Művész hallgatók készítették a falképeket
![Művész hallgatók készítették a falképeket](https://sek.elte.hu/media/3c/d2/02678fe968e0a32e6600d6d4deb434b57d0c2d332f97a11c4f6defeb4b2a/sek-rajz-1-thumb.jpg?v202209270307)
Baba–mama és játszószoba is nyílik hamarosan a Savaria Egyetemi Központban, amelyeket Kiss Virág és Preiner Vivien másodéves képalkotás szakos hallgatók falképei tesznek egyedivé.
A családbarát helyiségek jelenleg még a berendezés folyamatának nyomait viselik magukon, ám a falakat díszítő művek már elkészültek.
Virág és Vivien elmondta, évfolyamuk hallgatói órai feladatként kapták a falképek megtervezését. Oktatóik (Nagy Gábor György és Szántó István, a Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusai) végül az ő elképzeléseiket tartották továbbfejlesztésre és megvalósításra legérdemesebbnek.
A lányok szeptember elején álltak neki a kivitelezésnek. A hosszú és összetett folyamat december közepéig tartott. A terveket felrajzolták a falakra, majd szaktársaik segítségével következett a több rétegű színezés.
Virág műve az egyetemi étterem bejárata mellett helyet kapott baba–mama szobát ékesíti. A színes puzzle-k elkészítéséhez Virágnak precízen be kellett rácsoznia az egész falat. Viviennek pedig a figurális művekre jellemző gazdagság ábrázolása jelentett kihívást a könyvtár bejáratánál található ELTE Shop mögötti játszószoba falainak festése közben.
Az alkotások magukon viselik a tervezők személyiségét. Virág szereti, ha rendszer van az életében, ez visszaköszön a puzzle-k alkotta falképen, és talán a minden a helyén van biztonságát sugallja a helyiségben szoptató, pelenkázó anyukák számára is. Ugyanakkor a változatosságot és a pörgést is kedveli, ez tükröződhet műve dinamikus színvilágában. Vivien lazább, szabadabb stílusúnak tartja magát, aki a különféle figurák megjelenítésével fejezte ki az egyéniségét, és két részből álló műve kiválóan illik egy nulla és tíz éves gyerekek számára létrehozott játszószobába.
Mindkét hallgatót képzőművészeti érdeklődés vezette a képalkotás szakra. Szabadidejükben szívesen rajzolnak, sokkal kisebb léptékben ugyan, de korábban is alkottak már falra, sőt, kézműves tárgyak készítésében is otthonosan mozognak. A baba–mama és a játszószoba falaira került alkotásaikat mérföldkőnek érzik, és büszkék rájuk, mindketten szívesen csinálnának hasonlókat a jövőben is.
A kivitelezés EFOP-4.2.1-16-2017-00018 számú, Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztés az ELTE Savaria Egyetemi Központban az egyetemi integráció megerősítése érdekében című projekt keretében valósult meg.
A helyiségek átadására a közeljövőben kerül sor.
A szobákat nem csak az egyetem polgárai használhatják majd, hanem mindenki számára nyitottak lesznek.
Művész hallgatók készítették a falképeket
Művész hallgatók készítették a falképeket
0
/
0
![](https://sek.elte.hu/media/45/9f/edbfadd294bcb21b9c21719d8e137cfd39136a4921a373be529f3a195cda/sek-rajz-1-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/c1/03/6c12bdf93598334a14504ce01790c99561e9ebb6a89b3bb99a26557a9113/sek-rajz-2-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/f5/c5/9227e16c159695cf08ade39f93f7583d59f35761d797370e04c95436a372/sek-rajz-5-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/3f/9b/8c0d7026085ec1eebdb910cd0f8213d41251c30c3004926b964ce4562f88/sek-rajz-4-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/6e/21/db0f3b506c7259c322c524a1bebd75af824a95195d2eae226bd31bf00d72/sek-rajz-3-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/77/0e/e820ecc3adff1819a57936ac695a7995e0cc4fb4f20f41bde60c226983d0/sek-rajz-7-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/3a/d6/2ef00fd2386e797e483d53f0dda2fd45628b61b67bdf08c8ca523b0bdc40/sek-rajz-6-list.jpg?v202209270307)
0
/
0