Megjelent a Folia Anthropologica legújabb száma

Kleinhappel Miklós | 2021.04.07.
Megjelent a Folia Anthropologica legújabb száma

Hosszú kihagyás után jelent meg a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ embertani kutatások széles spektrumát bemutató, nemzetközileg is jegyzett Folia Anthropologica című tudományos és módszertani folyóiratának legújabb száma. A kényszerű szünet utáni visszatérés a korábbiaknál szélesebb merítésű kiadványt eredményezett.

A folyóirat ötlete 1997-ben a Fiatal Antropológusok Társaságának alakuló ülésén merült fel, mondván hiánypótló lenne egy olyan hazai periodika, amely az embertani kutatások tág körét mutatja be, lehetőséget adva a publikálásra a fiatal kutatók és a határterületek művelői számára is.

A tanulmánygyűjtemény kiadója az eredeti tervek szerint a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára lett volna, ám az első szám megjelentetése évekig váratott magára. Arra csak 2003-ban került sor, miután Tóth Gábor, a Biológiai Tanszék egyetemi docense a kiadást és a szerkesztést „elhozta” Szombathelyre.

„A Folia Anthropologica kiadása a kezdetektől intézményünkhöz köthető. A szerkesztőbizottság szombathelyi, budapesti és keszthelyi illetőségű. Eleinte a jogelőd Berzsenyi Dániel Főiskola Természettudományi Kara, majd annak utódintézetei, a 2016-ban megjelent szám esetében a Nyugat-magyarországi Egyetem Egyetemi Kiadója adta ki. Az azóta eltelt időszakban financiális és pályázati nehézségek miatt a folyóirat nem tudott megjelenni. Az elképzelések szerint évente egy–egy szám látna napvilágot. A publikálásra váró írások utánpótlása folyamatos, de a kiadási költségek előteremtése szponzorok és pályázatok segítségével történik, így kiszámíthatatlan, hogy mikor van rá lehetőség. A 2017-es, 2018-as és 2019-es évfolyamok kimaradása heves hazai és nemzetközi reakciókat váltott ki”

– tudtuk meg a szerkesztői teendőket kezdetektől ellátó Tóth Gábortól.

A kétszeresen lektorált folyóiratba elsősorban a történeti embertan és az élő humánbiológiai vizsgálatok újabb eredményei olvashatók. Emellett egészségügyi, esetleg kulturális antropológiai tanulmányokat is tartalmaz.

„Rendszeresen publikálnak benne a hazai egyetemek és kutatóhelyek elismert szaktekintélyei és kezdő kutatói. A nemzetközi elismertség egyik mutatója, hogy a kiadványban további tizenhárom ország (Ausztrália, Ausztria, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, India, Kanada, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, USA) egyetemeinek munkatársai folyamatosan közlik eredményeiket.”

Tóth Gábor kiemelte a Chronobiology című különszámot, amely a különféle tudományágazatokban tevékenykedő kutatók számára kifejlesztett ResearchGeaten is elérhető, és eddig négyezernyolc letöltést ért el.  

A Folia Anthropologica kényszerű szünet utáni visszatérése a korábbiaknál szélesebb merítésű kiadványt eredményezett. A 2020-as (tizenhatodik) számban kilenc tanulmány kapott helyet.

„Szerepel benne például Éry Kinga régész, antropológus legújabb tanulmánya, amiben bemutatja nyolc évig folytatott történeti embertani vizsgálatának eredményeit. A szakember a hazai paleodemográfiai kutatás élő klasszikusa, akinek egyes módszerei évtizedek óta a nemzetközileg kötelező vizsgálati protokoll részei is. Ezen kívül szombathelyi kollégák jóvoltából képet kaphatunk a hét évtizedes múltra visszatekintő Körmendi Növekedésvizsgálat újabb eredményeiről is – a többi fajsúlyos szakmai tanulmány mellett”

– mondta Tóth Gábor.

A Folia Anthropologica legújabb száma a kari kiválósági pályázat támogatásával jelent meg.


Az összes kötet letölthető az ELTE Savaria Egyetemi Központ weboldaláról.