Mélyvízben a germanisztika szakos hallgatók

Kleinhappel Miklós | 2018.03.08.
Mélyvízben a germanisztika szakos hallgatók

Éles helyzetben próbálhatták ki magukat a SEK germanisztika szakos hallgatói: egy osztrák fürdőben és a hozzá tartozó szállodában jártak tolmácsolási gyakorlaton.

Hosszú évek óta tartó kapcsolata van a német tanszéknek és a burgenlandi Lutzmannsburg (Locsmánd) élmény- és welnessfürdőjének, köszönhetően egy öregdiáknak, Lakotár Orsolyának, aki jelenleg a létesítmény marketinges munkatársa.

Az elmúlt években, dr. Pólay Veronika főiskolai docens szervezésében és vezetésével több alkalommal is kipróbálhatták a másod- és harmadéves, fordító specializációs hallgatók, hogy mire képesek éles helyzetben. A feladat a legutóbbi, február végi gyakorlaton is konszekutív, azaz követő tolmácsolás volt. Talán sokan nem tudják, hogy ilyenkor mi a tolmács feladata: összefoglalja az idegen nyelven hallottakat, tehát nem minden egyes mondatot fordít, mint egy szinkrontolmács.

A hallgatók először megismerkedtek az élmény- és welnessfürdővel, valamint a szállodával. Az idegenvezető Lakotár Orsolya volt, aki természetesen németül mondta el a tudnivalókat. Majd következett a mélyvíz. A tapasztalatokról három hallgatót kérdeztünk meg. Abban mindegyikük egyetértett, hogy hasznos volt a gyakorlat, rávilágított az erősségeikre és a gyengeségeikre egyaránt.

A harmadéves Döbröntei Barbara elsőként azt emelte ki, hogy egészen más számítógép előtt ülve és éles helyzetben fordítani, örül, hogy lehetőségük volt az utóbbira is. A feladatról szólva Bodó Kinga, másodéves hallgató elmondta, hogy a fürdővel és a szállodával kapcsolatos információkat kellett tolmácsolniuk. A szintén harmadéves Horváth Vivien szerint sokkal egyszerűbb dolguk volt így, hogy a tolmácsolás előtt megismerkedtek a létesítménnyel, mintha csak egy írott szövegre kellett volna hagyatkozniuk, mivel nem volt szükség például a számukra ismeretlen szavak szótárazására, hanem a szövegkörnyezet alapján rájöttek a jelentésükre. Barbara és Vivien számára könnyebb volt szóban tolmácsolni, Kinga nehezebbnek találta, neki az írásbeli fordítás jobban megy. (Mindez nem véletlen, ki fordítónak, ki tolmácsnak alkalmasabb inkább.) A hallgatók azt is elmondták, hogy tolmácsolásra számos alkalommal szükség van, akkor is, ha valaki mondjuk egy német anyanyelvű ügyfelekkel is rendelkező multinál dolgozik, de akár egy konferencián is. A gyakorlaton elvégzett feladathoz hasonlót bármikor kaphatunk a munkahelyünkön – tették hozzá.