Számára nem létezett fal művészet és élet között

Szöveg: ELTE SEK – Fotó: Garas Kálmán | 2024.05.06.

Az Irokéz Galéria ad otthont a néhány hete elhunyt kortárs művész, az ELTE szombathelyi Vizuális Művészeti Tanszékének oktatói közé tartozott Szabó Eszter Ágnes tervezett kiállításának, amelyet a szervezés során bekövetkezett tragédia felülírt, így egyben a művész búcsúztatója is lett.

A Csoda című tárlat április végi megnyitóján pálya- és oktatótársak, egykori hallgatók szép számmal képviseltették magukat.

A bemutatott művek nem erre a kiállításra jöttek létre, hanem évek óta, folyamatos projektekként működnek a kívánt hatás eléréséig, melyek a közösség-együttműködés-remény fogalmakkal írhatók le leginkább.

Szabó Eszter Ágnes munkássága folyamatos határátlépés. A hétköznapok tevékenységei, mint a hímzés és a főzés, a művészet, a popkultúra és a magas művészet, a hagyomány és a korszerűség összemosódnak nála, ezáltal át is lépi a művészet határait.

A szakmai megnyitót Tatai Erzsébet művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézet munkatársa tartotta.

– Ez a kiállítás kellően átfogó ahhoz, hogy méltón emlékezhessünk rá, az alkotóra, és kellő bizonyságot ad arról, hogy Eszter szelleme él; itt látható munkáival inspirációt adhat a következő nemzedékek számára ahhoz, hogy közösségben, szabadon alkothassanak. Eszter az élet művésze volt; mindazzal foglalkozott, ami az életről szól. Nemcsak szól, inkább kapcsolódik hozzá, az képezi művei alapját, és azoknak nemcsak témája, hanem anyaga, eszköze, módja. Azok az anyagok és eljárások, amelyekkel dolgozott, ugyanazok, mint amik fellelhetőek hétköznapjainkban: anyatej, gyümölcsök, tányérok, csempék, ruhák.

Tatai Erzsébet úgy fogalmazott, Szabó Eszter Ágnes számára nem létezett fal művészet és élet között, ő egyszerűen élte dinamikus életét, folytatta azokat a tevékenységeket, amiket sok háziasszony otthon folytatott: hasonlóan hozzájuk, de nem pont úgy, és nem is pont úgy, mint a többi művész – bár nyilvános művészi platformokon folytatta tevékenységét és mutatta be eredményét. Nem azért lett sokoldalú, mert sokféle iskolát végzett, hanem azért szerzett többféle szakmát, mert sokféle érdeklődése és tehetsége volt. Egyszerre volt tanár, háziasszony, intermédia-művész, designer, társadalom- és környezettudós, aki az éghajlati katasztrófa elkerülésére is gyakorlati példákat nyújtott. Bármihez fogott – egyedül, művésztársakkal vagy nagyobb közösséggel – mindig új kérdéseket tett fel, és működő megoldásokat javasolt.

Bordács Andrea tanszékvezető „végtelenül civil, személyes” búcsúztatót mondott.

– Eszter nem csak egy otthonkás punk volt, hanem valójában egy kortárs fluxusművész is, akinél nem vált szét az élet és az alkotótevékenység. Saját bevallása szerint leginkább a hímzéshez és a főzéshez értett, pontosabban ezeket tartotta a szuperképességeinek, s ezeken a tevékenységeken keresztül értelmezte a világot is, de ezek nemcsak hímzések és főzések, hanem ezek a tevékenységek ráirányítják a figyelmet a világ lényeges dolgaira, különösen, hogy ezeket közösségben csinálta, amihez jó partnereket is talált.

Szabó Eszter Ágnes „nagyon sokat és sokfélét dolgozott, nemcsak sokféle munkahelyen, de nagyon sok médiumban és területen”, és sosem tudott lassítani a tempón. Az egyetemen nem csupán mint művészként, hanem igazi pedagógusként volt jelen, és a leendő tanárszakosok képzését is nagyon komolyan vette, hisz a jövő kulcsa, a ma tanárnak tanulók kezében van – mondta Bordács Andrea.

A kiállítás két nagyobb egységre tagolódik. Az egyikben ezek a közösségi projektek láthatók, a másikban pedig a holland porcelánokra és a népi falvédőkre való reflexiói.

A holland porcelánokat megidéző Budapest Blue sorozat festett tányérjain szociális érzékenységnek, társadalomkritikai attitűdjének ad hangot, így például a kilakoltatásnak vagy az ételosztásnak.

Falvédői közül az 1999-es ikonikus Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val mára mémmé vált. A kiállításon azonban az újabb hímzett falvédői szerepelnek. Többnyire ezeken is társadalmi kérdéseket érint.

A csoda című kiállítás Szabó Eszter Ágnes művein és kollaborációin keresztül mutatja be öt művészeti projektben a csodavárás és a remény aktív és passzív formáit, lehetőségeit. A csodára várás hagyományosan passzív életérzés, amikor már nincs mit tenni, csak a csoda segíthet. De segíthetünk-e mi a csodának abban, hogy megtörténjen? Hogyan tudunk művészi eszközökkel részt venni a csodák létrejöttében? Hogyan transzformálódik a művészi aktivitás, jelen esetben a hímzés lehetőséggé, a társadalmi aktivitás és közösség szervező erejévé egy várva várt esemény bekövetkeztéig?

A rendezvényen performansszal közreműködtek a művész hallgatói.

A tárlat május 11-ig tekinthető meg. Ezen a napon 13 órától finisszázs lesz Bordács Andreával, a tárlat kurátorával és Fajgerné Dudás Andreával.