MAGYARORSZÁG 1772–1896

2021.03.22.
MAGYARORSZÁG 1772–1896
A Savaria Nyelvtudományi Diákműhely és az ELTE SEK Történeti Diákműhely interdiszciplináris konferenciát rendez, amelyre kartól és szaktól függetlenül valamennyi szombathelyi hallgató jelentkezését várják az 1772–1896 közötti magyarországi helyzetet elemző dolgozatokkal.

Az első közös konferencia témájául a felvilágosodás kezdetétől a milleniumi évig tartó időszakot jelölték ki, hazai vonatkozásban. „Egyrészt ez az időszak a nemzeti ébredés kora, amely erősítette a magyar nyelv pozícióját, valamint az igényt a magyar állam megreformálására, másrészt ez a több mint 100 év rengeteg olyan történelmi eseménnyel van tele, amelyek mind hatással voltak nyelvünkre is. Így esett a választásunk erre a lehetőségekben gazdag korra, amikor a nyelv és a történelem szorosan összefonódott” – mondta el az ELTEOnline kérdésére Hengszter Norbert, a Savaria Nyelvtudományi Diákműhely elnöke. Kiemelte: a konferencia nem elhanyagolható célja, hogy erősítse mind a szakok, mind az egyes tudományterületek közötti kapcsolatot, hangsúlyt helyezve a kapcsolódó pedagógiai kérdésekre is, így érdekes interdiszciplináris szakmai diskurzusban lehet majd része előadónak és érdeklődőnek egyaránt.

A konferenciára történelmi, nyelvészeti és pedagógiai témájú előadásokat várnak, a prezentációval támogatott előadások hossza legalább 10, legfeljebb 15 perc lehet, valamint egyszerzős és társszerzős előadással is lehet jelentkezni.

A jelentkezéseket a nyelveszetidiakmuhely.szombath@gmail.com vagy a novak.robert00@gmail.com e-mail-címek valamelyikén március 17-én éjfélig várják a szükséges adatok megadásával (az előadó neve, e-mail-címe, telefonszáma, az előadás címe, illetve az előadás vázlatos összefoglalása körülbelül tíz pontban). Kérdések ugyanezeken az e-mail-címeken tehetők fel.

A konferencia az MS Teamsen zajlik.