Még a matematikának is a szépségét és az esztétikáját tanítják a Bolyaiban

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.10.15.
Még a matematikának is a szépségét és az esztétikáját tanítják a Bolyaiban

Mini Kutatók éjszakájával felturbózott Tájékoztató napot tartott nyolc és négy évfolyamos gimnáziumi képzéséről az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium október 6-án, szombaton. A Díszterem megtelt érdeklődőkkel, az iskola pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát. Később egy mikroszkóp segítségével bárki meggyőződhetett például arról, hogy "többen voltunk" a helyiségben, mint ahány ember él a Földön, hiszen a testünkben lévő sejtek kilencven százaléka "idegen" (baktérium), nem az emberi testet felépítő sejt. De egyebek mellett egy legórobot is elkápráztatta a gyerekeket.

A rendezvény előtt Papp Tibor igazgató a Tájékoztató nap bővítését firtató kérdéseinkre válaszolva elmondta, az iskolának szoros a kapcsolata fenntartójával, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel és a Savaria Egyetemi Központtal egyaránt. Utóbbinak – mint ismeretes – gyakorló intézménye is a Bolyai, de a felek sok máson kívül több közös projektben is együtt dolgoznak. Ezek egyike az EFOP-5.2.5-18-2018-00008 számú, Élethosszig tartó tanulás a Neumann-galaxisban hátrányos helyzetből is elnevezésű projekt, amelynek keretében szeptember 28-án négy Vas megyei általános iskolából több, mint kétszáz gyermek érkezett a SEK-re, a Kutatók éjszakájára. És amely révén a Tájékoztató nap is megvalósult, hiszen a Bolyaiba nem csak Szombathelyről, hanem Vas megye hátrányos helyzetű régióiból, például Vasvár környékéről vagy az Őrségből is érkeznek diákok, így ezúttal ők is részt vehettek egy afféle mini Kutatók éjszakáján a tájékoztató meghallgatása után.

Papp Tibor immár a diákokhoz és a szülőkhöz szólva kiemelte, egy iskola akkor működhet hatékonyan, ha meg tudja fogalmazni, mi a feladata, egyértelmű küldetésnyilatkozata van. A Bolyai esetében a tehetséggondozás és a személyiségközpontúság a „bűvös” szavak, ezek mentén alakítja stratégiáját. Utóbbi jelentése az igazgató szavai szerint az, hogy minden döntésben, hozza meg azt az osztályfőnök vagy az igazgató, a gyermek szempontjai az elsők. Papp Tibor hangsúlyozta a művészeti nevelés, a táborok, az osztálykirándulások és a testvériskolai kapcsolatok jelentőségét is – mint mondta, a Bolyai célja, hogy a diákokból boldog felnőttek váljanak, ezért az érzelmi intelligencia fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Az intézményvezető a kiváló tantestületről is szólt, amelyet az országos tendenciával ellentétben a közelmúltban fejleszteni is tudtak, méghozzá matematika- és informatikatanárokkal, így e tantárgyak esetében specializációt is indíthattak. Papp Tibor a közös cél érdekében együttműködő szülői bázis fontosságát hangsúlyozva a Bolyais Szülők Egyesletét is méltatta, amelynek vezetője, Kissné Tuba Mónika hasznos információkat osztott meg a jelenlévőkkel. Baranyai József biológia szakos tanár, laborvezető az intézmény tehetséggondozó programjának részleteiről beszélt, Kukor Ferenc igazgatóhelyettes pedig a felvételivel kapcsolatos tudnivalókra hívta fel a figyelmet.

Az iskolai életről természetesen a leghitelesebben a diákok mesélhetnek, akik közül három négy évfolyamos és három nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésben résztvevő fotókkal gazdagon illusztrált prezentációt tartott. Mint elmondták, nem dicshimnuszt akarnak zengeni, de egyikük megfogalmazása szerint a Bolyaiban még a matematikának is a szépségét és az esztétikáját tanítják.

A Bolyaiban a felvételi vizsgát segítő tehetséggondozó előkészítő tanfolyamok a 4. és 8. évfolyamosok számára október 26-án indulnak.

Még a matematikának is a szépségét és az esztétikáját tanítják a Bolyaiban

Még a matematikának is a szépségét és az esztétikáját tanítják a Bolyaiban

0

/

0

0

/

0