyok buta. A sikerek eredményeképp ráéreztem a tanulás ízére” – árulta el.

Virginia tizenegyedikben német nyelvből előrehozott érettségi vizsgát tett. A tizenkettedik osztályt pedig már határozott elképzelésekkel kezdte: nem elégedett meg egy érettségivel, jó érettségit szeretett volna. Tudta, ha tovább szeretne tanulni, akkor elegendő pontot kell szereznie, ezért plusz vállalásként kitűzte maga elé azt a célt, hogy informatikából is érettségi vizsgát tesz. Mivel diáktársai körében nem volt általános a továbbtanulási szándék, úgy érezte, maximalizmusa miatt többük furcsán néz rá, és mintha a tanárok részéről ezúttal sem mindig érezte volna, hogy bíznak benne. De Virginia bizonyítani akart, elsősorban saját magának, és persze a környezetének. Az hajtotta előre, hogy nem akar egész életében az elszalasztott lehetőségeire visszagondolni.

„Az érettségim jól sikerült, egyedül az én teljesítményemet emelte ki a bizottság. Leírhatatlan érzés volt. Az elégedettség mellett ott volt bennem az az érzés is, hogy teljesíthettem volna jobban is, de az egyetemi évek alatt számtalan lehetőségem lesz felülmúlni önmagam” – hangsúlyozta.

Virginia számára nem volt kérdés, hogy nem adja alább, ELTE-diplomát akar szerezni a Savaria Egyetemi Központban (SEK). Már a téli Nyílt napra azzal a tudattal érkezett, hogy ezen az egyetemen fog továbbtanulni. A felvételi jelentkezéskor pedig csak a SEK két képzését jelölte meg, első helyen a gazdálkodási és menedzsment, másodikon a kereskedelem és marketing alapszakot.

„Amikor július 24-én, szerdán, 20 óra 15 perckor megkaptam az sms-t arról, hogy elértem a gazdálkodási és menedzsment alapszak ponthatárát, a sírástól percekig nem tudtam megszólalni. Büszkeség tölt el, ha belegondolok, hogy nagypapám után én lehetek az első diplomás a családban. Még mindig van mit bizonyítanom, de az ELTE Savaria Egyetemi Központjában a legjobb helyen leszek. Drága családomnak nem tudok elég hálás lenni, amiért mindenben támogattak. Végre megtaláltam az utamat, a szeszélyes évek alatt rádöbbentem, hogy jobb és hozzám illőbb szakmát keresve sem találhattam volna. Alig várom a Gólyahetet, hogy sok-sok embert megismerhessek. És már megvan a következő nagy tervem: a diploma megszerzése után irány a mesterképzés” – osztotta meg velünk Virginia.

 

Tanító lesz a szépségkirálynő

Rákos Éva számára az idei nyár már biztosan emlékezetes marad: előbb ő lett az ország legszebb lánya a Miss Alpok Adria szépségversenyen, majd felvételt nyert az ELTE Savaria Egyetemi Központ tanító szakára.

A Zala megyében élő Éva elmondta, amikor nyolcadik osztályban eljött a pályaválasztás ideje, a jövőjét illetően még nem volt konkrét elképzelése.

„Nővérem akkor már a zalaegerszegi Deák Ferenc szakközépiskola egészségügyi szakirányán tanult. Őt követve én is deákos lettem, de a pedagógia szakirány mellett döntöttem. A képzés során pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel bővült a tudásom, nyaranként pedig óvodákban gyakorlatokon vettünk részt” – idézte fel.

Éva egyre inkább megkedvelte a pedagógiát, és olyannyira komolyan vette a tanulást, hogy végzősként részt vett az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, ahol országos nyolcadik helyezést ért el. Majd pedagógiából emelt szintű érettségi vizsgát tett. Nem volt hát kérdés, hogy továbbtanul. Hogy számára mi a legfőbb vonzerő ebben a pályában?

„A gyerekekkel való munka. Nagyon jó látni, ahogy fejlődnek” – válaszolta.

Éva levelező képzésre jelentkezett, és ennek komoly okai vannak: egyre inkább önállósodni szeretne. Azt ugyan még nem tervezi, hogy elköltözik otthonról, de a jövőben a saját keresetéből szándékozik élni, és nem akarja, hogy a továbbtanulás költségei a szüleit terheljék.

„Már most is dolgozom, igaz, egyelőre nyári diákmunkát végzek. Azért döntöttem az ELTE szombathelyi képzése mellett, mivel lakóhelyemhez közel egy rangos egyetem diplomáját szerezhetem meg, és nem vesz majd el sok időt az utazgatás, ami a későbbi munkavállalás szempontjából jóval nagyobb mozgásteret jelent, mintha mondjuk Budapesten tanulnék” – fejtegette.

Felmerül a kérdés, hogyan tovább a szépségiparban? Az indulásról szólva Éva elmesélte, sosem dédelgetett modellkedéssel kapcsolatos ambíciókat, a Miss Alpok Adria szépségverseny Zala megyei fordulójára nem is ő, hanem a nővére adta be a jelentkezését. És ha már így történt, akkor nem lépett vissza. A megmérettetésen amellett, hogy a szakmai zsűrinek ő lett a favoritja, ezzel Zala megye legszebbje, a közönségdíjat is bezsebelte. Majd – éppen az érettségi vizsgák ideje alatt – jött az országos forduló, ahol az ő fejére került a korona, a Magyarország szépe címmel büszkélkedhet.

„Annak ellenére, hogy nem volt rutinom az efféle versenyzésben, a megyei, valamint az országos fordulón is jól éreztem magam. Ha valamit elkezdek, azt igyekszem jól megcsinálni, ezért a szépségversenyt is komolyan vettem. Mégis meglepett, hogy az engem választottak királynővé, de természetesen nagyon örültem neki” – mesélte.

Éva nem zárta ki, hogy a jövőben a szépségét is kamatoztatja majd valamilyen formában.