Mentorfelvételi a HÖOK Mentorprogramba

A kortárs országos felsőoktatási hálózat szociális körülményeik miatt hátránnyal a felsőoktatásba érkező elsőéves hallgatók pártfogását végzi, akiket azonos területen tanuló felsőbb éves segítő (mentor) támogat,
hogy egyenlő eséllyel járhassák végig a diplomáig vezető utat.
A mentorok feladata legfőképp az, hogy minden egyetemi tapasztalatukat bevetve támogassák mentoráltjaikat, valamint különféle programok szervezésével bevezessék őket nem csak az egyetemi, hanem a program közösségébe is.
A leendő mentoroknak nincs okuk aggodalomra: a mentoráltaknak legtöbbször ösztöndíjak és támogatások leadásában, tanulmányi osztályos ügyintézésekben, diákigazolvány-igénylésben és ehhez hasonló dolgokban van szükségük segítségre, tehát olyan helyzetek megoldására kell felkészíteni őket, amelyeken a mentor maga is átesett, mikor megkezdte felsőoktatásbeli tanulmányait.
A HÖOK Mentorprogram szombathelyi csapatának vezetője Szőke Szeverina, aki szeptembertől már negyedik éve vezeti a mentorokat. Célja, hogy az ELTE itteni campusán is minél sokszínűbb programokat szervezhessenek a mentoráltaknak és minél több segítséget nyújthassanak az elsőseiknek.
A csapatvezető fontosnak tartja kiemelni, hogy a munka mellett rengeteg szórakozás is jár a Mentorprogramba való bekerüléssel: a régiós és országos események mellett a helyi szervezésű Welcome Day-en, a közös színházba járással, a tréningekkel és egyéb szombathelyi lehetőségekkel a jó hangulat mellett sok szoros barátság is köttetik.
Jelentkezni ennek a formnak a kitöltésével lehet április 28. 23:59-ig.
Bármilyen kérdés esetén a mentorprogram@hook.hu e-mail címen a program vezetői készséggel válaszolnak a megkeresésekre.