„Ma lettem felnőtt”

SEK – Fotó: Kleinhappel Miklós | 2020.03.03.
„Ma lettem felnőtt”

Így búcsúzott a végzett hallgatók nevében Fixl Szilvia, frissdiplomás okleveles magyartanár és angoltanár az ELTE szombathelyi Diplomaosztó ünnepségén.

 

A Diplomaosztó ünnepségeken hagyománnyá vált, hogy a végzett hallgatók nevében egy újdiplomás elbúcsúzik az Alma Matertől.

Fixl Szilvia társainak a február 22-i ünnepségen azt kívánta útravalóul, hogy találják meg azt a hivatást, amelyben ki tudnak teljesedni, és ismerjék meg azt az embert, akivel boldogan tölthetik az életet. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

 

Tisztelt Rektorhelyettes Úr, Dékán Úr, Dékánhelyettes Asszony, tisztelt Intézményvezetők, kedves Vendégek, kedves Frissdiplomás Társaim!

 

Búcsúbeszédemet a következő idézettel szeretném kezdeni Andrew Shue-tól:

„Nincs izgalmasabb lehetőség a nagybetűs életnél! ...de itt már csak egyszer próbálkozhatsz - csak egy diplomaosztód van, és kész, kikerülsz a védőhálóból. Az utad minden egyes lépésénél meg kell találnod a mélyen-mélyen magadban rejlő bátorságot.”

Úgy vélem, ez az idézet teljes mértékben tükrözi jelen élethelyzetünket, hiszen a mai nap válunk igazán felnőtté, most kezdődik el valójában kalandos, kihívásokkal, megpróbáltatásokkal teli „felnőtt életünk”, amikor már nem annyi lesz mindösszesen a felelősségünk, hogy határidőre teljesítsünk egy beadandót, elolvassunk egy szakirodalmat vagy sikeresen levizsgázzunk, hanem idővel egyre több fronton kell majd bizonyítanunk.

Jó néhány évvel ezelőtt, az egyetemi beiratkozáskor mindannyian ambiciózusak, lelkesek, ám félénkek voltunk. A gólyatábor és az első hetek segítettek, hogy feloldódjunk, és ne csak egyedül bóklásszunk a zord falak és a Neptun rendszer útvesztőiben.

Egyetemi éveink során tanultuk meg igazán, milyen egy jó csapatjátékos, mivel egymás támogatása, segítése nélkül kevéssé tudtunk volna elboldogulni, eligazodni a különféle megmérettetéseken. A közös tanulások, órák előtti és utáni hosszas beszélgetések, villámebédelések és a megannyi szabadidős program mindenkit közelebb hoztak a másikhoz. Nem idegenként mentünk el egymás mellett a folyosón, hiszen szinte mindenkit ismertünk látásból, így egy mosollyal, röpke köszöntéssel vagy csupán biccentéssel mindig üdvözöltük egymást. Az ismeretségekből olykor életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek, melyek mindinkább hozzájárultak ahhoz, hogy szép, humoros és maradandó pillanatokat éljünk át és raktározzunk el magunkban.

Ahhoz azonban, hogy ilyen gördülékenyen vegyük az előttünk sorra felbukkanó akadályokat, köszönettel tartozunk oktatóinknak, akik igyekeztek az előadásokon és szemináriumokon magas szintű tudást átadni nekünk, és ösztönözni minket arra, hogy gondolkodjunk, és különböző perspektívákból tekintsünk dolgokra. Útmutatót adtak nekünk a szakirodalmak és a tudományos világ rejtekeibe, így többen magyar és külföldi konferenciákon hallgathattunk neves előadókat vagy mutathattuk be saját kutatásainkat.

Természetesen tanáraink számára sem csak a tudomány létezett, ugyanis szakesteken, sporttáborokban, nyelvjárásgyűjtéseken, egyéb terepgyakorlatokon vagy félévzárásokon civil oldalukat is megismerhettünk. Az efféle eseményeken a jó hangulat mindig garantált volt.

Ugyanez az állítás igaz – a teljesség igénye nélkül – a szerdai bulikra, Slam Poetry és társasjáték estekre, gólyabálokra, diáknapi főzésekre, kollégiumi sütögetésekre. Ezek a programok is kitűnő csapat-összekovácsoló erővel bírtak.

Öt és fél évvel ezelőtt még olyan távolinak tűnt az utolsó év és a diplomaosztó napja.

A megtett rögös úton, hogy most itt lehessünk, és büszkén ünnepelhessük azt, hogy felsőfokú végzettséget szereztünk, nagy hálával tartozunk szüleinknek, nagyszüleinknek, testvéreinknek, barátainknak, akik végig mellettünk álltak és őszintén bíztak bennünk. Érzelmileg és anyagilag egyaránt támogattak minket, hogy legyen betevő falatunk és hitünk a beadandók, modulzáró vizsgák és egyéb erőpróbáló feladatok végrehajtásában. Köszönjük, hogy segítik a tetteinket, döntéseinket, és hogy mindig számíthatunk rájuk!

Frissdiplomás társaimnak útravalóul azt kívánom, hogy mindenki találja meg azt a hivatást, amelyben ki tud teljesedni, és ismerje meg azt az embert, akivel az életet boldogan töltheti!

Rendhagyó és magyartanártól szokatlan módon nem egy híres költőelőd szavaival búcsúzom, hanem egy, a Grace klinika című filmből vett részlettel:

„A mai napon kezdődik el az életem, mert ma a világ egyik polgára lettem. Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelősséget és éljek a lehetőségekkel."