NTP-HHTDK-23-0028
A 2023/24 tanév OTDK szempontból felkészülési év, így a cél a személyi és tárgyi feltételek biztosítása volt a hatékony tudományos diákköri munkához, továbbá népszerűsítő programokkal egyre több tudományterület bevonását értük el. Fontos számunkra, hogy a középiskolás diákok számára nyitott legyen az egyetem, motiváltuk a diákokat, hogy már a középiskolában megkezdjék és bekapcsolódjanak az egyetemen folyó tudományos és művészeti munkákba. A pályázat támogatásával TDK orientációs programot szerveztünk 2024. március 21-én (TDK orientációs nap (elte.hu), mellyel motiváltuk hallgatóinkat a tudományos és művészeti munkában való részvételre. Az orientációs napon a hallgatók tájékoztatást kaptak a Tehetséggondozási Tanács által szervezett képzésekről, az NTP pályázatban rejlő lehetőségekről, valamint prezentáció készítéshez kaptak hasznos tanácsokat. Az orientációs nap második részében hallgatói konferenciát szerveztünk a BDPK-n működő műhelyek részvételével, ahol hét hallgatói konferenciaelőadás hangzott el. A középiskolás diákok TDK munkába történő bevonását célzó rendezvényünkön a Növények napja alkalmából rendezett programsorozaton több, mint 30 középiskolás vett részt 2024 májusában.
A 2023/24-es tanévben Berzsenyi Dániel Pedagógiai Központban három szekcióban szerveztünk TDK konferenciát. A Bölcsészettudományi és Tanításmódszertani Szekcióban 7 hallgató, a Természettudományi Szekcióban 6 hallgató adta elő kutatási eredményeit, valamint a Vizuális Művészeti Szekcióban 4 hallgató mutatta be pályamunkáit.
A hallgatóink két egyetemi szervezésű konferencián, egy hazai és egy nemzetközi konferencián is részt vettek előadással 14 fővel. A program révén 1 idegen nyelvű és 3 lektorált hazai folyóiratcikk is készült. A vizuális kultúra szakos hallgatók számos kiállításon mutatkozhattak be többek között „A jövő itt van” című kiállításon, a Zéró galériában és az Agora Savariában is.