Négy nyári alkotó táborunkat négy Munkácsy-díjas képzőművész vezette

2017.10.03.
Négy nyári alkotó táborunkat négy Munkácsy-díjas képzőművész vezette

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Intézetének Zero Galériáján, illetve ennek egyik másik egységeként a C épület aulájában nyílt ma délután kiállítás a nyári alkotótáborokban készült hallgatói munkákból.

 Nagy Gábor György Munkácsy-díjas képzőművész tartott alkalmi tárlatvezetést a megnyitón, ahol Böröndi Krisztina, Toplak Bianka, Németh Csilla, Dóczi Szilvia, Epres Virág, Vodenyák Alexa, Jobb Levente, Nagy Dóra és Takács Szilvia művei láthatók. Nagy Gábor György szerint több alkotás meghaladja a diplomamunkák színvonalát.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Intézetének oktatói – valamennyien Munkácsy-díjasok - négy helyszínen vezettek alkotótábort a nyáron: Nagy Csaba grafikusművész vezetésével maszkok készültek a szombathelyi Bloom-napra (ezek az aulában láthatók), Tóth Csaba festőművész a vasszécsenyi, Kovács Péter Balázs grafikus- és festőművész a séi alkotótábort vezette, Nagy Gábor György képzőművész pedig a Fővárosi Önkormányzat Szombathelyi Idősek Otthona bogáti kastélyéban tartott tábort. Ezekből látható válogatás az A épület első emeleti folyosóján.

 Nagy Gábor György kérdésünkre elmondta, nagyon inspiráló volt a tábor, 5-6 éve nem volt ilyen erős csapata, mint a mostani, 14 hallgató dolgozott a bogáti kastélyban. Ő maga is dolgozott, az ott készült alkotása – amely nyitott könyveket ábrázol – a debreceni Kölcsey Művelődési Központ Református 500 című kiállításán látható a fő helyen. Mivel háromszor ennyi alkotás van, mint amit itt az ELTE Savaria Egyetemi Központban ki tudtak állítani, a tárlat késő ősszel a bogáti kastély pavilonjában folytatódik.

A Zero Galéria tárlatmegnyitójára eljött a Fővárosi Önkormányzat Szombathelyi Idősek Otthona igazgatója, Vass Péter is, akitől megtudtuk: a hallgatók azt csinálhattak, amit akartak, egyetlen kérése volt, ne zavarják az időseket. A fiatalok minden ajtón kopogtattak, és minden szobában beengedték, és örömmel fogadták őket, sőt az idősek kifejezetten örültek, hogy őket rajzolják, beszélgetnek velük, nagyon élvezték ezeket a találkozásokat. Nem csak portrék születtek az élet ráncolta arcokról, a hallgatók rajzolták az épületeket és a 12 hektáros park legszebbnek tartott helyeit is.

A művésztelepek működtetéséért köszönetet mondtak Sé és Vasszécsény önkormányzatának, a FÖSZIO Bogát vezetőségének. Dr. Bordács Andrea tanszékvezető elmondta: a nagy léptékű, nagy energiabefektetésű munkák már annak az eredményei, hogy arra bíztatják a tanítványokat: merjenek kimozdulni az A/4 és A/3-as formátumokból.  A kiállítás a hónap végéig látogatható.